Lábtörésünk kálváriája
Egy nyugodtnak egyébként sem mondható késő estén Dorka névre hallgató két és fél esztendős kölkünk hatalmas csattanással terült el a lakás egyetlen szőnyeg felgyűrődésén, s pár perccel később már bősz ordítással adta tudomásunkra, hogy „Bibis a lábam”.
Nézegettük jobbról-balról, nyomkodtuk szakértő mozdulatokkal, az apja persze azonnal diagnózisok egész sorát állította fel (Nem kékült be, nem lilult be. Ha eltört volna, akkor biztos látványosabb lenne…stb.), miközben én az elsőgyerekes anyukák rutintalanságával azon tépelődtem, hogy bevigyük-e ügyeletre, és vajon mennyit kell leperkálnunk az életveszélyesnek azért semmiképp nem mondható bibis lábért. Aludtunk rá egyet, de előtte azért jegeltük egy keveset.
Nos, reggel már féllábon ugrált az ágyban, és szemüveg nélkül is világosabb volt a napnál, hogy kb. kétszeresére duzzadt a lábfeje. Rohanás a sebészetre, ahol reggel nyolckor szerény számításaink szerint kb. 100 törött kezű és lábú gyerkőc heringelte be magát a folyosóra.
Pár órás várakozás a sebészeten, aztán megint egy kevés a röntgenre, aztán újra a sebészeten. Jól tűrte, pedig ekkor már gyanítható volt, hogy megvan az első lábtörött a családi legendáriumban.
Egyébiránt úgy láttam, a gyerekek jobban viselték a dolgot, mint a kedves szülők, akik közül néhánynál fel-felcsapott az elégedetlenség hangja, és a feszültség ki is fordított magából egy-egy konszolidáltnak álcázott anyukát.
Engem természetesen részletesen kifaggattak, hogy „Kedves anyuka, hogy is történt ez, kérem szépen”, s mikor már a harmadik orvos álmélkodott azon, hogy miként is lehet szőnyegen lábujjat törni, szöget ütött a fejemben, hogy esetleg én törtem el Dorka lábát, csak amnéziás lennék?
A „Gipszelünk” parancs elhangzását követően lenyeltem néhány lányregénybe nem illő kifejezést, aztán megadóan tartottam a fehérköpenyesek felé a lábat és ordító gazdáját. Hipp-hopp fent is volt a gipsz- le a kalappal, profin, gyorsan.
A következő percben megkaptuk az ukázt is: „Feküdjön legalább egy hétig, mozdulatlanul, felpolcolt lábbal”.
Húú- gördült le a hátamon pár liter izzadtság- ezt vajon miként lehet kivitelezni egy törpénél?
Jól sejtik: sehogy. A harmadik napon már a gipszes lábával focizott az ágyban a plüssnyulakkal. És még nincs vége…
Hozzászólás zárolva.