„Te mit kívánnál ma – egy aranyhaltól”?

Mentsd meg az életem – így a hal, – és teljesítem egy kívánságodat.

A szegényember – bár korgott a gyomra, – visszadobta a halacskát.

– Mit kívánsz?

De még mielőtt a szegényember kívánhatott volna, ott termett egy béka és bekapta az aranyhalacskát.

Na erre a szegényember üldözőbe vette a békát, kergette hét határon, elöl a béka ügetett (innen van a békaügetés), mögötte a szegényember lóhalálban.(ez viszont nem innen van).

Már majdnem utolérte, amikor lecsapott a magasból egy gólya és bekapta a békát.

Nosza, a szegényember sem volt rest, nyesett egy husángot, rápattant és üldözni kezdte a gólyát.

Csak úgy falták a kilométereket, ezért aztán a szegényember már nem is volt éhes a végén.

Mikor már körberepülték a Földet, és egyaránt unni kezdték a dolgot (az aranyhal, a béka,a gólya és a szegényember) egyszer csak azt kiáltja a szegényember:
 – Mondok én egyet, kettő lesz belőle.

Erre aztán nem számított a gólya és eltátotta a csórét. (Szegény gólya volt az istenadta), erre persze rögtön kiugrott a béka, és ahogy nyekkent egyet a választások küszöbén, hát az aranyhalacska is kiütődött a száján, pont a parlament előtt.

Szép idő volt, a téren két szekértábor nézett egymással farkasszemet.

Pedig nagyon hasonlítottak egymásra.

Például mind a kettő a maga igazát védte. És a másikét támadta. És szinte ugyanannyian voltak.

Hirtelen nem is értette a szegényember hová csöppent.

De a gólya a béka és az aranyhalacska sem értette, mi ez a mérges, fogát csattogtató gyülekezet.

De valójában így volt a két szekértábor is.

Nem értették, miért csattogtatják a fogukat és miért néznek farkasszemet, mikor ilyen szépen süt a nap és áradnak a folyók.