A szingli lét drámája: Az elkeseredés és érdesség -III. rész

                                                            ” A semmi ágán ül szívem,

                                                              kis teste hangtalan vacog.

                                                              Köréje gyűlnek szelíden,

                                                              s nézik, nézik a csillagok.”

                                                                          (József Attila)

A magányos partnerkereső, munkájában fejlődő és kiteljesedő női élet és létforma nemcsak új nevet kapott „szingli”, hanem tartalmi elemeket is hordoz. A szinglik nemcsak egyedül élnek, hanem a szingli nők baráti, véd-és dacszövetséget, (gyakran csak átmeneti) csoportot alkotnak. Remekül, felszabadultnak, önállónak „vagánynak”, kötöttségektől mentesnek érzik magukat. A férfiakat szinte bekerítendő „vadként” szemlélik, nem hosszantartó, hanem inkább átmeneti szórakozó partnert keresnek, aki amíg „bírja” az irigység tárgyaként növeli a szingli nő önbecsülését és értékét. A baj csak ott van, hogy ezek a kapcsolatok hamar véget érnek. Célja nem a szövetségalkotás, nem közös életcél és élettervek megvalósítása, nem a tartósság, hanem pont ellenkezőleg: mindkét részről a legyen kivel „villogni egy kicsit”, „a jó szexuális partner” a motiváció. És ahogy az évek egyre jobban előrehaladnak, egyre jobban előtérbe kerül a „régi mulasztás” önvádja és vágya: „A gyerekről nem tudok, és nem is akarok lemondani”.

A mulasztás okai

A nő is valahogy úgy van megalkotva, hogy a „genetikai parancs” teljesítése nem folyamatosan, hanem szakaszosan válik, szinte imperatív módon sürgetővé. A nő, szemben a férfival, eme „parancs” teljesítésére csak adott életszakaszban – kb. 20 év – alkalmas. Pont abban az életszakban, amikor a szakmai és női életkarrier finisében van. Ahhoz, hogy megfelelő élettervvel tudjon „gazdálkodni”, megbízható, tartós szövetségesre van (lenne) szüksége, akivel megoszthatja mind szakmai, mind anyai ambícióit. Ez a tartós szövetségesség nem alapozható, és nem kivitelezhető sem az „örök szerelem”, sem a „szexualitás” ideológiájára, gyakorlatára.

Véleményem szerint a nő önállósága, a kapcsolatban női eszközökkel az irányító, alakító szerepe semmit sem változott az anyajogú társadalmak óta. A nőnek igenis van családanyai funkciója, mely jól integrálja a női képességeket és erényeket. Ez a társadalmi hatékonysággal csupán bővült. Viszont való igaz, hogy a női életkarrier betöltése viszonylag folyamatos belső munkát, tudatosságot igényel.