Facebook hozzászólás
2 673

Te tudod, hogy hol élnek „csupaszív” emberek?

Édesanyámtól hallottam először, hogy valakire azt mondta: ez egy „csupa szív ember”. Akkor nem is értettem, bár már tudtam, hogy a szív a szeretet szimbóluma.

Az természetes, hogy szeretteinket, családtagjainkat, kedvesünket jeles ünnepek alkalmával szívecskékkel halmozzuk el, rajzon, képeslapon, csomagolópapíron, plüssállaton, s bármin megjelenhet. Giccses, vagy ízléses – a szívből jövő szeretet jelképe a szív.

Kisgyerekként, édesanyámtól hallottam először, hogy valakire azt mondta: ez egy csupa szív ember. Akkor nem is értettem, bár már tudtam, hogy a szív a szeretet szimbóluma.

Azután később én is megismertem csupa szív embereket. Olyanokat, akik „csak” munkatársaim voltak, mint Hédi néni, első főnöknőm. Nagy tudású, sokak által félt, szigorú asszony. A szeme azonban mindig mosolygott, s mindenkinek minden rezdülését észrevette. Látta, ha valakinek árnyék fut át az arcán, vagy homályos a szeme a bánattól, s rögtön odament, vállára tette a kezét, s megkérdezte, mi a baj, mit segíthet. Tőle tanultam, hogy ha baj van, előbb segíteni kell, azután szidni, okítani a hibát elkövetőt.

Vagy olyan csupa szív orvosokat, mint lányom háziorvosa volt, Margit doktor néni. Aki újszülött korától kezdve ott állt mellette, s mellettem, s kapcsolatunk akkor sem szakadt meg, mikor (a régi körzetes időkben) a város másik végébe költöztünk. Nem csak gyógyítónk volt, hanem pszichológusunk, életmód tanácsadónk, higgadt, bölcs, szerető nevelője mindannyiunknak. Vagy a csupa „l” betűs orr-fül-gégész doktorbácsink, akit a nevében szereplő sok „l” betű miatt nevezett el így lányom 3 évesen. Ma 27 évesen is neki mutatja meg torkát, ha fáj, s persze unokáinknak is ő a doktor bácsija. Akitől nem féltek, s nem félnek soha a gyerekek, mert sugárzik belőle, hogy nem csupán hivatásának mestere, hanem szereti is a gyerekeket.

Mert a csupa szív ember lehet bár szigorú, realista, kemény elvárásokat megfogalmazó, mindig többet ad, mint amennyi a kötelessége lenne, mindig számíthat rá az ember, mindig őszinte a mosolya, és szeméből mindig sugárzik a szeretet.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!