Életforma.hu

STÍLUS

Így vigyázz a bőrödre, hogy sokáig szép és egészséges maradjon!

Amíg fiatalok vagyunk és bőrünk állapota tökéletes, eszünkbe sem jut, hogy vigyázzunk rá. Akkor kapunk csak észbe, amikor megjelennek rajta az első problémák. Tóth Katalin kozmetikus mester jótanácsait megfogadva sokat tehetünk azért, hogy sokáig ápolt, egészséges bőrünk legyen, ami nem csak a külsőnket teszi vonzóbbá, de a lelkünkre is pozitívan hat.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy szakember segítségével ismerje meg a bőrét, még akkor is, ha nincs sok problémája vele. Ő tudja megmondani, milyen típusú a bőrünk és milyen személyre szabott, otthoni ápolást igényel.Tóth Katalin Szalonjában az első kozmetikai kezelést részletes állapot felmérés előzi meg. Ennek során kikérdezik vendégüket a bőrével kapcsolatos esetleges problémákról, az illető bőrápolási – és életviteli szokásairól. Megbeszélik vele miben vár segítséget, és ezután alakítják ki a Szalonban a személyre szabott kezelési – és otthoni ápolási tervet. Sokszor már ilyenkor kiderül, hogy néhány eddigi szokás megváltoztatásával is jelentős javulás érhető el. Tóth Katalin összegyűjtötte azokat a leggyakoribb hibákat, melyeket megfelelő ismeretek hiányában sokszor elkövetnek a kezelésre bejelentkező páciensek.

Az otthoni helyes arcápolási rutin sokat segít a bőr szépségének megtartásában. (Fotó:depositphotos)

Szakszerű és alapos letisztítás

Gyakori hiba, hogy a szakszerű és alapos tisztításra nem fektetnek elég hangsúlyt egyes szépségszalonokban és nem a megfelelő készítményeket használják sem a hölgyek, sem pedig az urak. A bőr alapos letisztítása – különös tekintettel a légszennyezésre – alapfeltétele a jól ápoltságnak. Enélkül hiába használjuk a legjobb krémeket, nem fognak megfelelően felszívódni és hasznosulni. Ehhez azonban meg kell találni azt a letisztító készítményt, amelyiket a vendég a legjobban szeret. Szerencsére ragyogó alternatívák közül választhatunk, melyek mindegyike egyben hidratál is. Sokszor a bőr irritációját nem a megfelelő letisztító készítmény okozza. Ez különösen igaz a problémás bőrű vendégekre, akik magas alkoholtartalmú tonikokkal jóhiszeműen túlszárítják a bőrüket. Ez azért is probléma, mert nem csak a vízhiányt fokozza, hanem a comedokat (miteszereket) is beszárítja és ezáltal a bőr nehezebben tisztíthatóvá és érzékenyebbé válik. A legjobb választás ilyenkor a megfelelő letisztító zselé, vagy alacsony alkoholtartalmú, akár alkoholmentes tonik. Rohanó életvitel mellett sokan szeretik a letisztításnak a leggyorsabb módját választani, amikor is egyszerűen a tusolózselét használják az arcukra is. A legjobb alternatíva itt is az arctisztító zselé, hiszen, ha már oda van készítve a zuhanykabinba a tusolózselé mellé, már csak egy karnyújtás kérdése, hogy tusolás közben használják is. Aki pedig a klasszikus bőrápolási rituálék híve, bőrtípusának megfelelő arctejek, tisztító olajok és tonikok közül válogathat. Külön figyelmet kell szentelni a smink lemosására. Mivel ez egy fontos téma, ajánlom a lenti videót „Otthoni bőrápolás, ahogy a profik csinálják” címmel az 1. részben.

https://www.youtube.com/watch?v=fVu45--A6So

Bőrápolási rutin kialakítása

Lehetőség szerint szakember segítségével alakítsuk ki bőrápolási rutinunkat, hiszen ő nemcsak a bőrtípust tudja a legjobban meghatározni, de ha rendszeresen felkeressük, figyelemmel is kíséri a bőr változásait. Nem biztos, hogy ami a barátnődnek bevált, az neked is megfelelő lesz. Tóth Katalin óva int mindenkit a túlzott kísérletező kedvtől, illetve a közösségi médiában fellelhető módszerek kritika nélküli kipróbálásától, melyek sokszor minden szakmaiságot nélkülöznek. Számos esetben átmeneti, vagy tartós károsodást is okozhatnak a bőrnek. Sokat lehet tenni a szépségért, ha a bőrápolási rutinba a krémeket a megfelelő mozdulatokkal visszük fel. Ehhez hasznos segítséget lehet találni a következő videóban. Otthoni bőrápolás, ahogy a profik csinálják 3. rész, amely a krémek felvitelének, szérumok alkalmazásának helyes módjáról szól.

https://youtu.be/_JNNaO1cbgQ

Bánj kíméletesen a bőröddel

Tóth Katalin azt ajánlja, hogy ne tölts túl sok időt a nagyítós tükör előtt, és ne okozz magadnak hámsérüléseket. Ne csinálj egy alig látható elváltozásból egy nagy sebet az arcodon. Természetesen van, amikor egy pattanás beérik és akkor azt óvatosan, egy tiszta, vasalt textília segítségével ki lehet tisztítani, de utána minden esetben fertőtlenítsd és tegyél rá nyugatló pakolást. Előfordulnak olyan mély göbök a bőrben, amelyek nem érnek meg, ezeknek gyógyulását türelemmel, gyulladáscsökkentő, nyugtató pakolások alkalmazásával segíthetjük elő.

Előzd meg a pigmentfoltok kialakulását

Ha bárhol az arcodon, vagy a testeden olyan sebhely található, amely még rózsaszín, akkor még egész korai napfénynél is 50-es fényvédőt alkalmazz - ajánlja Katalin. Ha fogamzásgátlót, vagy fényérzékenységet előidéző gyógyszert kell szedned, fokozottan kell figyelned a fényvédelemmel és legalább 30-as, de inkább 50 faktoros erősségű fényvédőt használj. Parfümöt sose használj fénynek kitett területekre. Közvetlenül gyantázás után ne napozz. Kerüld a mértéktelen szoláriumozást, vagy napozást, mivel sajnos nem csak pigmentált, de pigment hiányos fehér foltokat is okozhat, amelyek már maradandó károsodásnak számítanak. Ezen kívül leggyakrabban a nyakon kis értágulatok is kialakulhatnak.

Alkalmazkodj az évszakok váltakozásához

Más készítményekre van szükségünk a téli hidegben, és a nyári melegben. A nagy kánikulák idején az egészen könnyű textúrájú fluidokat, szérumokat és permeteket igényli a bőrünk. Ha hajlamos vagy értágulatra, rosaceara, a nyári nagy melegben gyakran hűtsd az arcodat és a jó hidratáló szérum mellett mindig legyen kéznél egy hűsítő permet. Emellett a krémeid mindig tartalmazzanak nyugtató és érfal erősítő hatóanyagokat is.

Ezt is olvasd el!

Lehet tenni a bőröregedés ellen

Bőrápolás minden korosztálynak


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!