A „Munkaológia” és a Burn-out jelenség III. rész

„Az ember végül homokos

 szomorú, vizes síkra ér,

szétnéz merengve és

 fejével biccent, nem remél.”                                                                                                      (József Attila)

Az eddigiek során áttekintettük, hogy a lélek ösvényein miért válhat a munka „mákonnyá”, az autonómia, a jutalom- és önjutalom szinte egyetlen lehetőségévé. Áttekintettük azt is, hogy a lelki egészség megtartásának milyen lehetőségei vannak. Jelenleg a munkaológia egyik lehetséges végpontját, a Burn-out (kiégettség) jelenségét járjuk körül.

A Burn-out (kiégettség) szindrómára szintén a 70-es években figyeltek fel, elsősorban a szakmailag sikeres, elsősorban segítő szakmában dolgozó (orvos, ügyvéd, tanár stb.) 40-es éveiket taposó, értelmiségi rétegbe tartozók körében. Elsősorban kóros viselkedésformákat (alkohol, drog), tüneteket (alvászavar, magas vérnyomás) és úgynevezett pszichoszomatikus megbetegedéseket (szív- és érrendszer, emésztőszervi, rheumatológiai stb.) írtak le. A látszólag szerteágazó tünet- és betegségcsoport mögött egyértelműen közös szálat lehetett találni, a Burn-out (kiégettség) szindrómát. A közös szál az az érzelmi állapot, mely jellemzi az ebben az állapotban élőket:

– hitetlenség a munka hasznosságát, értékét illetően,

– értéktelenség és hozzá nem értés érzése a munkát illető képességek területén,

– megcsömörlöttség érzése az emberiség és önmaga ember mivolta iránt,

– üresség és végtelen magányosság érzése az élet más színpadain.

Összességében kiégett, elkeseredett (önmagában és céljai vonatkozásában egyaránt). Megcsömörlött és haszontalan életnek érzi az addig sikeres életét. Addigi sikereit annullálja (leértékeli, értelmetleníti), jövőképe kietlen, kopár, mint a sivatag. Az önemésztő – gyakran önutáló -, másokat is leértékelő magány állapotában éli napjait, melyet csak ideig-óráig hidal át a megszokott napi rutin.

A burn-out jelenség kialakulásának lelki előzményei

Látszólag szinte egyik napról a másikra, az addig munkájáért élő-haló emberből válik kiégett emberré. Holott ennek a pálfordulásnak már a korai életévekben megvolt az alapja. Elsősorban a pszichoanalitikus kutatások hívják fel a figyelmet arra, hogy a gyermekkornak ebben is meghatározó szerepe van.