Interjú Faltisz Alexandra mesekönyv illusztrátorral
A mesék bűvöletében
Kevés olyan szerencsés ember létezik, aki már gyerekkorában tudja, felnőttként mivel szeretne foglalkozni. Faltisz Alexandra közéjük tartozik. A pécsi születésű grafikus, illusztrátor több mint harminc éve ugyanolyan lelkesedéssel alkot, mint a kezdet kezdetén. Jellegzetes képeivel elsősorban mesekönyvekben találkozhatunk. Kíváncsiak voltunk, miből táplálkozik a rajzolás iránti szenvedélye, amelyen a modern világ technikai kihívásai egy cseppet sem változtattak.
Faltisz Alexandra, „Szasza” eddigi életművéből a Lázár Ervin írói világát képekben megelevenítő művek mellett D. Tóth Kriszta két nagy „Lolakönyve”, a Lolával az élet és a Nagylánykönyv – Lolával az élet folytatódik, a legismertebbek a nagyközönség számára. Számos egyéb mesekönyv illusztrálása fűződik még a nevéhez, de animációs filmeket, báb- és díszletterveket, kőszínházi előadásokhoz jelmez- és látványterveket is készített.
Több helyen nyilatkoztad, hogy gyermekkorod óta mesékben élsz. Honnan jön a mesék iránti érdeklődésed? Sokat meséltek otthon neked a szüleid, vagy te, saját magad fedezted fel a mesék világát, amikor már tudtál olvasni?
Szerintem én így születtem, genetikailag így vagyok kódolva. Tény és való, hogy szüleink gyerekkorunkban sokat foglalkoztak velünk. Mindig kitaláltak valamit, ami izgalmas volt, sok mesés elemet tartalmazott, ugyanakkor fejlesztett is minket. A mi kis életünkből vették a példákat, sokszor fejből meséltek. Édesanyám nagyon sok verset olvasott nekem és a testvéremnek, ami nem általános a mai családokban. Arra is gondot fordított, hogy elég korán könyveket kapjunk a kezünkbe, ezek közül sok volt a verseskötet. Amikor együtt takarítottunk, sokszor zenét hallgattunk, például Ravel Bolerójára töröltük a port, néha még táncra is perdültünk. Vagy a Péter és a farkast hallgattuk és közben anyukánk elmesélte a történetet. Gyerekkoromban nem úsztunk rózsaszín ködben, viszont amit otthon kaptunk, az mind tartalmas volt. Világéletemben meséltem, rajzoltam, magától érthető volt, hogy ez érdekel.
Amikor a Képzőművészeti Főiskolára grafikus szakra felvételiztél, már tudtad, hogy könyvillusztrátor leszel, vagy később alakult így?
Mivel mindig is rajzoltam, nem tudtam mást elképzelni, minthogy a Képzőművészeti Főiskolán tanuljak tovább. Az, hogy illusztrálok, magától alakult ki. Minden efelé mutatott. 14 évesen elkezdtem rajzfilmekkel foglalkozni, mert nagyon érdekelt az animációs film világa. Pécsett, ahol éltünk, akkor még létezett az Ixilon Stúdió, amiben Varga Csaba, Baksa Balázs, Baksa Tamás, Osztermayer István is dolgozott. Csupa olyan nevek, akik később az animációs filmkészítés mestereivé váltak. Én is bekerültem ebbe a körbe. Kamaszként nagyon természetesen, őszintén rajzoltam, elkészítettem egy 10 perces animációs filmet, amivel egy országos amatőrfilm fesztiválon megkaptam a legjobb elsőfilmesnek járó díjat és a felnőttek között 3. helyezett lettem. Ezt a Paraplé című filmet Párizsban benevezték a nemzetközi X. Múzsa Fesztiválra, ahol Nagydíjat nyertem vele.
Hozzászólás zárolva.