A sminktrend már nem kötelező

Hogyan, mivel tisztálkodtak az emberek az ókorban, középkorban? Mit használtak a XVIII. században szappan helyett?

A szépségápolás történelmi kalandozását az ókori Egyiptomban kezdjük. Itt a férfiak egész testüket szőrtelenítették, kopaszra borotvált fejüket parókával fedték be. Ennek a szokásnak egészségügyi oka volt, ugyanis az ottani éghajlat nagyon kedvező a baktériumoknak és más kórokozóknak, így a szőrtelenítés mellett az emberek naponta többször is fürödtek. A testápoláshoz különféle pengéket, krémeket, habkövet használtak. Egyiptomban a kozmetika és a szépség összefonódott az egészségápolással: ragyogó szem, üde lehelet, ápolt fogazat jellemezte a jómódú lakosokat. Az ókori görögöknél szintén virágzott a testápolási kultúra, ami masszázsból, fürdőkből, sportból állt. S kialakult egy új foglalkozás is, a kozmétáké (a mai kozmetikusok elődei), akik olyan rabszolgák voltak, hogy csak szépségápolással foglalkoztak.

A római hölgyek számára a legfontosabb bóknak az számított, ha szőkébbnek találták egy germán asszonynál, ezért hajukat szappanféleségekkel igyekeztek szőkíteni, illetve a már említett germán (rabszolga) nők fürtjeivel egészítették ki hajkoronájukat. A szappan ősének tekinthető „sapó” kis golyó alakúra gyúrt zsír, mész és hamulúg keverékéből állt.

A középkorban a fürdők már nemcsak tisztálkodásra, hanem szórakozásra (evés, ivás, éneklés) is szolgáltak. Érdekes, hogy amennyire szabados volt a fürdőzés, annyira szemérmesek voltak viszont a szépségápolás dolgában. Hajukat salétrom és csicseriborsó keverékével mosták, majd rózsavízzel illatosították. Ajkukat mogyorófa-kéreggel vagy -gyökérrel színezték, arcukat ólomfehér, vagy zabliszt tette halovánnyá. „Fogkefeként” használták az égetett márvány, égetett datolyamagok, őrölt fehérüveg, téglapor és habkőpor keverékét úgy, hogy mindezeket az anyagokat vászonkendőbe csavarták, és ezzel dörzsölték tisztára a fogukat.

Ráncosodás ellen gyógynövényes gőzölést alkalmaztak.

A XVI. század végén, a pestis és az akkoriban még gyógyíthatatlan szifilisz miatt a fürdőkultúra eltűnt. Az emberek úgy hitték a víz ártalmas az egészségre, elgyengíti a bőrt, és ezáltal könnyebben elkapják a fertőző betegségeket. A XVIII. században az emberek mosakodás helyett kölnivizet használtak, s a testükön kialakult koszréteget védőpajzsnak tekintették, mely távol tartja tőlük a káros külső hatásokat. Fürödni már csak otthon volt szokás, már ha fürdésnek lehetett nevezni azt, hogy szinte egy tányér nagyságú edényből mosakodtak, sokszor víz helyett tejjel, borral. XIV. Lajos például reggelente csak a kezeit mártotta konyakba. Mivel ekkoriban a parfüm hódított, a hajukat is illatosították, mégpedig úgy, hogy az alma barnuló húsába fahéjat és szegfűszegeket tűzdeltek, majd ezt zsírral eldolgozták és kenték a fejükre. Innen ered egyébként – az alma francia nevéből (pomme) – a „pomádé” szó. A púder szintén főszerepet kapott ebben a korban, hiszen nemcsak az arcot, hanem a dekoltázst, a kart, a parókát is púderezték. Ezzel leplezték az öregedést, s a haj őszülését is. Annyit használtak belőle, hogy sokszor tényleg képtelenség volt megállapítani valakinek a valódi korát. A púder közönséges, vagy drága rizslisztből készült erősen színezve és illatosítva. Túlzott használata azonban odavezetett, hogy a nők nagy részének az arca megsárgult, pattanásos lett. Az ilyen szépséghibákat és sebhelyeket, anyajegyeket akkoriban szépségtapaszokkal fedték el. Ezek taftból, selyemből, bőrből készültek, különféle formákban (csillag, hold, malac, szív stb.), vörös vagy fekete színben.