Solymosi Tamás

Amszterdam, London, Párizs, Budapest. Így alakult a pályája. A Balettintézet elvégzése után a Holland Nemzeti Balett táncosa lett, onnan szerződött az English National Ballet csapatába, majd hét évet töltött az osztrák fővárosban, ahol a Staatsoper első szólistája volt. Az utóbbi években a Magyar Állami Operaház színpadán is gyakrabban látjuk. Mostanában Kenneth MacMillan nagy hírű Mayerlingjében, Rudolf főherceg szerepében.

Ha lenne olyan cím, hogy „a balett utazó nagykövete”, szerintem már rég megkapta volna. Úgy táncolta el a balettirodalom összes nagy szerepét, hogy közben körbeutazta a világot. Élete első külföldi útjáról mi jut most az eszébe?

Tizenhat éves lehettem, igazi tinédzser, amikor Lausanne-ba mentem, balettversenyre. Jött velem a mesterem is, de nem izgultam, mert angolul már akkor is jól beszéltem. Maga a verseny azért volt érdekes, mert velem egykorú fiúkkal kellett összemérnem a tudásomat. Ráadásul Nyugaton! Ez így együtt olyan volt nekem, akár a karácsony. Tele várakozással, kíváncsisággal, meglepetéssel, örömmel.

Könnyen kilépett az itthoni „burokból”?

Nekem burokból is kettő jutott. Ott volt egyrészt a család, az otthon, a szeretet, másrészt pedig a Balettintézet, ahol az egész napomat töltöttem. Mindig este mentem haza. Hétvégeken aztán, május végétől lejártunk a Balatonhoz a szüleimmel. Vagy elmentünk Zolival, a bátyámmal horgászni, kirándulni. Hébe-hóba cukrászda anyuékkal, vagy bowling-party, de igazából csak a balett volt, a gyakorlás. Baráti társaságba járni már csak huszonéves fejjel kezdtem el.

Utazni, gondolom, mindig is szeretett.

Eleinte imádtam. Nem tudtam ugyanis, hogy mivel jár az utazás. Hívtak, mentem, röpködtem. Egy idő után azonban rá kellett jönnöm, hogy egy vendégszereplésnek is pontos menetrendje, ha úgy tetszik: koreográfiája van. Szálloda, színház, szálloda – egészen az utolsó napig. Városnézésre sosem jutott elég időm. A gyakorlatok és a próbák után már csak az esti előadásra koncentráltam, a város nevezetességeit meghagytam a turistáknak. Az utóbbi években már igyekszem úgy szervezni a programomat, hogy eljussak egy-egy képtárba, múzeumba is. Igyekszem legalább egy órát sétálni a városban, hogy tudjam, hol voltam.