Ásó, kapa, nagyharang – helyett az Égig érő fű

Festetni kell – néztem körbe otthon szomorúan. Csakhogy addig nem lehet, amíg a kert nincs rendben. Ha ugyanis például ki kell vágni a kínai selyemtujákat, akkor azokat – sorház lévén – csak a lakáson keresztül lehet eltávolítani. A művelet kosszal jár, tehát addig festetni nem lehet. Ha viszont lépni akarunk azt gyorsan kell, mielőtt a madarak fészket raknak!

Ekkor lépett a képbe nagyon kedves kollégám, Karesz, aki új szakirányú végzettségével a hóna alatt egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, és megnyugtatott.  Rögtön kiderült ugyanis, hogy a tuják maradhatnak, de elhalt ágait le kell vágni. A lenn burjánzó borostyánok helyére minden évben máskor virágzó hagymások kerültek, majd angolosan, egy kis dísztégla-elválasztó következett. A kikopott, több helyen elmohásodott gyeppel is azonnal tudta Karesz, mit kell tenni. A talajt fellazította, a megfelelő, szinte föld minőségű trágyát elterítette, meglocsolta, és erre jött a frissen vásárolt gyepszőnyeg. Mindannyian többször átsétáltunk rajta, hogy megtapadjon, amennyire csak lehet, és jól meglocsoltuk. Onnantól naponta kétszer locsolunk és sétálunk, mert innentől már csak ez a recept!

Gyönyörű lett, angolosan elegáns, még ránézni is maga a tavasz! Azóta kivirágzott a szomszéd tulipánfája, már rügyezik a vadszőlő, a trombitafolyondár, szusszanhatunk egyet… Jó, akkor most jöhet a festés! Köszi, Karesz!