Érdemes vállalni a gyengeségünket, hogy valóban erősek lehessünk
Mesék a zárkából – egy film, amit az élet írt
Már a Netflixen is megtekinthető Visky Ábel dokumentumfilmje, a Mesék a zárkából, amely nemrég nyerte el a legjobb magyar alkotásnak járó díjat a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Súlyos testi sértésért, rablásért elítélt apák írnak benne meséket otthon lévő gyerekeiknek, a történetekből pedig animációs filmek készülnek a fogvatartottak és gyerekeik szereplésével. Képesek-e a mesék áthidalni a civil élet és a börtön világa közti szakadékot? Milyen érzelmi változásokat indíthat el a közös alkotás élménye? A filmről Visky Ábel rendezővel beszélgettünk.
Hogyan talált meg a téma?
Egyszer egy újságcikkben olvastam a balassagyarmati börtönben működő mese-körről. Az ottani fogvatartottak karácsonykor előadták a maguk által írt meséket saját gyermekeiknek. Sikerült elintézni, hogy egy ilyen alkalommal én is jelen lehessek. Az élmény mélyen megérintett: úgy éreztem, hogy a színdarabokká formálódó mesék által nagyon erős emocionális kötelékek jöttek létre a börtönben ülő apák és gyermekeik között, és ez nagyban oldotta a köztük lévő fizikai és érzelmi távolságot; pusztán a játék alkalmas volt arra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, bensőségesebb viszony alakuljon ki közöttük. Ha ez sikerül a színjátszás nyelvén, miért is ne próbálkozzunk meg ehhez a filmet is segítségül hívni? Így született meg az ötlet, hogy a film nyelvén és a képzelet világán keresztül teremtsünk kapcsot az apák és gyerekeik között.
Hogy zajlott a „casting”, egyáltalán mennyire volt nehéz rávenni a rabokat, hogy egy ilyen filmben szerepet vállaljanak?
Nagyjából nyolc börtönben jártunk, sokakkal beszélgettünk, elsősorban a családról, a saját életükről meséltek, a gyerekekkel való viszony került mindig hangsúlyosan szóba; végül azokat választottuk ki, akikhez tudtunk kapcsolódni, akiknek a története megérintett, és persze, akik nyitottak voltak egy olyanfajta vállalkozásra, ami a nagyobb nyilvánosság előtt is megmutatta őket.
A filmben nemcsak az apa-gyermek kapcsolat kerül terítékre, hanem a tágabb család, az anya és a testvérek is megjelennek a filmben. Miként sikerült őket meggyőzni arról, hogy vállalják a szereplést? Egyáltalán a gyerekek bevonása hogyan történt?
Voltak olyan anyák, akik elutasították a részvételt, érthető okokból: hiszen a fogvatartottak gyerekei nagyon kiszolgáltatottak, mind a kortárscsoportban, az osztálytársaik előtt, de a tágabb szociális viszonyrendszerükben is. Sokukról nem is tudják, hogy az apjuk „ül”, ez ugyanis egy komoly stigma lehet, sok esetben az érintettek ezt titkolják is.
Ezért is volt fontos, hogy olyan bizalmi viszony alakult ki közöttünk, amiben biztonságban érezhették magukat, és elhihették, hogy ez a folyamat annyival gazdagabbá teheti az életüket és a kapcsolataikat, hogy érdemes a bizonytalanságaikkal is szembeszállniuk.
Az anyák szerepeltetése is kényes ügy volt: ezek a kapcsolatok ugyanis sok esetben eleve instabilak, és teljesen érthető, ha valaki nem akar ismeretlen embereknek betekintést engedni a saját magánéleti nehézségeibe.
Volt olyan anya is, aki az után vállalta a szereplést, hogy megnézte az elkészült mesefilmet, és látta, hogy mindez mennyit jelentett érzelmileg a gyereke számára.
Hozzászólás zárolva.