Életforma.hu

Egyéb

Így lesz a boldog gyerekből kreatív felnőtt

A boldog gyermekévek minden bizonnyal sikeres és kreatív felnőttkort eredményeznek. Ugyanis a szeretetben felnőtt gyerekek sokkal gördülékenyebben képesek tanulni, és motiváltabban állnak az előttük tornyosuló kihívásokhoz. De hogyan teremtsünk felhőtlen gyermekkort, és milyen módszerekkel fejleszthetjük a kicsik kreativitását? Ennek jártunk utána!

Mi jellemzi a boldog gyerekeket?

  • Bátran beszélhetnek az érzéseikről. Ha a szülők megfelelő bizalmi kapcsolatot alakítottak ki, akkor a gyerekek szívesen megosztják az örömeiket, és a fájdalmaikat is elmondják. Ez pedig folyamatos biztonságérzetet nyújt számukra.
  • Jól érzik magukat az óvodában és az iskolában. Szülőként szinte soha nem könnyű óvodába vagy iskolába járásra motiválni a kicsiket, de összességében a boldog gyerekek számára nem jelent gondot ez a fajta kötelezettség.
  • A legnehezebb időszakban is mellettük állnak a szülők. Hullámvölgyek bizony a gyerekek életében is előfordulnak. Legyen szó azonban bármilyen nehézségről is, szidás helyett mindig a nyugodt és megértő hozzáállás a célravezető.

Hogyan fejleszthető a gyerekek kreativitása?

Ezeket a dolgokat tanácsos szem előtt tartani:

Nyújtsunk lehetőséget a kibontakozásra!

Ehhez nem kell mást tenni, csupán teret biztosítani nekik. Akár a gyerekszobában vagy azon kívül is érdemes olyan helyet kialakítani, ami egyfajta munkaterületként funkcionál számukra. Így már gyerekként megtanulják elkülöníteni a munkaidőt és a szabadidőt. Mindezt úgy, hogy közben boldogan tölthetik idejüket.

Tippek:

  • Ismertessünk meg velük új dolgokat!
  • Kérdezzük meg, hogy mihez lenne kedvük!
  • Szervezzünk közös programokat a barátaikkal!

Támogassuk abban, amit szeretnek csinálni!

Vannak, akik hatalmas LEGO építményeket állítanak össze, másokat pedig az origami világa vagy a különleges jelmezek készítése nyűgöz le már egészen fiatalon. Legyen bármi is ez a tevékenység, abban biztosak lehetünk, hogy a kicsik valódi szenvedéllyel végzik. Ilyenkor még semmilyen más motiváció nem nem merül fel, ezért a kreativitás fejlesztése érdekében pontosan ezekre a dolgokra érdemes alapozni.

Hogyan támogassuk?

  • Érdeklődjünk a munkáikkal kapcsolatban!
  • Dicsérjük meg az elkészített alkotásaikat!
  • A kedvenc hobbihoz kötődő dolgok vásárlását kössük eredményekhez!

Biztosítsunk elegendő szabadidőt!

Kötetlen időtöltésre mindenkinek szüksége van. Az óvodából, iskolából hazaérkező gyerekek ugyanúgy igénylik a kikapcsolódást jelentő szabadidőt, mint a felnőttek a fárasztó munkanapok után. Ilyenkor csakis azzal foglalkozhatnak, amivel szeretnének. Ez pedig a kreativitást és a tanulás hatékonyságát is jelentősen növeli.

Mi a legfontosabb?

  • Soha ne menedzseljük túl a dolgokat! A kreativitás egyik legnagyobb ellensége a túlzott szigor és a túl kötött időbeosztás. Emiatt elengedhetetlen a munka- és a szabadidő közötti egyensúly megtalálása.

Mire érdemes figyelni akkor is, ha minden tökéletesnek tűnik?

Lelki világ

Szülőként néha az egyik legnehezebb kihívás észrevenni a bajt. Mivel nem minden gyerek egyforma, ezért vannak, akik már egészen kiskorukban el tudják fedni a problémáikat. Pontosan emiatt szükséges rendszeresen beszélgetni velük, hogy az így kialakult bizalomnak köszönhetően a gyerek és a szülő közötti kapcsolat mindig nyitott és támogató legyen.

Motiváció

Attól, hogy valaki tökéletesen elvégez egy feladatot, még egyáltalán nem biztos, hogy örömét is leli benne. Persze ez a típusú erőfeszítés korai elsajátítása elengedhetetlen a sikeres felnőttkor megteremtéséhez, de soha nem szabad kizárólag erre alapozni. Ajánlott rendszeresen beszélgetni a gyerekekkel, hogy valóban szeretnek-e például fociedzésre vagy zeneórára járni. Így tökéletesen megelőzhető a túl korai kiégés, amivel sajnos egyre több felnőttnek kell megküzdenie napjainkban.

A gyermekkori évek meghatározzák a felnőttkor minőségét. Ugyanis ilyenkor alapozható meg, hogy a gyerek később milyen világszemlélettel, illetve mekkora kreativitással és lelkesedéssel vág majd bele a felnőtt lét megpróbáltatásaiba. Érdemes minél többet beszélgetni a kicsikkel, szabadidőt biztosítani nekik, és mindenben támogatni, amit csak szeretnek!


Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.
6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is

6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is 

Amikor elutazol pár napra, a gondolataid jó esetben már az úton járnak, nem azon, hogy vajon minden rendben van-e otthon.
Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát

Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát 

Sokak számára a mozgás még mindig egy kipipálandó feladat.
Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be

Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be 

Egy hosszú nap után az ember nem gondolkodni akar, hanem megérkezni.
Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is

Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is 

Sokan a grillezést kizárólag a nyári hónapokhoz kötik, pedig a hideg időszak is kiváló lehetőségeket rejt a kerti sütögetés szerelmeseinek.
Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak?

Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak? 

Apák napja, június harmadik vasárnapja, remek lehetőség arra, hogy kifejezd szereteted és megbecsülésed a család fontos férfitagjaival szemben.
Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort?

Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort? 

  Amikor a nappali berendezésére gondolsz, a megfelelő szekrénysor kiválasztása az egyik legfontosabb lépés. Ez a helyszín, ahol pihenünk és társasági életet élünk, így a bútoroknak nemcsak funkcionálisnak, hanem esztétikusnak is kell lenniük.
A CBD olajok típusai

A CBD olajok típusai 

Manapság igen sokan választják a CBD olajat terápiás készítményként az egészségügyi problémáikra.
A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük

A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük 

A motorsportban a fékrendszer elengedhetetlen tartozék, ami a járművek és a versenyzők biztonságát hivatott megőrizni.