Mágikus erejű fenyő a karácsonyfa
A karácsonyi fenyőfaállítás előzménye, miként az adventi koszorúé is, a kereszténység előtti időkben lelhető fel. Az emberek mágikus erejűnek vélték az örökzöldeket – mivel ezek a növények a téli hidegben sem fagytak meg, s nem veszítették el zöld leveleiket -, így a belőlük készített koszorúkkal díszítették templomaikat, otthonaikat.
Úgy tartották, hogy a téli napforduló idején kiszabaduló gonosz szellemek ellen az élet örökzöldje, a fenyőfa védelmet nyújthat; a Nap születésének ünnepén fűzfavesszőből koszorút fontak, és borostyánt, fagyöngyöt, magyalt csavartak köré.
Nálunk egyes források a karácsonyi életfát vagy termőágat – amely Jézus családfáját is jelentette – tekintik a karácsonyfa elődjének, némely néprajzkutatók pedig – mivel karácsony napja az első emberpár, Ádám és Éva napjára esik – kapcsolatba hozzák a bibliai tudás fájával is.
A gyertya a keresztény vallásban Jézus szimbolikus jelképévé vált: miközben a gyertya ég, és fényt ad, maga is megsemmisül, ahogyan Krisztus is meghalt, hogy megváltsa az emberiséget. A világító láng, az égő kanóc és az olvadó viasz egysége a szentháromságot testesíti meg. A piros bogyós, tüskés levelű magyalt pedig mint a keresztfán szenvedő Krisztus vérének és töviskoszorújának jelképét tisztelték. Karácsony ünnepének szimbóluma a feldíszített fenyő, legyen az fa – élő luc-, ezüst-, jegenye-, normann vagy erdei feketefenyő, netán praktikus, évente elővehető műfenyő – vagy ágakból kötött, asztalra való fenyőcsokor. Karácsonyi fenyőt először az 1600-as évek elején a németországi Elzászban állítottak fel, majd ottani elterjedésével az azt követő évszázadokban – ahogy a német kivándorlók vitték magukkal szokásaikat – meghódította szinte az egész világot.
Magyarországon elsőként a nemesi és a módosabb polgári családok állítottak fenyőfát karácsonyra az 1800-as évek első felében, általános szokássá azonban csak a múlt század elejétől vált. Akkortájt ezüstszálakkal, papírvirágokkal, almával, dióval és különféle házi süteményekkel, például mézeskalács-figurákkal díszítették a fákat.
A gyertya mint díszítőelem karácsonyra csak a 18. században jelent meg Európában, szélesebb körben pedig az 1850-es évektől terjedt el. Ekkortól lettek egyre népszerűbbek az üveggömb díszek is, miután az üvegtükör-készítésben a korábbi mérgező, higanyos technológiát felváltotta a német vegyész, Justus Liebig báró találmánya, a ma is használt ezüstözéses módszer. A különféle gyermekjátékok – fakockák, fabábok, kirakós játékok – a 19. század közepétől-végétől kerültek a fára, illetve a fa alá, és a selyembe csomagolt aszalt szilvát, más gyümölcsöt is ekkortájt váltotta fel az – egy francia cukrász által gyártott – fényes papírba csomagolt bonbon, majd jött ennek az utódja, a jellegzetes magyar édesség, a – Jókai kifejezésével élve – "szalonczukkedli".
Hozzászólás zárolva.