Ezt üzeni Al Ghaoui Hesna a jövőnek a Covid idejéből

Sokan írnak naplót mostanában, készítenek Facebook bejegyzéseket, posztolnak fotókat, videókat a közösségi médiában, amelyekből az utókor szakértői rengeteg következtetést tudnak majd levonni, feltéve, ha ezek a nyomok megmaradnak. Mi lenne, ha időkapszulába zárnánk a mai kor ereklyéit, tárgyakat, gondolatokat, üzeneteket, biztos helyre elraknánk őket és a tartályra ráírnánk, ötven év múlva lehet csak felbontani. Mert az időkapszuláknak ez a lényege: egyfajta kommunikáció a jövővel, információátadás a régmúlt időkből.

• Hogyan élted meg az elmúlt esztendőt?
• Vegyesen, mint ahogy sokan mások is. A humanitárius szakemberek a katasztrófákat korszakokra szokták osztani, a becsapódás után jön a hőskorszak, amit az összetartozás érzése, az egymás segítése, az új közös célok meghatározása jellemez. Nálam is így volt ez, a kezdeti masszív szorongást egy békebeli időszak követte. Az első karantént viszonylag nyugalomban éltem meg, nem volt sok munkám, így sokat tudtam a gyerekekkel lenni. A főzésre és a játszásra kellett elsősorban koncentrálnom. Nyilván a bizonytalanság nekem is okozott szorongásokat, de próbáltam a lehetőségeket megtalálni az új helyzetben, és azt hiszem, akkor sikerült is. A második hullámmal már belekóstoltam az otthoni oktatás szépségeibe, úgy, hogy közben elég sok munkám lett. Számos megkeresést kaptam előadásokra, beszélgetésekre, mert a félelem, a reziliencia, a lelki kapaszkodóképesség témája, amelyekkel mostanában foglalkozom, elképesztően aktuálissá vált. Ennek nagyon örültem, nyilván akadtak nehézségek a szervezésben, de egész jól sikerült menedzselnem őket. Igazából azt mondhatom, tanulságos év volt számomra, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy csupa jó dologról tudok beszámolni. Magamon is érzem a beszűkülést, azt, hogy frusztráltabb vagyok. Rossz hatással van rám a sok veszteség, gyász, ami nagyon kézzel fogható ezekben a hetekben.

  

  Zavar a tehetetlenség érzése, szeretnék segíteni az ismerősökön, akik nehézségeken mentek keresztül, de az erőforrásaim nyilván korlátozottak. Próbálom megőrizni az optimizmusomat, amikor valaki negyedik, ötödik, hatodik hullámmal riogat, igyekszem elhessegetni ezt a gondolatot, és inkább arra koncentrálok, ami most van. Talán már a járvány legnehezebb heteit éljük, az oltások számának növekedésével megjelent a fény az alagút végén.

• Milyen hétköznapi tárgyakat tennél bele az időkapszuládba, amelyek nagyon jellemzőek a mai korra, a te életedre és 50 év múlva a leszármazottaid rácsodálkoznak majd a létezésükre?
• Az első tárgy nem egy újszerű ötlet: az okostelefonomat tenném bele, mert az biztos, hogy 50 év múlva már mosolyogni fognak rajta az emberek, muzeális értékű darab lesz. Ugyanakkor, hogyha benne maradnának az e-mailek, a fotók, a feljegyzések érdekes korlenyomattá válhatna. Kinyomhatnám a telex.hu és az M1 mai híreit, mind a kettőt beleraknám a kapszulába. Rábíznám az utókorra, hogy ezek alapján elemezze ki ezt a korszakot, ami remélhetőleg a demokrácia egy rövid időszakasza lesz, és már csak tanulságként fognak a jövőből visszanézni rá. Beletennék egy Covid gyorstesztet is, ami szintén egy fontos hétköznapi tárgy mostanában. Ötven év múlva biztosan sokkal modernebb technológiák lesznek. Nem hiszem, hogy az emberek szurkálni, vagy pálcikákat orrba dugdosni fognak, hogy teszteredmények születhessenek. Közben meg, ha visszamegyünk ötven évet az időben, ehhez képest milyen nagy dolog, hogy otthon tudjuk tesztelni magunkat. A jövőben előfordulhat, hogy belénk épített chipek real time-ban küldik majd az információkat a gépi doktoroknak. Személyes tárgyként még a görkorcsolyámat küldeném el a jövőbe, ami már most egy kicsit muzeális darab, de arra tökéletesen alkalmas, hogy a nagyobbik lányommal együtt görkorcsolyázzak. Mostanában a Covid alatt értékelődött fel újra az életemben.
• Könyvek, filmek, amiket mostanában olvastál, láttál, amelyek megérintettek, és szeretnéd, ha az utókor is megismerné őket.
• Szeretném, ha Durica Katarina Városi rókák című regényét megismerné az utókor. Elképesztő számomra, hogy a XXI. században, Európa szívében az emberkereskedelem egyáltalán nem számít meghökkentő dolognak. Senki nem kapja fel a fejét, ha a vezető hírek között ott szerepel: lekapcsoltak egy hálózatot, akik nőkkel és gyerekekkel kereskedtek Magyarország és Brüsszel tengelyben. Remélem, ötven év múlva mindez már nem fordul elő és megbotránkozva olvassák majd az emberek ezt a könyvet. Sheryl Sandberg és Adam Grant B terv című könyve is a csomag része lenne, ami a lelki alkalmazkodóképességről és a gyászról szól. Szerintem most nagyobb szükség lesz, mint valaha azokra a képességekre, amikről a szerzők írnak. Remélem, amikor kinyitják az időkapszulát, ez a könyv már általános iskolai tananyag lesz. Mint ahogy Brené Brown a Bátraké a boldogság című műve is, ami a sebezhetőségről és a szégyenről szól. Ez is az érzelmi intelligencia kapcsán fontos könyv számomra.