Munkácsy Mihály másik arca
Többségük Amerikába került; ezek egy része ismert magángalériákban, más részük ismeretlen magángyűjteményekben található, de akadnak a látókörből talán örökre kikerült alkotások is.
Munkácsy ugyanis a maga korában olyan népszerűségnek örvendett, hogy képeit már a festőállványról szétkapkodták, és rengeteg festményt készített megrendelésre. Ezeket a műveit sosem láthatta a nagyközönség.
A Magyar Nemzeti Galéria ezért arra vállalkozott, hogy nagy anyagi áldozatot vállalva megpróbálja összegyűjteni az életmű hozzáférhető részét, és időszaki kiállításon bemutatja azt a magyar közönségnek. A Galéria állandó kiállítási anyaga mellett ezen az időszaki kiállításon 115 kép látható. A mostani kiállítás nem érinti a többi állandó Munkácsy-tárlatot, sem a debrecenit, sem a békéscsabait. Az anyagi áldozathoz és az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az utóbbi években egyre inkább tért hódító monstre-kiállítások (gondoljunk csak a francia impresszionisták tavaly megrendezett kiállítására vagy a Mednyánszky-kiállításra) látogatottsága rekordokat döntött Budapesten, ezért joggal feltételezhető, hogy Munkácsy Mihály képei is nagy sikert aratnak, és a belépőjegyek árából, valamint a szponzorok által nyújtott támogatásból megtérül a befektetés.
Mit láthatunk ezen a párját ritkító kiállításon? A tárlat laza kronológiai rendben tárja a látogató elé a korai biedermeier arcképeket és életképeket, az ismert realista kompozíciókat és a lenyűgözően gazdag tájképeket, a nagy történelmi tablókat és az egyes művészettörténészek által kárhoztatott, mások által dicsért szalonképeket. Utóbbiak megítélése ízlés dolga: a szürke realista alkotások mellett ezek a műtermi csendéletek valóságos színorgiát képviselnek, ám mesteri kidolgozottságuk dacára művészi súlyuk valóban nem éri el a „realista” arcképek vagy akár a bibliai kompozíciók értékét. A nagy bibliai trilógiából a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota feles méretű változatai láthatók a Várban.
Az ismert zsánerek mellett külön érdemes szólni Munkácsy tájképeiről. A kiállítás eloszlatja azt a tévhitet, hogy Munkácsy lenézte volna a tájkép műfaját, hiszen csodálatos darabok láthatók ebből a műfajból is a tárlaton. Mi több, az embernek az a benyomása támad, hogy Munkácsy tájképei legalább olyan fajsúlyúak, mint figurális alkotásai.
Hozzászólás zárolva.