Hangulatot bárhol lehet teremteni, ha a lelkünket magunkkal tudjuk vinni
Szily Nóra semmit sem változott. Annak ellenére, hogy nem a képernyőn láthatjuk őt, hanem a Budapest Rádióban hallhatjuk, mit sem veszített nyitott, érdeklődő személyiségéből, kedvességéből, humorérzékéből.
A rádiózáson kívül a Gusto nevű lap főszerkesztője, de publikál a Receptklub magazinba is, továbbá televíziós és rádiós alapismereteket tanít egy magániskolában. És még két gyermekére is jut ideje. Honnan van ennyi energiája?
– Ez a sokirányú elfoglaltság nagy stresszel járhat.
– Igen, de az igazság az, hogy imádok rádiózni, írni, és szerettem a televíziózást is. Ez utóbbi szerepkörben szó szerint elememben éreztem magam, annak ellenére, hogy alapvetően melankolikus vagyok. Amúgy elég rosszul viselem a stresszt.
– Hogyan tölti fel magát energiával egy-egy kimerítő nap vagy hét után?
– Számomra felér minden wellness kezeléssel az, ha a balatoni házunkban lehetek. Néha csak pár órát, szerencsésebb esetben több napot is ott töltök. Szép a kilátás, rendezett a környezet, nyugalom van. Még a munka is jobban megy, ha ott vagyok. Ilyenkor a kertben dolgozgatok, vagy biciklizem a gyerekekkel és örülök annak, hogy őket is megérintette a hely varázsa. Igazán nem a fürdésért kedvelem a Balatont, hanem a környezetváltozás miatt. De ugyanúgy stresszoldó számomra, ha csinosítgathatom a környezetemet. Például kifejezetten lámpamániás vagyok. Szeretem, ha sok kis helyi fénnyel különféle hangulatokat teremthetek egy szobában.
– Akkor ezek szerint a környezet kiegyensúlyozottsága is fontos ahhoz, hogy harmonikusan éljen és alkosson.
– Ráadásul a kedvenc tárgyaimhoz is ragaszkodom. Ezek közé éppúgy hozzátartoznak a gyerekeim által készített apróságok, mint az íróasztalom, amin írni tanultam. Nem is tudnám úgy lecserélni a lakásom berendezését, hogy mindentől meg szabaduljak.
– Jut ideje sportolásra?
– Nálam a sport egyenlő az úszással. Nem zavar a monotonitása, ugyanis közben is gondolkozom. Télen is a szabadban úszom, ami kifejezetten frissít. Emellett van egy szobabiciklim és egy lépegetős kondi-gépem, ami ugye elvileg bármikor használható, de az elhatározás, hogy használjam gyakoribb, minthogy tényleg rászánom magam. Mégis jelen van a sport a családban, ugyanis az egyik gyermekem karatézik, a másik vízilabdázik. Számunkra -a párommal- egyelőre marad az ő furikáztatásuk, és a pályaszéli drukkolás, mint „sportszám”.
Hozzászólás zárolva.