Nincs jogunk önérzetében megsérteni és sárba tiporni senkit!

Talán ő az, akinek határtalan nagy önuralma van. Pedig ez a képesség mindenkiben benne rejlik.

 Az a reakció, amelyet helytelenül idegrohamnak neveznek, akkor szokott kitörni rajtunk, amikor azt hisszük, szabadjára engedhetjük magunkat. Sértődöttségünk, feszültségeink, elégedetlenségünk dühét rendszerint nekünk kiszolgáltatott embereken töltjük ki. (családtagjainkon, beosztottjainkon, "alantasainkon")

Az emberek körében gyakori az a tévhit, hogy az idegesség kitombolása előnyös a szervezetünkre. Ám ha megfigyeljük, minél többet idegeskedik valaki, annál idegesebbé válik, szinte szokássá lesz nála. Kielégülést csinál belőle.

"Az idegesség kitombolása, – a feszültségektől való megszabadulás legreménytelenebb és legveszedelmesebb formája.

Ne higgyük, hogy bárkivel szemben büntetlenül lehetünk utálatosak. Az általunk sugárzott pszichikai méreg visszahat ránk. Az idegroham a lélek szánalmas, gusztustalan öklendezését jelenti" – írja Szepes Mária.

És valóban nincs jogunk önérzetében megsérteni és sárba tiporni senkit, anélkül, hogy felmértük volna heves idegállapotunkban kimondott szavaink hatását, melyek nem egyszer családi életek összeomlásához, állásvesztéshez, börtönhöz, sőt öngyilkossághoz vezettek.

Hogyan küzdhetjük le az idegességünket?

"Ha erőt vesz rajtunk az idegesség, gondoljunk arra, hogy az az ember, akivel szemben állunk, életünk titkos kémje, bíránk, vagy ítéletünk feloldója. Minden alkalommal, amikor a dühödt idegroham feszítő gőzeit sikerül az értelem szelepén át megenyhítenünk és feloldanunk, nagy erőhöz jutunk: izmosodik az önuralmunk."(Sz.M.)

Az önuralom gyakorlása eleinte ugyan nehéz, de később már szokássá válik. Ehhez azonban az kell, hogy ösztöneinket soha ne engedjük ki a kontroll alól.

"Az önuralom önmagunknak adott gondolatparancs, amely erkölcsi meggyőződésből fakad. Az ember nívóját erkölcsi gátjainak mennyisége és minősége határozza meg.

Ezek a gátak már duzzasztógátak.

A lélek erőinek hatalmas emelői."