Interjú Oláh Ibolyával

Nehéz rajta fogást találni. Csapong, s picit olyan, mint egy rossz gyerek, akinek megmondták, hogy most egyhelyben kell ülnie és beszélgetnie valakivel, különben nem mehet ki délután játszani a kertbe. Én meg riporterként próbálok komolyakat és okosakat kérdezni tőle, miközben alanyom időnként szinte ki-kikacsint rám, hogy nincs-e kedvem inkább hülyéskedni. Oláh Ibolya nem tudja igazán komolyan venni, hogy interjút ad, s beszélgetésünk folyamán ráébreszt, hogy talán nekem sem kéne annyira.
– Azt mondtad valahol, hogy az intézeti évek alatt farkas-törvények uralkodtak. Utána bekerültél a Megasztárba, majd belecsöppentél a média világába, ami szintén nem a kíméletéről híres. Mi a különbség a kettő között?

– Semmi. (Rámnevet és hallgat. – Felelet lezárva.)

– Semmi..?

– Nincs különbség. Nem más, mint az igazi élet.

(Nem akarom föladni komoly gondolatmenetemet. Ibolya pedig boldog, mert végre – hetedszerre – letette a KRESZ-vizsgát, s nem győzi mutogatni a sikeres vizsgát igazoló kártyát. Kis örvendezés és kölcsönös élménycsere után megpróbálom visszaterelni.)

– Ott a Megasztár házban, az egy álom volt. Mindent ingyen kaptunk; pia, kaja. Persze mellette rengeteget dolgoztunk.

– És rátok fókuszált a média. Mindent tudni akart, a legapróbb magánéleti rezdüléseiteket is. Pedig egy tehetségkutatás során a jelöltek nem feltétlenül éppen ezt szeretnék magukból megmutatni.

– Az emberek többségének el van torzulva az érdeklődése. Nem komoly dolgokra kíváncsiak, inkább arra, hogy mondjuk melyik kezemmel törlöm ki a fenekemet.

– És melyikkel?

– A jobbal. (nevet.)

– Ennyivel is gazdagabbak lettünk. Sokakat mellbe vágott és vág az egyenességed, az őszinteséged.

– Nem voltam mindig ennyire őszinte. Annak idején sokszor meg is ütöttem a bokámat.