Facebook hozzászólás
182

Nyissuk újra, de csak óvatosan!

A vírus lassú elvonulásával ideje annak, hogy szép fokozatosan visszatérjen az élet a régi kerékvágásba. Ugyanolyan természetesen még jó darabig nem lesz, mint volt, de itt az idő, hogy átgondoljuk, hogy mit tartunk meg az eddigiekből, és mit újítunk meg. Lássuk, hogy mit várhatunk az elkövetkező időszaktól!

Együtt könnyebb!

Érthető módon mindenki arra vágyik, hogy ugyanúgy dübörögjön a vállalkozás, mint ahogy az a járvány előtti időszakban történt, de ehhez mind idő és persze rengeteg türelem szükséges. Valljuk be, az elmúlt időszak egy óriási visszaesés volt a gazdaság minden területén, így az újraindítás is hosszabb időt vesz igénybe. Mivel a különböző szektorok igen erősen függnek egymástól, így mindenképp érdemes segíteni egymást, hiszen együtt könnyebb emelkedni.

Nagyon lényeges, hogy az újraindítás során tisztában legyünk azzal, hogy mit szeretnének az ügyfelek és a partnerek, mivel ebben az esetben célirányosan tudunk fejlődni. Ha azt nyújtjuk, amit keresnek, akkor biztosan felfelé ível majd az újraindulás. Éppen ezért a nyitással párhuzamosan érdemes tanulmányozni a piac állapotát és várható mozdulásait.

Bár biztosan nem újdonság, mégis örök igazság, hogy a piactól kaphatjuk a legtöbb és igazán hasznos információt az újranyitást tekintve. Hiszen az ügyfelek és a partnerek egyaránt szívesen adják a tudtunkra, hogy mi élvez részükről prioritást, feltéve persze, ha odafigyelünk és megfogadjuk ezeket az információkat. Dőreség csak a saját elképzeléseink után menni, hiszen nem láthatjuk előre az igényeket anélkül, hogy felmérnénk őket.

Használjuk ki az információkat!

Rég volt ennyire lényeges, hogy élni tudjunk a kapott információkkal, hiszen egy óriási megálláson vagyunk túl, ami után az indulás nehézkes, és kell az idő, mire hasonló sebességgel haladhatunk, mint ahol bekövetkezett a megtorpanás.

Elsőként mindenképp a belső struktúrákat kell újraépíteni a jelenlegi változások fényében. Lehet, hogy bizonyos szegmensekben annyira bejött a home office, hogy a munkatársak igenis igénylik ezt a fajta munkát, míg mások sikítva menekülnek vissza az irodába. Ebben az esetben sem szabad csak a saját preferenciánkra koncentrálni, hanem lehetőséget kell adni mindenkinek az ideális munkakörnyezetre.

Tehát rengeteg információt kell figyelemmel kísérni, így előfordulhat, hogy nem mindenre jut elegendő idő. Ebben az esetben mindenképp érdemes átgondolni, hogy szakértő segítséget vegyünk-e igénybe, aki kidolgozott tervvel segíti a visszaállást és az alkalmazkodást az új elvárásokhoz.

Ha úgy érzi, hogy kikérné egy megbízható és szakértő társaság véleményét, akkor keresse az Ispiro Consultingot, ahol örömmel állnak a rendelkezésére!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!