Hogyan tovább? Az ember magára maradt félelmeivel…
Egyedül nem megy – ebben is összefoglalhatnánk azt, amit a filozófia, vagy a szociálpszichológia az individuum, az egyén válságaként emleget immár jó néhány évtizede.Igaz, a jelenség már vagy másfélszáz esztendeje létezik. Az ember magára maradt félelmeivel, betegségeivel, erkölcsi-érzelmi bizonytalanságával.
Megszűntek azok a közösségek, amelyekben otthon érezte magát. Hitelét vesztették azok az intézmények, amelyek hitet, értelmet, fogódzókat adtak volna mindennapi élete alakításához. Az ember magára maradt s belesüppedt az anyagi valóságba, élete folyama a szerzés a túlélés által behatárolt szűk mederben csordogált, ahol az anyagelvűség és a racionalitás működött iránytűként.
S bár a magára maradt ember rosszul érezte magát bőrében, az apró hétköznapi örömök s a hit, hogy a – szűkebb-tágabb – világ előbb-utóbb uralma alá hajtható mozgásteret biztosított ennek a fajta magatartásnak.
Az individuum válsága akkor érte el csúcspontját, amikor kiderült, hogy az anyagi jólét csak egy határig boldogít, s, hogy a hagyományos, tudományos világképen alapuló szemléletmóddal egyre kevésbé lehet megmagyarázni, megérteni a világot, s benne saját helyzetünket. S, hogy ebből fakadóan, egyre kevésbé kaphatunk személyes életünk alapkérdéseire érdemi válaszokat. Miként az egyes ember, úgy az Föld maga is kritikus helyzetbe került.
A versenyen és az individualizmuson alapuló életvitel egyenes következménye volt, hogy kizsákmányoljuk a természetet, kifosztjuk a nem-megújuló erőforrásokat és szennyezzük az egész bolygót.
A XX. század második felében – úgy kint, mint bent -, immár elemi erővel és megkerülhetetlenül jelentkezett a Hogyan tovább? -kérdése. S mint nem először az emberiség válság-történetében, a spiritualitás, az ezotéria kínálta a kilábaláshoz, az önmagunkba vetett hit megerősítéséhez, egy lehetséges harmónia megteremtéséhez a fogódzókat.
Mert leegyszerűsítve, a harmónia a kulcsszó: harmónia önmagunkban, harmónia emberi környezetünkkel és harmónia a világgal. Úgy kint, mint bent. Egyik a másik nélkül nem elképzelhető, érvénytelen.
Stanislav Grof, nemzetközileg elismert pszichológus, A tudat forradalma című könyvben így fogalmaz: " Az ősi és hagyományos kultúrák emberei különféle társadalmilag szentesített rítusok segítségével rendszeresen megtapasztalhatták a megváltozott, különleges tudatállapotokat. Tapasztalhatták az azonosulást és a mély kapcsolatot más emberekkel, az állatokkal, a természettel, sőt az egész világegyetemmel (…)
Hozzászólás zárolva.