„Te mit kívánnál ma – egy aranyhaltól”?
Volt egyszer egy szegényember. Olyan szegény volt, hogy, akár most is élhetne. Hát egyszer sétál a folyó partján, és látja, hogy egy aranyhalacska vergődik a parton.
Ráadásul ott vakarta az üstökét az égből pottyant szegényember, mellette a gólya nyújtogatta a csőrét, a béka pedig le-föl rohangált a husángon, mert teljesítménykényszere volt.
De az aranyhal ismét feltálalta magát.
Teljesítem egy kívánságotokat ti szegényemberek – susogta – és hangja bejárta mindkét szekértábort.
Lett is nagy felfordulás.
Mert már azért is jöttek ki a térre, mert otthon tele volt a padlás ígéretekkel.
Aztán ráálltak mégis. Először mindenki a másik tábort kívánta a pokolra, de ez két kívánság lett volna.
Majd a benzinár került szóba, de itt a dieselesek kezdtek méltatlankodni, a nyugdíjkorhatárnál az ifjúsági tagozat, a Budapest-fejlesztésnél a vidékiek és így tovább, és így tovább.
A végén persze, megunta a banánt az aranyhalacska. És egy kecses mozdulattal – csak úgy szikrázott a fény az arany pikkelyeken- felugrott és eltűnt habokban, mert addigra már ott volt a víz.
A két szekértábor meg azóta is ott áll és elmerülten a farkasszemet néz, mert mondanom sem kell, a gólya meg a béka elmentek a dolgukra, a szegényember, pedig fapados égitársaságot alapított a husángjával.
És boldogan él, mint az aranyhal a vízben.
R.G.
Hozzászólás zárolva.