Az önkéntes munkában gyakran a gyarmati logika él tovább

Az egész történet egy egyszerű blogbejegyzéssel indult, ami aztán akkora vihart kavart a közösségi online felületeken, hogy a témáról később egy könyv is megjelent. Ami ennyire megmozgatta a kommentelők fantáziáját, az az önkéntes munka hasznosságának kérdése volt. Pontosabban az, hogy a fiatalok, akik önkéntes munkát vállalnak valamelyik fejlődő országban, vajon nem okoznak-e több kárt, mint hasznot, pusztán a jóindulattól vezérelve.

Pippa Biddle, az említett blogbejegyzés szerzője olyan esetekről számolt be, mint amikor önkéntesek HIV-fertőzött gyermekeknek akartak segíteni a Dominikai Köztársaságban, de senki sem beszélte a nyelvüket. Vagy amikor Tanzániában önkéntesek mindenféle szakipari ismeret nélkül építettek házakat, aztán a helyiek  – egyfajta Kőmíves Kelemenként – egész éjszaka próbálták helyrehozni a hibákat. A posztot kétmillióan látták és rengeteg hozzászólást generált. Ez is arra utal, hogy az ügyben sokan érintettek. Olyanok, akik számítanak az önkéntesek munkájára, de azok is, akik mindenféle képesítés nélkül önkéntes munkára jelentkeznek  árvaházakba, iskolákba, vagy kórházakba világszerte.

Pippa Biddle, aki mindössze 21 éves volt, amikor megírta ezt a bejegyzését, annyira fellelkesült a nagyszámú visszajelzéstől, hogy alaposabban kezdte el kutatni a témát. Ebből született a könyv: Kiváltság és hatalom, avagy az önkéntesség paradoxona címmel.

„A jóindulat, hozzáértés nélkül, kifejezetten káros lehet” – összegezte mondandóját Biddle.

A világjárvány előtt az önkéntes munka már hatalmasra nőtt iparággá vált, a résztvevők száma globális szinten évente meghaladta a 10 millió főt, akik a 2019-es évben 1,45 milliárd eurót költöttek csak az utazásra. A mozgalomban jórészt  képzettség nélküli, fehér fiatalok vesznek részt, akik az önkéntes munkát egyfajta kalandnak tekintik.

Kritikusok szerint ez a fajta hozzáállás a szegénységből turisztikai látványosságot csinál és az önkéntesek akaratlanul is súlyosbíthatják az éppen megoldani kívánt problémákat. Olyan munkát végeznek, amire az adott országban is lenne jelentkező, ezzel növelik a munkanélküliséget,  ad absurdum még fel is erősíthetik a fejlődő világ szegény közösségeivel kapcsolatos lekicsinylő sztereotípiákat.