Egy idegenvezető feljegyzései
Varázslatos világ Afrikában – Burkina Faso
Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Életem egyik legérdekesebb útja Nyugat-Afrikába vezetett. Több országot is bejártunk a Szahara körül, mígnem eljutottunk Burkina Fasoba. Ez a különleges hangzású név azt jelenti: becsületes emberek országa. Mint minden utazásom előtt, most is felkészültem az útra, de a könyvek nem tudták visszaadni mindazt, ami rám várt. Egy egész ismeretlen világba csöppentem, teljesen újfajta szokásokkal, építészettel, ahhoz képest, amit addig láttam a fekete kontinensen. A világ egyik legszegényebb országába érkeztünk, ami azonban a hagyományok őrzésében, a család összetartásában és az idősek tiszteletében igazán példamutató.
Életképek útközben
Repülőgépünk Bobo Dioulassoban, az ország egyik nagyvárosában landolt, innen indult a nagy kaland úticélunk, Tiebele, a 15. század óta lakott erődítményfalu felé. Már az odafele vezető buszúton színes életképeknek voltunk tanúi: apró kunyhókkal szegélyezett falvakon suhantunk át, asszonyok színes műanyag kannákkal a fejükön ácsorogtak a kutaknál, szamarak battyogtak a földutakon maguk mögött kordékat húzva több méter magasan megpakolt terményekkel. A busz ablakából lelkesen fényképeztünk, egyszer csak megláttunk egy motorost, aki az ölében egy hatalmas bikafejet tartott, a háta mögött az ülésen pedig az állat teste hevert. Azonnal meg kellett állnunk, ilyen látványban még soha nem volt részünk. Kiderült, hogy ő a helyi hentes és a mészárszékről szállította a friss húst a boltjába. Hosszú út után érkeztünk meg Tiebelébe, ami eredetileg királyi székhely, bár nem király, hanem a falu elöljárója és rokonai lakják. Otthonuk egyáltalán nem hasonlított egy palotára, pontosan ugyanúgy nézett ki, mint a többi lakóépület.
Díszes fogadtatás
A falu vezetője és a vének tanácsa, egyéb fontos emberek társaságában már vártak minket a főtéren, meleg fogadtatásban részesítették a csoportunkat. Vad táncot adtak elő, majd hosszú beszédek következtek, csak ezután látogathattuk meg a falut. Mielőtt beléptünk a királyi udvar területére, egy szeméttel teli kis domb esett utunkba. Semmiféle jel nem utalt arra, hogy ez egy különlegesen fontos hely lenne. Az egyik turista gyanútlanul felsétált a dombra, aminek nagy kiáltozás lett az eredménye. Az illetőnek sürgősen le kellett jönnie onnan, mert ez egy szent hely volt, amire senki nem léphetett rá. Mint megtudtuk, innen szokták kidobolni a fontos híreket és ide temetik el az újszülöttek méhlepényét.
Hozzászólás zárolva.