Két remekmű

Esterhazy Péter: Egy nő

A honi kedvencnél kissé elidőztem több kötet között is vacilláltam, mert van itt kérem nekem olyan favoritom, Szathmári Istvántól a Kő hull apadó kútba, ami az első szerelmem volt, és ezt mint tudjuk, soha nem felejti az ember. Aztán ott van, Rakovszky Zsuzsától a Kígyó árnyéka, és Esterházy Pétertől a Harmónia. Én mégis az utóbbi szerzőtől az Egy nő – t választottam, talán csak azért, mert nálam most ez az aktuális könyv.

A cím, kérem nagy tisztelettel, nem zsákban macska. A mű tényleg komolyan egy nőről szólna. Vagy éppenhogy, sok nőről. Vagy egy férfiről, hogy fordítsunk. ( Ahogy ezt egy…férfi elképzeli.)  Szóval rólunk van írva. A testről. A testiségről. A test árulkodásairól, kitárulkozásairól, satöbbiségeiről. Kapcsolatunk kusza egyszerűségéről, a káosz rendezettségéről, vagy fordítva, ahogy tetszik, vagy nem. (Tetszik). Az érzékiség hatalmáról, felsőbbségéről, midőn e hatalom csúcsán érezhetjük magunkat. S midőn a nő lábainál és előtt.

 A nagysikernek örvendő Egy kék harisnya följegyzéseiből kiderült, világosabban napnál, hogy Esterházy néven szereti nevezni a dolgokat. És itt ebben az esetben, könyvben sem történik egyéb, mint a dolgok folyamatos néven nevezése. Mindössze a megközelítés tárgya változott… (nővé)

 „Esterhazy regényével a magyar irodalom egy nagy könyvvel lett gazdagabb, és végre nagykorú.” Mondja Nádas Péter, jó barátja Esterhazy Egy nő c. könyvéről, amely 1995 – ben jelent meg először, és tíz év alatt a tízedik kiadást éli meg, ez a nem túl vaskos, de irodalmilag annál veretesebb kötet, amely nem másról értekezik 97 bővített mondatban, mint hogy milyen nők is vannak. És nő annyi van, mint égen a csillag, de egy nőnek is annyi arca, mint égen a satöbbi.

 Két alapvető típus váltja egymást e könyvben, az amelyik szeret és amelyik gyűlöl.