Életforma.hu

Egyéb

Így működik az önindító, és ezek a hibalehetőségei

Mint minden, így az önindító is meghibásodhat. Egy olyan alkatrészről van szó, amelynek szinte minden része mozog, és nagy erők is hatnak rájuk. Ilyen körülmények között nem is csoda, ha olykor egyes részei felmondják a szolgálatot. Persze nem ennyire rossz a helyzet, de azért érdemes tudni, hogy hogyan működik és mik lehetnek a hibái.

Hogyan működik az önindító, és mi az egyáltalán?

A belső égésű motoroknál szokás használni önindítót, mert külső segítségre szorulnak, ha be kell őket indítani. Ez az alkatrész tulajdonképpen egy rövid ideig terhelhető villanymotor a motorblokkra szerelve. Rendben, de hogyan működik?

Az önindítónak van egy olyan része, amit úgy hívunk, hogy bendix. Ennek a fogaskereke (A behúzómágnes segítségével) közvetlen kapcsolatban van a főtengely végén lévő fogaskoszorúval, ami a lendkerékre van szerelve. Indításnál az önindító tengelye elkezd forogni, ami mozgásba hozza a motort. A motor beindulásával kész a feladat, így a behúzómágnes visszahúzza a bendixet alaphelyzetbe, a forgás pedig leáll. Ezzel be is indítottuk a motort, el is indulhatunk az autóval.

Ha indítanád, de nem történik semmi

Ekkor még nem biztos, hogy az önindító a ludas. Lemerülhetett az akkumulátor, vagy más egyéb hiba miatt nem jut áramhoz. Lehet vezetékszakadás, korrodált vezeték vagy egyéb hiba az elektromos hálózatban. Ezeket mindenekelőtt át kell nézni, mielőtt az önindítóra gyanakodnánk.

Aztán az is lehet, hogy a gyújtáskapcsoló, a gyújtáskapcsoló betétje vagy épp az immobiliser miatt nem jön létre az indítás. Ha elfordítod a kulcsot, de nem megy ki jel az indítómotor felé, akkor nem is fog semmi történni. Ha mindez ellenőrizve lett, csak utána gyanakodhatunk az önindító meghibásodására.

Ha kattogást, kerregést hallasz az indításnál

Először is a fentiek szerint ellenőrizni kell az elektromos hálózatot. Ha ott minden rendben van, akkor bizony ezzel az alkatrésszel lesz gond. Eltörhettek benne a csapágyak, vagy elkophattak a szénkefék, sérültek lehetnek a pajzsok, vagy megsérülhetett a tekercselés is. A kár nagyságától függően javítani vagy cserélni kell az alkatrészt. Az autódhoz kompatibilis önindítót megtalálod az Evo Autó KFT kínálatában. Keress rá az autód típusa alapján a megfelelő alkatrészre.

Forog, de nem indul

Ekkor nem kérdés, hogy ezzel van-e baj, vagy mással. Ez megoldásért kiált. Jobb, ha mielőbb beszerzed a megfelelő alkatrészt!

Rángat, vagy egyszer indul, egyszer nem

Ez elég ritka jelenség szerencsére. Idősebb autók esetén fordul elő, vagy akkor, ha indításnál túl sokáig próbálkozunk, mert nem vesszük észre, hogy beindult a motor. Ekkor a fogaskoszorúból hiányozhatnak fogak, így pedig a bendix olykor “lyukra futhat”, ez okozza a problémát.

Összegezve

Mint láthatod, nem mindig egyértelmű, hogy mi a hiba oka. Minden esetre érdemes szakemberre bízni a hiba feltárását, aki tudja, hogy mit, hol és hogyan keressen.


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.