Önök hogy állnak a bocsánat kéréssel?
Önök hogy állnak a bocsánatkéréssel? Könnyen megy? Vagy fogcsikorgatás közepette? Esetleg még sohasem próbálták? Hadd mondjak erről valamit! A bocsánatkérés nem azért fontos, mert jót teszünk vele a másiknak. Nem a másikat védjük vele. Legalábbis nem elsősorban. Magunkat védjük vele. Akár bevalljuk, akár nem, akár hisszük, akár nem, a le nem rendezett dolgok bennünk dolgoznak, gyűlnek. Mit gondolnak, honnan ered a „gyűlölet” szó?
Ráadásul ezeknek a tükrében a következő cselekedetet már eleve előítéletekkel kezeljük. Hányszor fordult elő Önnel, hogy vita hevében rég elfeledett, viszont meg nem bocsátott, le nem rendezett dolgokat hánytorgattak fel Önnek? Esetleg a vita hevében egyre régebbi dolgok kerültek elő. Ezek a dolgok minél régebbiek, annál inkább részünkké válnak, és különféle formában megnyilvánulnak. Agresszió, érzékenység formájában, merevebbekké válhatunk, sőt előbb utóbb betegségek formájában. Ezeket a fajta bennünk levő negatív érzelmeket az orvosok is felelőssé teszik sok betegség, például az allergia, a rák kialakulásánál.
Ekkor lép be a bocsánatkérés. A megbocsátás önvédelem, sőt megelőző gyógymód. Ha kértek már igazán bocsánatot, vagy bocsátottak meg, biztosan éreztek megkönnyebbülést, sőt akár a feszültség sírás formájában távozhatott is. A könnyen bocsánatkérő, megbocsátó emberek általában rugalmasabbak, nyugodtabbak, könnyedebbek és egészségesebbek.
Szóval arra hívom fel Önöket, kérjenek bocsánatot! Lehet a könnyebb feladatokkal kezdeni, de előbb utóbb érdemes haladó gyakorlatokat is vállalni. Általában mindenkinek vannak kedvenc dédelgetett ügyei, akiktől viszont SOHA! Őtőle is kérjenek bocsánatot! Figyeljék meg sokkal jobb lesz utána. Mint nekik:
Két testvér
Két testvér dolgozott együtt a családi farmon. Az egyik nős, családos, a másik agglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban.
Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: Nem igazság, hogy egyformán osszuk el a termést, meg a nyereséget. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell.
Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a saját hombárjából, átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyja hombárjába zúdította a gabonát.
Eközben a másik így okoskodott: Nem igazság, hogy egyformán osszuk el a termést, meg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyerekeim, ők majd gondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, neki takarékoskodnia kell öreg napjaira.
Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccse magtárába és ott kiöntötte.
Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nem fogyott az adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassan világosság gyúlt az agyukban, hogy mi történt. Ledobták a zsákokat, és összeölelkeztek.
Hozzászólás zárolva.