Facebook hozzászólás

Egyre kevesebb férfi hal bele a prosztatarákba

Bár a legelterjedtebb daganatfajták közé tartozik, szerencsére egyre kevesebb férfi hal bele a korán felismert prosztatarákba. Dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológus szakorvosa a rendszeres szűrés és az egészséges életmód jelentőségéről beszélt.

Jók a túlélés esélyei

A prosztatarákkal diagnosztizált férfiaknak jóval kisebb esélyük van a végzetes kimenetelre, mint például szívbetegségek esetén – ez áll a Harvard School of Public Health friss tanulmányában. Ezen kívül még egy jelentős eredménye van a kutatásnak: kiderült, hogy egészséges életmód nagyon fontos szerepet játszik a prosztatarákból való felépülésben.
Csak a tanulmány helyszínén, az Egyesült Államokban több millió férfi él prosztatarákkal, a kutatók pedig remélik, hogy az eredményeik még erősebben fogják sarkallni őket és kezelőorvosaikat, hogy váltsanak egészségesebb életvitelre. Ez ugyanis nem csak a magának a betegségnek javítja a gyógyulási kilátásait, de az élet hosszát és minőségét is pozitívan befolyásolja.

A kívánatos változások

Az életmódunknak számos olyan eleme van, amelyek akarattal befolyásolhatók – és így pozitívan hatnak vissza az egészségre.  A prosztatarák megelőzésében fontos szerepet játszik még a monogám párkapcsolat, a rendszeres testmozgás, az étrendbeli tudatosság is. Ez utóbbi magában foglalja az alkohol, főként a tömény szeszek kerülését, a csípős ételek mérséklését, a telítetlen zsírsavak beillesztését az étrendbe, főként olajos magvak és tengeri hal formájában. A tökmag, a kisvirágú füzike jótékony hatásai is közismertek.  Érdemes megjegyezni, hogy a prosztata rendszeres kiürítése pozitív hatással van a szervre, így az aktív nemi élet kifejezetten terápiás hatású. Mivel azonban 50 év felett a prosztata-megnagyobbodás előfordulása rohamosan emelkedik, az évenkénti urológiai szűréssel megelőzhető a folyamatok romlása.

A PSA-teszt jelentősége

A prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganatfajta, hat férfiből egyet érint. Ám míg a betegség előfordulása az elmúlt évtizedekben megnőtt az Egyesült Államokban, Svédországban és más nyugati országokban is (ezen országok kutatási eredményeit elemezték a Harvard tudósai), annak a rizikója, hogy bele is haljanak a korán felfedezett daganatba, jelentősen csökkent.  A szakemberek szerint ebben jelentős szerepe van az ún. PSA (prosztata-specifikus antigén) tesztnek, amely könnyen, gyorsan elérhető és jelentősen javítja a korai diagnózis felállításának esélyét.
– A véranalízis során végzett PSA-teszten kívül nagyon fontosak még a szűrés más elemei is. Síkosított gumikesztyűben a legkönnyebben elérhető módon, a végbélnyíláson keresztül megtapintjuk a prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kipréselünk. Ezt később bakterológiailag elemzik, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. A vizsgálatkor jelentkező érzékenység eleve gyulladásra utalhat.  – ismerteti dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológus szakorvosa.

forrás: www.oxygenmedical.hu

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

Így add bele a szíved!

Bár a piros szín és a szív évszázadok, ha nem évezredek óta, a szerelem jelképe, párunk egy doboz szív alakú bonbon láttán bizony elgondolkodhat: hol marad mindebből a gesztus és a kreativitás? Vannak…
1 / 210

Receptek

OTTHON

Luxusvillák saját gáttal a Rómain

Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától!…

Öt tipp, amire nagyon figyelj, ha új növényt veszel!

Itt a tavasz és sokan ilyenkor új növényeket szereznek be a kertjükbe. Az eladónál gyönyörűnek tűnő virágok azonban…
1 / 346

Test és lélek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!