Legalább egy kicsi örömöt okozzunk Nekik!
Az anyák napja egy nap a naptárban. Egy tetszőlegesen kijelölt nap, bármelyik lehetne, vagy akár az év minden napján is ünnepelhetnénk az anyákat, hogy legalább egy kicsi örömöt okozzunk NEKIK. És mégis, szerte a világon ez a nap – május első vasárnapja – az édesanyáké.
Virágerdők esnek "áldozatul", hogy kifejezzék a hódolatot annak az asszonynak, akinek minimum életünket köszönhetjük. És már ez sem kevés.
"A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
Vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
Ebbe fog belehalni."
(József Attila)
A többi, amit az édesanya ezen túl ad az "első szerelem", aki nélkül nem teljes a világ, aki nélkül nincs biztonság, aki megalapozta azt, akik vagyunk, akikké lettünk. Életünk első kötődése, ami több mint a szeretet. Az élet kezdeti éveiben minden kisgyermek napja anyanap. Elképzelhetetlen az élet nélküle. Akármilyen is, tőle édes a nyelv, az édes-anyanyelvünk, tőle édes az étel, tőle édes az élet. Az Ő elégedett mosolyát keressük minden mozdulatunkkal. Ő a világ kiemelt viszonyítási pontja, ő adja a lélek számára a "pontos időt".
A kötődés
A kötődés több is, és egy kicsit más is, mint a szeretet. A szeretet érzelem, örömkeresés és örömokozás a másik által magunknak és viszont a másiknak. A kötődés nemcsak szeretet. Az is van benne, de a kötődés eltéphetetlen szál, mely által azzá válunk, akik voltunk, vagyunk. A kötődés arról szól, hogy a másik által érezzük, érzékeljük magunkat, a másik által, a másik tükrében érezzük létezőnek magunkat. A másik által eszmélünk önmagunkra. A másik a viszonyítási pont, akár elfogadjuk, akár lázadunk is ellene.
A kezdeti, a tudat által emléknyomokban sem rögzült első kötődés az édesanya. Akárhogy kutatunk emlékeinkben alig-alig találunk az úgynevezett preverbális (szavak előtti) világból emlékeket az édesanyával való kapcsolatból. Érzések, érzetek azonban maradtak – kötődési mintánk.
A kötődéseink alapvetően meghatározzák életérzésünket, önérzetünket, önbecsülésünket, énerőnket. Egyszóval mindazt az érzelmi bázist, melyre mindennapi hitünket építjük, hogy van célja és értelme erőfeszítéseinknek, céljainknak, tevékenységünknek. Adják azt a biztonságot, hogy érünk valamit, kellünk önmagunknak és másoknak is adni tudunk valami értékeset önmagunkból.
Hozzászólás zárolva.