Hódíts kalapban!

Több, fából esztergált sablon szükséges a különböző stílusú kalapokhoz. Ezeken száradnak meg az anyagok, a keményítés után így nyerik el a kalapok végső formájukat, ez komoly fizikai munka. Aztán jön a karima, amit bizonyos fazonoknál szegni kell, vagy ha olyan széles, akkor drótmerevítést kell belevarrni. A belső, fejbőrrel érintkező peremre bélésszalag kerül. A díszítés, amit a legjobban szeretek, csak az utolsó munkafázis. Először feltűzöm az elemeket, hogy lássam, tényleg jó mutat-e, ahogy kitaláltam. Aztán amikor ezeket fel kell varrni, akkor jön az idegösszeomlás, a műanyag fonal, amivel dolgozom, átlátszó és kunkorodik, könnyen összegubancolódik. Minden díszt, szalagot, masnit, selyemvirágot, gyöngyöt, tollat kézi munkával rögzítek.

Nem átallok turkálóba járni, remek darabokat találok, amiknek hol az anyagát, hol a díszeit hasznosítom újra a kalapokon. Selyembélésekből, bársonyokból, taftból gyönyörű díszeket lehet készíteni. De a régi kalapokat is szeretem megújítani. Nemrég találtam például egy ’50-es évekből származó szalmakalapot. Még a címke is benne van, egy budapesti kalapgyárban készült. Már kitisztítottam, most gondolkodom, mivel dobjam fel. Szerencse, hogy divatba jöttek a régi holmik, egyre több vintage üzlet nyílik. Ezekben is szoktam „vadászni”, bársonyvirágokat, különböző bogyókat, szalagokat, fátylakat keresek, ezek visszaadják azt az életérzést, ami egykor volt. Néha, ha fantáziát látok egy régi kalapban, szétbontom, és új életet adok neki.

Neked hány saját kalapod van?                                                           Van egy nagy karimás szalmakalapom, ezen kívül nekem inkább ilyen kis koktél kalapjaim vannak, a nagymamám tökhéj kalapnak hívta. Több, úgynevezett dinnyehéj fejdíszem van, amik olyanok, mint egy hajpánt, csak szélesebbek és díszesebbek. Legutóbb egy párducmintásat viseltem, amikor a házassági évfordulónkon elmentünk vacsorázni a férjemmel.