Ha már ráuntál a szex-partikra, a fűre és az italra

 Megjelent Balogh Robert Elveszett című regénye, mely az Irodalmi Jelen nemzetközi regénypályázatán harmadik helyezést ért el 283 mű közül.

Az első könyvbemutató november 10-én zajlott az Alexandra könyváruház Panoráma Termében, a következő bemutató november 29-én, Pécsett lesz, 17 órakor a Pécsi Galériában (Széchenyi tér), közreműködik Kukorelly Endre és a Singas project.

Balogh Robert 1972-ben születet Pécsett, eddig két verseskötete, s az Elveszett regénnyel együtt három regénye jelent meg. Legnagyobb szakmai sikerét a Schvab evangiliom című regényével aratta, amely idén tavasszal jelent meg horvát nyelven. Ír színdarabokat, meséket is, 2005-ben III. Országos Gyerekszínházi Szemlén Mátyás király szárnyai című darabjából készült előadás nyerte el a fődíjat.

Részlet az Elveszett regény fülszövegéből:

„Az Elveszett egyszerre napló, és sodró tempójú fejlődésregény. Az író „főhős” ráun a háromnapos tivornyákra, sex-partikra, fűre, italra, s kimarad a haveri körből. Íróként témának tekinti még meglévő barátai magánéleti válságait, az ebből következő teljes magára maradottsága után jön az elkerülhetetlen összeomlás: a pszichiátrián köt ki, majd egy apácákat gondozó szeretetotthonban kezd dolgozni… Az Elveszett végtelenül sötét feketehumora miatt nem túl szívderítő olvasmány a fiatal generáció pokoljárásáról. Számtalan kérdést vet fel, kimondottan jó regény”

Rövid részlet a regény előszavából:

„Hogyan kezdhetném másként, mint hogy rögzítem ezt a helyzetet, amelyből nekilendülök a feladatnak. Időszámításunk után 2005-ben, késő ősszel, Közép-Európában ülök egy íróasztalnál, ülök a székemen. A szék a Földön áll. A Föld kering a Nap körül. Én pedig a székkel, az íróasztallal, a Nap körül keringő Földdel együtt távolodom a vitatott Ősrobbanás középpontjától, együtt repülök, pörgök, rezgek, csavarodom a Tejút spiráljában mindennel, mindenkivel. Közben a sejtjeimen belül, a szerves és szervetlen vegyületekben, mindenféle atomok között, és atomokon belül érvényes ismert és ismeretlen kölcsönhatások összessége eredményez engem, minden érvényes rám is. Mégis egyedül vagyok a lakásban, de ez az egyedüllét nem magány, nem magányosodtam el úgy, mint amikor Magával megismerkedtem. Egyedül vagyok, én ezt választottam, nem azért vagyok egyedül, mert egyedül hagytak, nem azért vagyok egyedül, mert elzavartam mindenkit, hanem, hogy elrendezzem azt a sok mindent, ami volt. Tele vagyok megemésztetlen érzelmekkel, olyan sejtelmekkel, amelyeken mindig átsiklok, az emlékeim átgondolatlanok. Túl sokat nem jó gondolkodni! – ezt maga mondta, Doktornő -, de most végiggondolom a dolgokat.”