Caramel nem barátkozó típus
Molnár Ferenc Caramel, a Megasztár második szériájának győztese reméli, hogy páratlan sikerében a hírneve mellett a zenéje is legalább ekkora szerepet játszik
Caramel jövő pénteken a Dunaszerdahely melletti Nyárasd sportcsarnokában mutatja be a Nyugalomterápia című albumát (Tom-Tom Records-felvétele)
Az énekes nem hagyta figyelmen kívül napjaink divatos stílusirányzatait sem, de úgy tud friss maradni, hogy mindvégig jelen van a saját egyénisége. A dalok nem erőszakolják meg a hallgató fülét és lelkét, ennek ellenére rendkívül igényesek.
Hogyan tudtad ennyire leegyszerűsíteni az igényességet a lemezeden?
Szövegileg ez nem elhatározás kérdése volt, hanem tudat alatti dolog, én ilyen formában fogalmazom meg a mondanivalómat. Mindig is egyszerű dalszövegeket írtam, mindenki számára érthetőeket. Zeneileg már kimondottan törekedtem arra, hogy egyszerű legyen, de közben sokrétű is, több stílust, stíluselemet felvonultatva.
Minden egyes dal középpontjában emberek állnak, vagy oda lehet őket képzelni. A legtöbb főszereplője persze te vagy, önmagad, esetleg pároddal, Bartók Eszterrel.
Ez sem volt szándékos. A dalok általában saját élményeimre, élettapasztalataimra épülnek, tehát nem tudom belőlük kivonni magamat. Akarva-akaratlan én vagyok a kiindulópontjuk. Aztán vannak, amelyek alapját nem megtörtént események adják, hanem képzelgések, fikciók, de azok is az én gondolataim, rólam és a környezetemben lévőkről szólnak. Természetesen bárki azonosulhat a szöveggel, magáénak érezhet bizonyos szituációkat.
Személy szerint a Hat év után című dallal semmiképp sem akarok azonosulni.
Szintén tapasztalat alapján született meg. Pontosabban nem a saját bőrömön tapasztaltam, hanem a környezetemben láttam – amelyben felnőttem, ahonnan jöttem, és ezt nem szégyellem. A dal súlyos társadalomkritikát közvetít, arról szól, hogy a börtönviselt felteszi magának a kérdést, hol volt jobb, kint vagy bent, mert mire kiszabadul, sokat változik a világ az emberekkel együtt. Az élete akkor kerül igazán vakvágányra, miután már nem rácsok mögött kell élnie. Úgy érzi, elveszett, és sehonnan sem kap segítséget. Az már régen rossz, ha ilyen kérdés megfogalmazódik valakiben. És rendkívül veszélyes is. Azt szeretném, ha a fiatalok tanulnának belőle: sose jussanak el arra a pontra, ahol ez a kérdés felmerülhet bennük. Lehet, csupán illúzió, hogy befolyásolhatom a rossz dolgokra hajlamosakat, de ha csak egy embernek segítettem vele, és elgondolkodik rajta, már megérte.
Hozzászólás zárolva.