Sokáig vacillált azon, hogy a tánc és a színészet közül melyik legyen a hívatása. Végül az élet úgy hozta, hogy a színészet mellett tette le a voksát, de munkahelyén, a budapesti Katona József Színházban eddig számos táncos feladatot is kapott. Rezes Judit amióta két kisfiú anyukája, nehezebben éli meg a változást, de ha valamin változtat, az mindig pozitív irányba viszi az életét.
Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit te szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba? Érzéseidbe?
Gyerekkoromban többször költöztünk. Az első költözésnél még nagyon pici voltam, arra nem emlékszem, de a következőre már igen. Kisiskolás voltam, amikor Hajdúnánáson ott kellett hagynom a barátaimat, a szerelmemet. Ha nem is traumaként éltem meg ezt a helyzetet, de mély nyomot hagyott bennem. Nem én akartam, a szüleim mondták, hogy költözünk és mennem kell. Nem volt más választásom, mint elfogadni a döntésüket.
Szüleid milyen példát mutattak arról, hogyan kell kezelni a változást? Mit tanultál tőlük?
Nyilván gyerekként nem így láttam, de ha most visszagondolok a múltra, úgy gondolom, édesanyám nem viselte olyan jól a változást. Például, amikor elmentem messzire középiskolába, a hétvégi elutazásaimat nagyon szenvedélyesen élte meg, ilyenkor ki tudott borulni. Édesapám nyugodtabb természet volt, nyitottabb a váltásra. Felnőtt fejjel, amikor már megvoltak a gyerekei lépett egy jó nagyot, tanárból jogász, ügyvéd lett. Fiatalon rengeteg változás volt az életemben, bátran vágtam bele az újdonságokba. Aztán jött egy csendesebb időszak, leszerződtettek a Katona József Színházba, megszülettek a gyerekeim, egy ideje azt veszem észre, hogy nehezebben változtatok, de ha megtörtént a változás, az mindig pozitív irányba vitt.
És te belőle az lett, amit a pályaválasztáskor az érettségi idején elterveztél?
Mivel balett szakra jártam Pécsett a művészeti középiskolában, sokáig a tánc és a színészet között vacilláltam. Elsőre nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára, Győrbe mentem tovább tanulni és folytattam a táncot. Nem volt bennem csalódottság, pont azért, mert még bizonytalan voltam abban, hogy igazából melyik irányt is válasszam. Az élet adott időt arra, hogy rájöjjek a színészetet szeretném. Győr után a következő évben Kecskemétre kerültem a színházba, ott is táncoltam és színészkedtem, majd harmadik próbálkozásra kerültem be a Színművészetire, méghozzá musical szakra. A tánc még ekkor is középpontban maradt az életemben.
Mikor engedted el végül a táncot?
Amikor leszerződtettek a Katonába. Kifejezetten táncos darabok nincsenek ebben a színházban, én mégis elég sok táncos feladatot kaptam.
Nem tanultál valamit a színészet mellett, ami hobbinak indult és esetleg pénzt is tudtál keresni vele?
Nem. A tánc és a színészet annyira az életem részeivé váltak, annyira jól akartam csinálni, hogy minden időmet sokáig ezek töltötték ki. Nem volt más alternatíva. Meg sem fordult a fejemben, hogy más szakmát kezdjek el tanulni.
A magánéleti mélyponton, az emberi konfliktusokon hogyan tudod túltenni magadat? Előfordult, hogy segítséget kértél a megoldásukhoz?
Kértem segítséget és az mindig tovább lendített. Sajnos olyan típus vagyok, aki a rosszat sokáig tudja boncolgatni, a jó pedig valahogy olyan természetes számomra. Nem tudok rajta sokáig elidőzni. Inkább múlt időben mondanám ezt, most már megtanultam a jót is élvezni. Régebben nagyon zavarban voltam, amikor megdicsértek, nem szerettem hallgatni, amikor rólam beszélnek. Nem tudom, miért alakult ez ki nálam, nincsenek rossz élményeim az iskolákból, és otthon sem így neveltek. Lehet, hogy el kellene azon gondolkodnom, mennyire kishitű a női vonal a családunkban.
Az idő múlást hogyan kezeled? Hiszen ez is változás. Az évek során változik a testünk, a gondolataink, a világhoz való hozzáállásunk.
Vannak velem egyidős barátnőim, akik szokták mondani, hogy milyen öregek vagyunk. Én ezt egyáltalán nem érzem. Nem is foglalkozom azzal, hogy 44 éves vagyok. Nem érzem magam ennyinek. A testem változásait látom a tükörben, de szerencsére jó géneket örököltem. Nem annyira látszik rajtam a kor, mint amennyire kellene. Azért néha már zavar, amikor a tükörben nem azt látom, mint pár évvel ezelőtt, de iszonyú lusta vagyok arra, hogy tegyek bármit is ellene.
Mit tanítasz a gyerekeidnek a változásról? Hogyan neveled őket, hogy rugalmasan kezeljék a nehéz helyzeteket?
A nagyobbik fiam 11 éves, nála próbálom kiküszöbölni a nehézségeket, amelyekről tudom, hogy nekem megterhelőek voltak. Nála is megvoltak a költözések, már kétszer költöztünk a nagyobb fiammal. Meghagytuk a gyász időszakát, aztán megmutattuk neki, hogy mennyi pozitívum van a változásban. A kisebbik gyerekem még kisbaba, ő még nem annyira érzékeli a változásokat a világban.
Beszéljünk most egy kicsit a megváltozott világunkról. Hogyan élted meg Covid-járvány időszakát, hogyan vizsgáztál a változáshoz való alkalmazkodásból?
Nekem annyiban volt más ez az időszak, hogy én a járvány kirobbanása előtt szültem. Bő fél éve voltam már otthon a második fiammal, plusz előtte néhány hónapig a várandóságom utolsó hónapjaiban, vágytam már dolgozni. Éppen kezdtem esténként egy-egy darabban szerepelni, amikor bezárt minden. Az első hullámot emiatt nehezebben éltem meg. Viszont otthon nagy szükség lett rám, a nagy fiamnak segítségre volt szüksége az új helyzet feldolgozáshoz. Láttam rajta, hogy meg van ijedve, és az otthoni tanulás is emberpróbáló dolog volt. Szerencsések vagyunk, mert férjemmel (Szabó Győző színész) mind a ketten le vagyunk szerződtetve a színházban, az alapfizetésünket megkaptuk a lezárás alatt is. Jó volt nyáron fellélegezni, amikor újra jöttek a lezárások, mi már rajta voltunk egy sínen, egész jól tudtuk kezelni a helyzetet. Jót tett a családi életünknek a lelassulás. Nálam a második baba születésekor jött el az úgynevezett életközepi válság, úgy éreztem, át kell gondolnom az életemet. A Covid adott még időt nekem, hogy megtaláljam a helyes utam. Azt éreztem, nekem azért is van ez a kényszerpihenő, hogy nyugodtan gondolkozni tudjak.
Azzal, hogy megtörtént a nyitás, milyen új szakmai kihívások várnak rád?
Pintér Béla Társulatával kezdtem el próbálni, október közepén lesz a bemutatónk. Jó, hogy másfelé is dolgozom. A Katonában kezdjük szépen felvenni a fonalat, sorra vesszük elő a régi darabokat. Itt tavasszal fogok új darabot próbálni. A Covid miatt van egy elmaradásunk a Jurányi Közösségi Házban, Győzővel szeptember 26-án egy gyerekdarabot mutatunk be. Ez egy sorozat része, aminek a címe Mese habbal és amiben színészpárok adnak elő gyerekdarabokat. A különlegesség benne az, hogy a nagyobbik fiunk lesz a zenei munkatársunk. Nem mintha nagyon szeretném, ha ebbe a szakmába indulna el, de ez a munka egy lehetőség számára megtapasztalni, mi az, hogy felelősség. Neki pedig van kedve hozzá.
Ezt is olvasd el a B-terv című rovatból!
"Már ott tartok, hogy megbocsátok, de nem felejtek"- Balázsy Panna a változásról
"Kerülöm a nyertes-vesztes játszmákat"- Bombera Krisztina a változásról
