Első állomásunk Ollantaytambo nevű falu volt, ahol a hegyoldalon egy inka erődítményt láthattunk hatalmas kövekből összerakva, fölötte pedig a hegyoldalon teraszok, amelyeket az inka emberek földművelésre használtak. Elképesztő belegondolni, hogyan szállították fel a sziklás meredek hegyoldalakra a termőföldet, amivel feltöltötték a teraszokat.
Ahogy beértünk a faluba, úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna a múltba. A falu központja szinte egy az egyben az inka időkből maradt itt: ugyanazokba a régi házakba települtek be generációkon keresztül a lakók. Keskeny kis utcácskákon sétáltunk, végül betértünk egy családhoz és megszemléltük az otthonukat. Természetesen a szokásos vidéki élettel találkoztunk: csirkék kapirgáltak az udvaron, kutya figyelt minket egy sarokból, de amikor bementünk a házba, elámultunk. A szoba közepén tengeri malacok futkároztak a vackuk körül. Ez a helyi csemege és talán azért kerültek be a házba, hogy a kutya, macska ne bántsa őket. A nagyon egyszerűen berendezett szobában egy idős nagymama ült magas kalapban, szőttes kendővel a hátán. Fény alig jött be az apró ablakon, egy asztal, egy pár szék, talán egy láda és kosarak volt csak a berendezés. Nagyon kedvesen fogadtak és csicsával kínáltak meg minket. Ez volt a kecsuák, de már az inka kor kedvenc itala is. Erjesztett kukoricából készül, olyasmi, mint a sör.
Amikor elhagytuk ezt az otthont, egy keskeny térre kiérve megláttam egy kukorica árust, aki főtt kukoricát kínált. Ilyen nagy szemű kukoricát sose láttam még. És milyen finom volt! Az itteni szokás szerint friss sajt darabkákkal ettük.
Vissza a természetbe
Folytattuk utunkat a gyönyörű zöld, hatalmas hegyekkel övezett völgyben. Nem láttunk traktorokat, több helyen ökör vontatta ekével szántottak. Mindenhol valamiféle terménnyel bevetett földek vettek körül minket, zöld, sárga, barna csíkokban, festői látvány volt. Ez a vidék már az inka korban is mezőgazdasági központnak számított. A 3500 méter magasan fekvő Moray-t készültünk meglátogatni, ami az inkák mezőgazdasági kutató laboratóriumaként működött. Több, koncentrikus, lefelé egyre kisebb teraszokból állt ez a furcsa épített rendszer. A felső szint és a legalsó szint közötti hőmérséklet különbségnek köszönhetően azt kísérletezték anno, hogy hogyan reagálnak a növények a különböző éghajlatokra. Ma persze már nem vizsgálódnak itt, csak a turisták álmélkodhatnak az elődök hihetetlen találékonyságán.
Életképek a templomnál
Innen Chinchero-ba indultunk, ahol felsétáltunk a spanyol időkben épült, gazdagon díszített templomhoz. Belseje fából faragott oltárokkal volt tele, az oltárok előtt rengeteg friss virág volt. Nagyon megérintett ez a hely, végtelen béke szállta meg az embert, amint egy kicsit leült és elcsendesedett. A templom előtt a kis téren annál nagyobb volt a nyüzsgés. Árusok kínálták portékáikat a turistáknak. Egyszer csak a templom mellett lévő inka romok felől egy nagyobb, helyiekből álló csoport közeledett. Esküvői menet volt. Az itteni szokás szerint, e jeles esemény alkalmából meglátogatták az ősi építmények romjait. Mindenki helyi viseletet öltött magára. A nők színes kabátkában jelentek meg, térdig érő szoknyával, alatta sok alsó szoknyával, fejükön magas kalapok. A kislányok haja szépen be volt fonva színes szalagokkal és egyfolytában konfettit szórtak az ifjú pár fejére. Végül megérkeztünk a legszínesebb nyüzsgő piacra, amit valaha láttam. Ide járnak a chincheroiak bevásárolni, a turisták pedig fényképezni és megcsodálni a portékákat.
Nyüzsgő piac
Elképesztő választék volt krumpliból és kukoricából. Több ezerfajta krumplit tartanak számon ebben az országban. Most aztán megfigyelhettem, milyen változatos a külsejük. Volt kicsi sárga, kicsi lila, közepes lila, göcsörtös rózsaszín, hatalmas fehér és sorolhatnám még. A kukoricák felhozatala is fantasztikus volt: szintén a sötétlila, barna, sárga és fehér különböző árnyalataiban tündököltek és különböző méretekben. A babokat már nem is említeném meg, azok is olyan választékban álltak nagy halmokban, amit mi sajnos itthon egyetlen magyar piacon sem ismerünk. Persze gyümölcsöket, egyéb zöldségeket is láttunk még. Aztán hirtelen egy halom fűféleséget pillantottunk meg. El sem tudtuk képzelni, mire jó ez. Kiderült, hogy a fű a tengeri malacok eledele.
A piaclátogatás legérdekesebb része nekem az volt, hogy megfigyelhettem az embereket. Milyenek itt a háziasszonyok, ahogyan alkudoznak, öltözködnek. Sok fiatal anyát láttam, hátukon hordozták kisbabájukat, egy, a szivárvány minden színében tündöklő szőttesben Amúgy azt mondják, a szivárvány itt született Chincheroban. Az biztos, hogy a színekben itt nem volt hiány, sem a piacon, sem az emberek ruháján.
Megtanulunk szőni
Chinchero a kézi szőttesek központja. A piacon szinte mind műszálas, vegyi úton előállított festékkel színezett holmikat láttunk. Ezeknek a színei sokkal harsányabbak, mint a hagyományos technikával készítettekéi. Viszont egyre többen próbálják visszaállítani a régi jó minőséget. Meglátogattunk egy olyan műhelyt, ahol a hagyományos készítési módszerrel és természetes színező anyagokkal készültek a textíliák. Mikor beléptünk az udvarra mosolygós asszonyok fogadtak pörgetve orsójukat, gombolyítva a színes fonalakat. Az udvar közepén egy szövőszék állt. A fal mentén körben pedig asztalok telis-tele szebbnél szebb szőttesekkel. Megismerhettük a szőttesek elkészítésének folyamatát.
Kezünkbe vehettük a láma gyapjúját először kártolatlanul. Majd már kifésülve, amikor már selymes tapintású lesz. Majd megmutatták, hogyan, milyen természetes alapanyagokból lehet a különböző színeket előállítani. A legkülönfélébb növények levelei adják a lila, a piros, a barna, az okker, a szürke és még sok egyéb szín árnyalatait. Ezekből egy nagyon egyszerű szövőszéken készítik az egyedi szőtteseket, amiket mi, külföldiek terítőnek, ők, a helyiek vállkendőnek használnak. A modern kor vívmányaihoz és igényeihez igazodva, a fényképezőgép tartópántját, öveket, mobil telefonhordozót is készítenek. Bemutatták a fonás, szövés technikáját. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyi munka van egy kis terítőben, amit nem is értékelünk addig, amíg nem látjuk a belefektetett energiát. Nilda, az alapító gyűjtötte össze az asszonyokat a környező falvakból és szervezte meg ezt a hagyományőrző szövetkezetet. Ők árusítják a termékeiket, nincsen köztes felvásárló, így a pénz is a készítőkhöz kerül. Megszervezték a csomagok postázását is, ha valaki nem akarja magával vinni az árut és ha nincs nála készpénz, az sem baj, hiszen van kártyaleolvasó masina is. Egyszóval vérbeli kereskedők ezek az asszonyok. Vendégeimet alig tudtam innen elhozni, olyan nehéz volt választani a rengeteg szép holmi közül.
Ezzel véget is ért kirándulásunk és indultunk vissza a szuper modern szállodánkba, aminek berendezését a perui hagyományos folklór tette otthonossá.
