Miért félünk? Mitől félünk?
A félelem az élet legősibb alapérzése. A mulandósággal együtt született. Szepes Mária az univerzum anarchistájának nevezi, mert robbant, gyilkol, kiírt, mérgez és szüntelenül nemz, kivezető út és kulcsok nélkül. Semmit meg nem old, és sehová nem vezet.
De nincs ember, aki ne félne, mert a félelem egyfajta belső feszültségállapot. Kistestvére a szorongás, anyja az aggodalom, nagyapja a pánik, közvetlen rokonai a rémület és a fóbia.
A félelemhez való viszonyunkat többnyire az öröklődés határozza meg. Az új ingerekhez való hozzászokás képessége, az érzékenység és az idegrendszeri válaszok bizonyos fokig velünk születnek. Egy részük pedig gyerekkorunkban belénk nevelődik.
Miért félünk?
Félünk, ha reális fenyegetettségben érezzük magunkat, ha valószerű veszélyben vagyunk. Ilyenkor a félelem, egy védekező reakciót kiváltó vészjelzés. Lehetőségünk van a menekülésre, vagy a helyzet legyőzésére.
De olykor alkotásra, és teremtésre is ösztönöz.
Abnormális és ok nélküli félelmeink, melyeket tudatlanságból önmagunknak kreálunk azonban veszélyesek és megbénítanak.
Ezektől meg kell szabadulnunk!
Mitől félünk?
Általában a jövő képzeletbeli eseményei töltenek el bennünket félelemmel.
– Ezek többnyire létünk alapjaira vonatkozó egzisztenciális félelmeink.
Félünk a szeretteink elvesztésétől, a munkanélküliségtől, a betegségtől, a haláltól, a háborútól és a környezeti ártalmaktól. A haláltól való félelmünk a legáltalánosabb, márpedig az elkerülhetetlentől tartani nem érdemes és értelmetlen energiapocsékolás.
– Szociális félelmeink az együttélés során alakulnak ki. Idetartoznak az olyan saját, többnyire negatív természetű érzések, mit a düh, az agresszió, az elutasítástól, a követelményektől, a kudarctól, az önmegvalósítás és a szeretet elmaradásától való félelmeink.
– Félelem bizonyos tárgyaktól, és helyszínektől: kutyáktól, pókoktól, egerektől liftektől, hidaktól, repülőgéptől embertömegtől sötétségtől és a villámlástól való félelmeink.
Hogyan győzzük le?
A legnagyobb és a legbátrabb hősök is beismerték, hogy amikor hőstetteiket véghez vitték, ugyanúgy féltek, mint bármelyikünk. De ők nem engedték, hogy felülkerekedjen rajtuk, hanem leküzdötték.
– Ne tagadjuk le saját maguk előtt sem!( Az olyan félelemmel szemben, amelyet magunknak se vallunk be, nem tudunk mit tenni!) Engedjük a felszínre törni, hogy őszintén szembe tudjunk nézni vele.
– Próbáljuk ki, tegyük meg, amitől félünk. A kudarctól való félelem sok embert távol tart a sikertől. Nagyobb önbizalmat is nyerünk, ha eredményesen túljutottunk a feladaton.
Hozzászólás zárolva.