Csernus Imre: „Nem vagyunk félistenek”

Mit mondana azoknak, akik aggódnak az idősebb szeretteikért?

Krízishelyzetben az aggódás veszett fejsze nyele, mert ilyenkor csak a saját energiáinkat pocsékoljuk. Aggódni olyanon, ami nincs… mégis minek? Igaz, hogy a vírus halálos kimenetellel is járhat, de mégis mit nyerünk azzal, ha állandóan félünk és rettegünk?

Akkor ön nem aggódik?

Nem. Az a helyzet, hogy én mindent megtettem a szeretteimmel szemben: amikor csak lehetett megmutattam, hogy mit jelent a szeretet, az odafigyelés és a törődés. Édesanyám ott él a faluban, így amikor csak lehetett, kimutattam felé az érzéseimet. Szerencsére már jó ideje tudom, hogy aggódással felesleges nyomasztani a lelkemet, ha máskülönben mindent megteszek. 

A könyvében sokat használja a tudatosság kifejezést…

Egyértelmű, tudja miért?

Na, miért?

Egyszer egy pedagógus azt mondta nekem, hogy ahhoz, hogy valaki valamit megjegyezzen, tizenhétszer szükséges elismételnie, és még így sem egészen biztos, hogy éles helyzetben is emlékezni fog rá. Ennek kapcsán belegondoltam abba, hogy általános iskolás koromban én is hányszor ismételtem a szorzótáblát, újra, újra és újra, amíg az belém nem vésődött. Ha a könyvben csak egyszer használtam volna a tudatos szót, akkor az olvasó a 10. oldal után elfelejtette volna, de mivel sűrűn beszéltem róla, így talán jobban rögzült az emberek fejében. Az természetesen megint egy más kérdés, hogy éles helyzetben is emlékeznek-e majd rá és fogják-e tudni használni.A legtöbb ember, amikor azt mondja, hogy képes kimutatni az érzéseit, arra gondol, hogy sokszor mondja azt a másiknak, hogy szeretlek. Ez azonban nem az érzések kifejezése, hanem csak egy adott érzelmi állapotnak a megfogalmazása! Nem véletlen az, hogy most, hogy megjelent a vírus, a félelem orrba-szájba száguldozik közöttünk.

Nem lehet, hogy a halálfélelem egyfajta életösztön?

Életösztön mégis mire? Arra, hogy az ember ne tegye meg azt, amit szeretne, hanem mindig mindent csak halogasson? Ez nem életösztön, ez csak kompenzáció.