Ezt üzeni Für Anikó a jövőnek a Covid idejéből

Hogyan élted meg az elmúlt esztendőt?

Úgy tudnám egészen röviden összefoglalni, hogy ez az időszak igazi újratervezés volt. Egy teljes nagytakarítással ért fel. Rengeteg dolog, amiről régebben azt hittem, hogy működik, szanaszét hullott, majd szépen újraépült. Összességében ajándékként fogom fel a ránk zúduló sok időt, amit a családommal tölthettem.

Nem fáztunk, nem éheztünk, hála Istennek a családunkból senkit sem veszítettünk el ebben a borzalmas járványban. Persze hiányzott a színházam, a kollégák, a darabok, de leginkább a próbák és a játék folyamata. A színpad számomra egyfajta lepárló. Bele tudok tenni, ki tudok játszani magamból mindent: jót, rosszat, örömet, bánatot. Viccesen azt szoktam mondani, hogy az előadások a pszichioanalizist helyettesítik. Az elmúlt időszakban színház nélkül kellett élnem a mindennapjaimat, ami egy teljesen új helyzetet hozott létre. A színházcsinálás felpörget, intenzív állapotba hoz, zsigerekig jelen vagyok benne, de könnyen ki is tudok lépni belőle. A másik részem imád a kertben gereblyézni, fűrészelni, csavarozni, rendet rakni, főzni. Ezekben a kézzel fogható dolgokban is nagy gyönyörűségemet lelem. Most volt időm ezekkel is foglalatoskodni. A távoktatás nem volt egyszerű feladat, de ezt is megoldottuk. Nem vagyok egy nyavalygós típus, elfogadtam, hogy az elsős kisfiam nem mehet iskolába és segítségre van szüksége az otthon tanulásban. Mi nem vagyunk tanárok sem én, sem a férjem, ennek megfelelően mindent bevetettünk, ami csak eszünkbe jutott: könyörgést, zsarolást, jutalmazást, büntetést, ahogy gondolom, más családokban is.