NO: a felelősségteljes, hypernormális személyiség

A Leary által ismertetett 16 interperszonális alaptémából az N: gondoskodó és az O: nagylelkű magatartás összevonásával keletkezett ez az osztály. Tagjaira már nemcsak az jellemző, hogy pozitív érzelmi beállítottságúak, hanem az is, hogy – mérsékelten ugyan, de – vezetésre, irányításra törekszenek.

Adaptív formája annyiban emlékeztet az előző (LM) osztályra, hogy az idetartozókat is a hagyományok tisztelete és a kapcsolatteremtési készség s a barátságosság, valamint az együttérzés jellemzi. Az NO osztályban ez azonban új elemekkel bővül. Ilyen a felelősségteljes magabiztosság, amelyből a pozitív érzelmi bázis miatt segítő, támogató és tanácsot adó magatartás alakul ki.

A legtöbb közösségben (melynek élén a kinevezett, formális vezető áll) érezteti kedvező hatását az ún. emocionális (informális, tehát nem kinevezett) vezető. Ez az a személy, akit tisztelnek, szeretnek és becsülnek a többiek, s bár nincs funkciója, adnak a szavára, s ha úgy érzik, hogy szükségük van rá, ki is kérik a véleményét. Nos, az ilyen szeretve tisztelt ember az adaptív NO, aki függést és respektust (JK) vált ki.

(Zárójelben és új bekezdésként írom le, hogy az ostoba formális vezető be akarja törni, vagy beosztott vezetővé akarja kinevezni /illetve más, aljasabb módon megvenni törekszik/ az illetőt – az okos formális vezető /tiszteletben tartva szerzett – tehát nem kapott! – státuszát/ megnyerni igyekszik őt az ügynek, s ez rendre sikerül is, mindenki előnyére és örömére…)

Maladaptív formában, extrém intenzitás esetén eltűnik a felelősségteljesség, s helyébe lép a merev hypernormalitás. Emberünk ezt úgy éli meg, hogy neki szolgálnia kell a többieket. Ezt elérendő, nemcsak annál akar többet adni, amennyit módjában áll, amennyire képes egyáltalán (bár ez se semmi – gondoljuk csak végig!), hanem azt, annyit és úgy is akar adni, amit, amennyit és ahogy a környezet már nem is igényli, köszöni szépen, de nem kell…