Kisangyal jött hozzánk
Kisbabánk úgy döntött még szemügyre szeretné venni azt a Karácsonyfát, ami alatt három nappal korábban szülei nagy boldogan álldogáltak és pocaklakó kisfiukról ábrándoztak.
A mi Karácsonyaink most már három napig fognak tartani, mivel kisfiunk 27-én jött a napvilágra.
Születése békés volt, és amikor Ádámot lemosdatva a vállamra fektették, nem sírt – helyette valami földöntúli nyugalom áradt szét az arcán.
Az első perctől úgy viselkedik, mintha ismerős volna ezen a világon, egyáltalán nem vette zokon, hogy kikerült az anyaméh gyámolító öleléséből. Amikor rám néz, mélyreható sötétkék tekintetével, nyomban tovatűnnek az elmúlt hosszú évek válogatott gyötrelmei – nem kérdés, hogy minden küzdelmet megért ez a szempár.
Amikor pedig az édesapja sugárzó arcát látom, tudom, hogy már nem éltem hiába.
A kórházi napok villámsebesen teltek és szilveszter napján az elsőgyermekes szülők aggodalmával kezdtünk neki új, közös életünknek. Azt sem tudtam hová kapjak – szerencsére Ádám tudta. Két nap után egyenesbe jöttünk és örömmel nyugtáztuk, hogy sok ezer más új szülőhöz hasonlóan, mi is el fogjuk tudni látni gyermekünket. A kisbabák ősi tudással, a sejtekbe kódolt örökséggel jelölik ki az útjukat, és ha meghalljuk üzenetüket, nem téveszthetünk irányt.
Egy csoda részeseivé tett bennünket ez a csöpp kis ember és belegondolni is boldogság, hogy ez a csoda, a mindennapjaink része lesz ezentúl.
Hozzászólás zárolva.