Időkapszula
Ezt üzeni Borbély Alexandra a jövőnek a Covid idejéből
Mostanában egyre többet gondolkodunk el azon, vajon az utókor hogyan vélekedik majd a jelen helyzetünkről. Milyen jó is lenne üzenni nekik, megmutatni a járvány alatti életünk fontos kellékeit, elmesélni személyes történetünket, érzéseinket, netán jó tanácsokkal látni el őket. Ebben a rovatunkban ismert magyar embereket kérdezünk meg arról, mit tennének bele az időkapszulájukba üzenetként a jövő számára. Ezen a héten Borbély Alexandra színésznő mesél nekünk.
Sokan írnak naplót mostanában, készítenek Facebook bejegyzéseket, posztolnak fotókat, videókat a közösségi médiában, amelyekből az utókor szakértői rengeteg következtetést tudnak majd levonni, feltéve ha ezek a nyomok megmaradnak. Mi lenne, ha időkapszulába zárnánk a mai kor ereklyéit, tárgyakat, gondolatokat, üzeneteket, biztos helyre elraknánk őket és a tartályra ráírnánk, ötven év múlva lehet csak felbontani. Mert az időkapszuláknak ez a lényege: egyfajta kommunikáció a jövővel, információküldés a régmúlt időkből.
-
Hogyan élted meg az elmúlt egy évet?
- Gondolom pontosan úgy, mint sokan mások. Voltak és vannak pozitív hozadékai a megváltozott világnak, de jó néhány nehézség, fájdalom is társul hozzájuk. Tavaly tavasszal, amikor beszorultunk a lakásunk négy fala közé, jó volt megtapasztalni azt, hogyan élnek a hétköznapi emberek. Végre le tudtunk ülni a párommal este hétkor vacsorázni, mert nem volt este színház, sokkal több időnk lett egymásra és olyan dolgokra, amikkel a munkánk miatt nem tudtunk foglalkozni. Most már nagyon hiányzik a munka, bár nekem szerencsém volt, mert ősz elején próbálhattam és sikerült még bemutatni Shakespeare Othelloját a Katona József színházban.
Háromszor el is játszottuk a közönség előtt, aztán covidos lettem és utána más színészek is elkapták a vírust. Volt egy streamelésem az Ahogy tetszikből, és részt vettem néhány online castingon. Nemrégiben tudtam meg, hogy megkaptam egy film főszerepét Szlovákiában, nyáron kezdünk és minden évszakban forgatunk majd 10 napot. Júniusban indul újra a Mellékhatás című sorozat második évadának forgatása, amit már nagyon várok. Felcsillant a fény az alagút végén, ez ad most erőt a szomorú, szorongató helyzetek elviseléséhez. Az egész családom Szlovákiában él, a szüleimet novemberben láttam utoljára. Anyukám egyszer egy napra átjött hozzánk Magyarországra, mert már nem bírta tovább, szüksége volt, hogy átöleljen, magához szorítson. Borzasztó látni ismerőseim gyászát, akik idős rokonaikat vesztették el a Covid-ban. S itt van a gyerekvállalás kérdése is. Barátainkkal gyakran beszélünk arról, hogy érdemes-e ebbe a világba gyereket szülni. Mi vár rájuk vajon a jövőben. Persze a negatív gondolatokat elhessegetjük és azt szuggeráljuk magunknak, hogy hátha a mi gyerekeink fedeznek majd fel nagyszerű dolgokat, amikkel jobbá teszik majd a világot.
-
Milyen hétköznapi tárgyakat tennél bele az időkapszuládba, amelyek nagyon jellemzőek a mai korra és esetleg 50 év múlva a leszármazottaid rácsodálkoznak majd a létezésükre?
- A mobiltelefont, ami biztos hogy másképp néz majd ki 50 év múlva, más funkciókkal lesz ellátva, viszont a mostani életünk nélkülözhetetlen kelléke. Átköltöztünk az online térbe, s ha okosan használjuk a telefonunkat, rengeteg jó dolgot tudunk csinálni vele. Egy kutyapórázt, ami a rendszeres kutyasétáltatásokra utal. A környezetemben mostanában mindenki sétál, túrázik, ez az egyetlen társasági program, s a kutyák boldog társak ezeken az eseményeken. Nekünk nincs kutyánk, de barátnőm, Eke Angi kutyájával szinte naponta találkozom és megtapasztalom, milyen sok örömöt, szeretet adnak az állatok az embernek. Egy darab élesztőt, ami nélkül nem lehet komolyabb süteményeket sütni. A sütés-főzés láz engem is megfertőzött, de számomra ez leginkább a sikerélmény kereséséről szól, nem pedig kulináris szórakozásról. Ha sikerül megsütnöm egy komplikáltabb süteményt, bebizonyítom magamnak, hogy ehhez is értek. A személyes tárgyam az időkapszulában egy ecset lenne, ezzel üzenném a jövőnek, hogy a festés milyen jó menekülő út a feszültség, szorongás levezetésére. A karantén elején a szekrény mélyén megtaláltam egy még felbontatlan ecsetkészletet, festékeket és egy festőállványt. Nekiálltam festeni, újra előjöttek a gyerekkori emlékek, amikor örömmel festettem le a magam módján a mesekönyveim képeit. Most is ezt csináltam, a szobánk különböző részleteit örökítettem meg úgy, ahogy most láttam őket. Egy üveg finom bor, mellékelt üzenettel, hogy „persze csak mértékkel. Úgy gondolom, sokaknak segített esténként a napi stressz levezetésében, az aggódás, félelem érzésének feloldásában egy pohár bor.
-
Könyvek és filmek, amiket mostanában olvastál, láttál és megérintettek. Szeretnéd, ha az utókor is megismerné őket.
- Nagyon tetszett Rubin Eszter családregénye az Árnyékkert. Szeretem azokat a könyveket, amelyek rezonálnak az aktuális élethelyzetemre, kapcsolódni tudok az egyik szereplőhöz és az ő szemével, kívülről látom magam. Ez a könyv a családi dinamikákról szól, sok ismerős történettel. A bezártság idején a mozaikcsaládok új dimenziókat éltek meg. Nálunk is ez a helyzet, a párom, a nevelt lányom és én újraosztottuk a szerepeket a családban. A női sorsokat bemutató könyvek nálam mindig befutók, legutóbb Durica Katarina Városi rókák című regényébe szerettem bele. Három kiszolgáltatott nő harcának története, üzenet a korunkról, amelyben sok nő esik áldozatául a férfiak játszmájának.
Gondoljunk csak bele, a karantén alatt milyen mértékben felerősödött a családon belüli erőszak, pusztán azért, mert a nők, a gyerekek nem menekülhettek el otthonról, ha bántották őket.
A karantén elején a párom megnézette velem a Vírus című filmet, amit nem biztos, hogy kellett volna, mert felerősítette a félelmeimet. Brad Pitt zseniális alakítása azért szerencsére enyhítette a nyomasztó témát. Nagyon aktuális ez a film, a jelenlegi helyzetet, a vírus terjedésének következményeit mutatja be felnagyítva, eltorzítva. Én is sorozatfüggővé váltam a Koronának köszönhetően, ami az angol királyi család életét dolgozza fel. Nem tudom, mi lesz a sorsa a család leszármazottainak ötven év múlva, de úgy gondolom, történetük rengeteg tanulsággal szolgálhat a jövő számára. A Homeland sorozat izgalmas epizódjai rabul ejtenek, a zseniális színészi alakításokat is szívesen megmutatnám a jövőnek. Mostanában sajnos gyakran érzem úgy, hogy kezdik lenézni a szakmánkat, a színészi munkát, hogy egyre kevésbé van ránk szükség. Ezek a sikerfilmek azonban pont az ellenkezőjét igazolják vissza: a Covid alatt a tévében, a filmekben, a sorozatokban a színészek szórakoztatták, vigasztalták, nevettették meg az embereket. Ha erre gondolok, nagyon büszke vagyok a szakmámra és örülök, hogy én is ebben találtam meg a helyem.
-
Gondolatok, jótanácsok Alexandrától 2021-ből a jövő számára.
- Remélem, 50 év múlva kiegyensúlyozottabb, egymásra jobban odafigyelő, toleránsabb emberek élnek majd, akik tanultak a múlt hibáiból. Az üzenetem csak megerősíti őket abban, hogy jó irányba tart az életük. Én a jelenkor embereinek üzenném, hogy a saját feszültségeiket ne másokon éljék ki. Számoljanak el tízig, mielőtt kiengednék az indulataikat és gonosz kommenteket írogatnak, rádudálnak, ráüvöltenek másokra, tettekkel vagy verbálisan bántják embertársaikat. Ne engedjenek a saját türelmetlenségüknek, ne hagyják, hogy a gyűlölet, a frusztráció, vagy az ego irányítsa megnyilvánulásaikat. Szeretném, ha az emberek sokkal inkább a szeretetet, az együttérzést és az elfogadást erősítsék önmagukban.
Hozzászólás zárolva.