Varázslatos világ Afrikában – Burkina Faso

Alacsony házak egyszerű berendezve
Ezután színes, mintás, sárral tapasztott házakhoz érkeztünk, mindegyikhez kis udvar tartozott, amit alacsony fal vett körül. A házaknak különböző formája volt: a nyolcszögűekben az idősek és unokáik, a négyzetalakúakban az ifjú házasok, a köralakúakban pedig az egyedülállók laktak. A nagyszülők azért élnek együtt unokáikkal, mert így tudják átadni nekik a tudásukat. Igencsak hajlékonynak kell lenni ahhoz, hogy valaki be tudjon lépni egy ilyen házba. A bejárat olyan alacsony, hogy csak összegörnyedve, fejünket előre bedugva, szinte négykézláb lehet bemászni az épületbe. Ez egy nagyon jólműködő védelmi rendszer is egyben, ha ellenség jönne, azonnal fejbe lehet vágni. Mikor már azt hittük bent vagyunk, újabb akadályba ütköztünk, egy alacsony fal állta utunkat, amit átlépve érkezhetünk meg a ház egyetlen helyiségébe. Bent félhomály fogadott, tudniillik a házaknak egyáltalán nem volt ablakuk.

A berendezés nagyon egyszerű: egy gyékény, kis konyhasarok tűzhellyel, a fal előtt felhalmozott agyag edények, amelyeket a ház asszonya egész életében használ. Mikor meghal, összetörik őket és a cserepekkel felszórják a szülei házához vezető utat. Látogatásunkkor az asszonyok éppen az egyik házat festették, ecset gyanánt gyöngytyúk tollakkal vitték fel a természetes anyagokból készült, fekete, fehér, vörös színű festékeket az előre megrajzolt ábrákra. A geometrikus formák, az állatalakok szimbolikus jelentéssel bírnak, megvédik a ház lakóit a rossz szellemektől, családi boldogságot, termékenységet, szerencsét hoznak. A nők munka közben beszélgettek, énekeltek, látszott rajtuk, hogy összeszokott csapatot alkotnak. A korelnök felügyelte a munkát.

Éjszaka a háztetőkön
Búcsút mondtunk vendéglátóinknak és folytattuk utunkat abba a faluba, ahol az éjszakát töltöttük. A szállásunk igen romantikus volt, csoportunknak a házak tetején állítottak fel kemping ágyakat. Hálózsákba bújva, szúnyoghálókkal körbevéve csodáltuk a ragyogóan tiszta, csillagos eget, amit ritkán lát manapság a városi fényekhez szokott ember. Ebben a faluban a házak egymáshoz tapasztva épültek, egyik tetőről a másikra lépdelve gyakorlatilag be lehetett járni az egész kis falut. A civilizáció vívmányait, a mobil zuhanyozókat és mellékhelyiségeket a házakat körülvevő falakon kívül állították fel, igazi kalandnak ígérkezett a házak tetejéről eljutni oda. Egy fatörzsből kivájt létrán kellett lemászni a teljes sötétségben, majd a házak közötti labirintuson keresztül jutottunk el az egyetlen kapuhoz, amit éjszakára bezártak. Egy őr vigyázta álmunkat, őt kellett megkérni, hogy engedjen át a kapun a mellékhelységekhez. Miután itt nem volt sem étterem, sem szakács, sem pincér a környékben, nekünk idegenvezetőknek kellett az étkezéseket megoldani. Előre felszerelkeztünk alapanyagokkal, helyi friss zöldségekből, csirkéből – amiből elég sokat szereztünk be, mert ilyen csenevész szárnyasokkal még életünkben nem találkoztunk – készült el az ínyenc menü. Mi szolgáltuk fel, mi töltöttük az innivalókat, készítettük a koktélokat.