HI: A mazochisztikus személyiség

Ez az interperszonális típus a H: Önbűntető, mazochisztikus és az I: Gyenge, önalávető magatartás összevonása révén alakult ki Leary rendszerében.

            Jól alkalmazkodó (adaptív) fokban szerénység, igénytelen tartózkodás jellemzi az ilyen személyt. Társaságban visszahúzódó, nehezen oldódik. Halkan beszél, vagy egyáltalán nem akar megszólalni. Próbál észrevehetetlenül meghúzódni egy sarokban. Nem is nagyon fogyaszt: úgy kell a kezébe adni egy poharat, tányért. Minden úgy van jól, ahogy van. Kapcsolatokban nem akar irányítani. Autósként vagy vásárlóként ő az, akit mindenki megelőz, aki mindenkit beenged maga elé. Irtózattal vegyes tisztelettel, nemegyszer csodálattal nézi a nyomuló, nagydumájú, harsány társakat. („Helyettem, kisvirág”-szindróma) Ő, köszöni szépen, remekül el van. Nem sürgős. Csak tessék.

            Extrém intenzitás (maladaptív forma) esetén mazochisztikus önlekicsinylés, megalázkodás, bűntudatos ön-alárendelődés válik uralkodóvá. Szinte perverz módon mutatja-mutogatja, hogy milyen nímand, tehetségtelen, ügyetlen, tutyi-mutyi, nem félénk, hanem gyáva, és persze kétbalkezes és buta („Nem tolakodtam akkor sem, amikor az eszet osztogatták”). A partnereket hozza zavarba elvtelen udvariaskodásával, indokolatlan és érthetetlen meghunyászkodásával, saját emberi méltóságának meggyalázásával. Állandóan és mindenkitől bocsánatot kér, mintegy azért is, hogy van, létezik, levegőt  vesz. Neki a mondatkezdő- vagy kötőszava (a másik b-betűs helyett) így hangzik: bocsáss meg…

            Új kapcsolatokban ez a viselkedés pozitív szociális reakciót (NO-attitűdöt – lásd később) vált ki. Ha azonban e segítő, támogató reagálás ellenére is megmarad a HI-személy bűntudatos, megalázkodó magatartása, ez elkerülhetetlenül rosszallást, lekicsinylést ébreszt a társakban, illetve elmarasztalást vagy nyílt elutasítást, büntetést vált ki a – korábban bemutatott – BC- és/vagy DE-személyiségben.

            Tudom, hogy sokan érthetetlenül figyelik az ilyen megalázkodó embereket. Gyakran arra gondolnak ilyenkor, hogy az illető tudatosan játssza ezt a szerepet, illetve, hogy egyszerűen nem normális.

            Nos, mindkét feltételezés téves. Hál istennek nem elmebeteg a HI-személyiség, illetve biztos, hogy nem tudatosan, nem „akarattal” ennyire meghunyászkodó. Akkor mi motiválhatja őt ebben a kóros viselkedésben?