Így turkáltok ti! Vagy mégsem?

Itt van például a „van még pár percem a buszig, hát benézek” típus. Ritkán jön, legtöbbször csak pár percre menekül be a futó zápor vagy a szomszéd elől. Egyik kezében a teli bevásárlószatyor, a másikkal pedig futtában ragad meg egy-egy keze ügyébe eső darabot, majd egy lépéssel arrébb már dobja is tovább. Körbenyargal az üzleten, miközben sűrűn az órájára pillant, kilövésre készen. Általában semmit sem vásárol.

Nem úgy a ráérős. Módszeresen kezdi a válogatást, közben félszemmel ismerősöket keres. Amint a horgára akad valaki, órákon át képes a bolt közepén jól hallhatóan mindent és mindenkit kibeszélni. Gyakran kéretlen tanácsokat ad a próbafülkéből kilépőknek, le-  vagy éppen rábeszélve őket az aktuális ruhadarabra.

Az rutinos ínyenc általában protekciós is, mindig pontosan tudja, hogy mikor milyen darabok érkeznek, így aztán elsőként csípi el az unikumokat. Ő az igazi divatos, aki örömmel mutogatja barátnőinek az egyedi, szerencsésen levadászott márkás kollekciókat, a többiek sárga irigységére.

Van az erőszakos, de határozott, aki hetente legalább egyszer benéz, és pontosan tudja, hogy mit keres. Asztalszélességben, nagy terpeszállásban és szélsebesen válogat. Arra ügyel, hogy semmi fontos ki ne csússzon a kezei közül, és igyekszik egyeduralmat teremteni az adott helyszínen. Ha véletlenül a közelébe kerülsz, addig lökdösődik, amíg önszántadból, szép csendben odébb nem állsz.

Ez a magatartás kicsit a „bótolókra” is igaz. Ők már sasszemmel kiszúrják azokat a darabokat, terítőket, textíliákat, amelyekről fogalmad sincs, hogy átmosva, kivasalva mennyire mutatósak. Amíg te nézegeted, ők már több kinccsel a kezükben azon gondolkodnak, hányszoros haszonnal tudnak majd túladni rajta.

A kreatívok ennél jóval szerethetőbbek, mert ők nem a pénzt, hanem a használhatóságot látják túrás közben. Nem érdekes, hogy három számmal nagyobb méretű a meglelt szoknya, ők már a táskát vagy párnát látják benne, amivé majd varrják. Legtöbbször a színesre, gyöngyösre, bársonyra és a retróstílusra utaznak.

Vannak a kispénzűek, akik az akciós napokon érkeznek a leharcolt zsákmányért. Jellemzőjük, hogy egyszerre több gyerekkel és hangosan törnek utat, és tömnek szatyrokat, az eladók nagy örömére. Az aprónép szemmel láthatóan annyira örül egy-egy cipőnek, dzsekinek és pulcsinak, hogy azokat rendszerint magukon is felejtik…

No és a mindennaposak és elmaradhatatlanok, akik „csak” benéznek, és mindig visznek magukkal valamit, mert mindig találnak is. Mert kell az élvezet, a napi dózis, kell a pótlás, a kielégülés, amit maguknak okoznak  – mások helyett.

És akkor vannak még külön a férfiak. Nem azok, akik az előbbi kategóriák bármelyikébe besorolhatók, hanem a női fehérneműsek. A szégyenlősek, a rutinosak és a hosszú ideig elidőzők. Igazi oázisok a turkálók női tömegének közepén.

No és persze vagyok én a turiban, aki a nézelődés közben halkan és mosolyogva dudorászom, hogy milyen nagyszerű, hogy ezt is mindenki másképp csinálja…