„Te emlékezni fogsz az első tanító nénidre?”

Lassan ötven év távlatából is emlékszem az elsős tanító nénimre, ahogy bátorítóan mosolyog rám, amint megpróbálom papírra vetni az első betűket. Sóos tanító néninek hívták.

Azután jött Detti néni, aki másodiktól játékos szigorúságával nyitotta meg számunkra a világ csodáit.

Sose felejtem Anci nénit, az első irodalom tanáromat, aki nem „verselemzést” kért tőlünk, csupán azt, hogy mondjuk el, mit érzünk, mit gondolunk, amikor Petőfit, Adyt, vagy Radnótit olvasunk. Még ma is, ha háborgó érzelmeimet akarom megnyugtatni, előveszek egy, a hangulatomhoz legjobban illő verses kötetett.

Sosem fog elfelejteni Laurenszky Gusztávot, a francia tanáromat, aki nem csupán a nyelvet tanította meg nekünk, hanem a francia kultúra száz csodájába is bevezetett minket, s örök életemre Franciaország és Párizs szerelmesévé tett.

Eleinte sokat sírtam Manci néni, a matek tanárom miatt, hogy sosem kaptam ötöst, pedig jó dolgozatokat írtam! Aztán megértettem, amit mondott: „Kislányom a jeles csak a matek zseniknek dukál!” Igaza volt, én nem voltam az, de milyen jól jött később, a főiskolán, hogy a matekkal együtt a logikus gondolkodásra is rávezetett!

Külön regényt írhatnék abból, amit Berényi Éva néninek, középiskolás osztályfőnökünknek köszönhetek: a 60-as évek végi „lázadó ifjúság” korszakban bölcsen és hallatlan empátiával irányított minket. Kimondhattunk, elmondhattunk bármit, nem dühöngött, ha Beatles-t hallgattunk, s olyan mozikba vitt el minket, amitől egy-két szülő sikító frászt kapott. S lám, mégsem tévelyedtünk el, nem lettünk hippik és narkósok – magunktól találtunk rá a helyes útra.

Tanulmányaimra nem csak azért tette fel a koronát a főiskola, mert ez volt a legmagasabb szintű képzés! Az a szellemiség, az a szigorú, ám mégis engedékeny „oktató-nevelő” munka, amit ottani tanáraim képviseltek meghatározta, és véglegessé tette egész gondolkodásmódomat! Nem hiszem, hogy volt még egy olyan politikai gazdaságtan tanár, mint a miénk, akivel egy egész napot végig vitatkoztunk politikáról, amikor „bezártak” minket március 15-én az iskola falai közé. Nem csupán szakmát tanultunk, szemléletet, s azt, hogy az embernek örök életében tanulnia kell, ha lélekben fiatal akar maradni.