A Takla-Makán sivatag rejtett kincsei

A kínai állami vasúttársaság luxus vonatán utaztunk Dunhuang felé. A hálókocsik kupéi vörös plüss ágyakkal, kényelmes, süppedős fotelokkal voltak berendezve, rézveretekkel díszítve. A két fülke között volt egy mosdó, virágokkal díszített, metszett üvegablakkal. A helyiséget mindkét oldalról meg lehetett közelíteni, csak egy bökkenő volt, ha az ember elfelejtette kinyitni a zárat a másik kupé felé, mikor elhagyta a helyiséget, a szomszéd nem tudott bemenni. Ami viszont nem volt, az a zuhany. Így minden második este valahol meg kellett állnunk és szállodában aludtunk, hogy megfürödhessünk. Az étkezőkocsik nem voltak ennyire elegánsak, viszont az ételek mindig nagyon finomra sikeredtek. Egyik reggel, mikor éppen keresztülsétáltam az étkezőkocsin, láttam, amint két kis pincérlány egy akkora halom fokhagyma pucolásához kezd, amennyit egy kofánál sem lehet látni a piacon. Legalább 90-en voltunk a csoportban, nem kellett volna ennyire csodálkoznom ezen.

Különleges képződmények a hegyoldalban

A vasútállomás a várostól pár kilométerre volt és onnan busszal indultunk a barlangokhoz. Ahogy közeledtünk hozzá, megpillantottunk egy hegyoldalt tele apró lyukakkal. Olyasmit kell elképzelni, mintha madarak homokos partoldalba vájt fészkeit láttuk volna. Egyre közelebb kerülve észrevettük, hogy ezek az apró lyukak nem mások, mint emberek által létrehozott barlangok. A bejáratuk azonban leomlott, ahogy a szélviharok lassan szétmorzsolták a puha homokkövet. Mikor először jártam itt, szinte minden ellenőrzés nélkül besétálhattunk és körbejárhattuk a területet. Turista nem volt sehol. Pár évre rá már felkapott úticél lett, sokkal jobban ügyeltek erre a világon egyedülálló barlangegyüttesre. 735 barlangot tártak fel, de ennél sokkal több volt, amelyek eltűntek az idők folyamán. Ebből a rengeteg barlangól, csak tizenhármat lehetett megnézni, de azok valóban a legérdekesebbek voltak.