Életforma.hu

Egyéb

A balett fenegyereke Budapesten

Ma este először lép fel Magyarországon Szergej Polunyin. A Margitszigeti Szabadtéri Színházban mutatja be társulatával a Raszputyin című táncdrámát. A táncos nehéz természetéről híres. Ezért is volt meglepetés, hogy a sajtó számára nyilvános mesterkurzuson, melyet a balettintézet növendékeinek tartott, egy csendes, barátságos, támogató Polunyinnal találkoztam. Semmi sztárallűr. S bár a menedzsere minden percét beosztja, a gyerekekre mégis kétszer annyi időt szánt, mint eredetileg tervezték. Később saját kisfiáról, a tanítás öröméről és természetesen Raszputyinról is mesélt.

A kis Szergej, a 90-es évek elején egy Ukrán kikötővárosban, Herszonban szertornázott. Nyolc évesen váltott a balettre. Kijevben tanult tovább, de nem sokáig, pályája szédületes tempóban ívelt felfelé. Alig 13 évesen felvették a londoni Royal Ballett Schoolba, ahol tehetségét látva osztályokkal feljebb léptették. Rövidesen már főszerepeket bíztak rá. 19 évesen ő lett a királyi balett legfiatalabb vezető táncosa. A hirtelen jött sikert, mint sok más nagy művész, nem tudta feldolgozni. Magánéleti kilengéseitől, drogos túlkapásaitól volt hangos a nemzetközi sajtó. Aztán meglépte, amit előtte senki. 23 évesen, túlterheltségre hivatkozva, felmondott az álomtársulatnál.

Fotó: Éder Vera

Tetoválószalont nyitott, ő maga is számtalan tetoválást visel. A tánc azonban nem eresztette. Televíziós tehetségkutató versenyt nyert, majd Moszkvában visszatért a színpadra. Ma már szűkszavúan nyilatkozik erről a zűrös időszakról.

Iskolás koromban nagyon szerettem táncolni, majd később elutasítottam. Egészen 29 éves koromig hadakoztam a táncos léttel. Akkor értem meg arra, hogy elfogadjam, ez az életem.

Talán épp az átéltek hatására különösen fontos számára, hogy bármerre jár, mindenütt találkozzon a jövő balett táncosaival. A Magyar Táncművészeti Egyetem növendékeinek a főpróba előtt tartott mesterkurzust a Margitszigeten.

„A Los Angeles-i Balettakadémián tanítottam először. Ott jöttem rá, hogy milyen boldogság átadni a tudásomat. Arra törekszem, hogy minden fellépésem helyszínén találkozhassak az adott ország növendékeivel.  Óriási élmény, de pokoli nehéz. Egy foglalkozás, néhány óra alatt igyekszem a lehető legtöbb szakmai fogást megmutatni a fiataloknak.”

Fotó. Éder Vera

A szemlátomást reszkető lábú gyerekeket hamar megnyugtatta csendes, segítő instrukcióival. Minden ifjú táncoshoz volt egy biztató szava, egy-egy pozíciót korrigáló mozdulata. Szerény, közvetlen stílusában már nyoma sem volt a botrányhősnek. Ahogy mondja, sokat tanul másfél éves kisfiától, aki a Mir, azaz Béke nevet kapta.

„A gyerekemmel érzelmi alapú a kapcsolatunk. Azt érzi, ami bennem van. Ezért arra törekszem, hogy bennem jó energiák legyenek, amik szavak nélkül is hatnak rá. Elfogadó vagyok vele, tiszteletben tartom a saját személyiségét. Amikor megszületett, azt hittem, itt egy új kis Szergej. Meg kellett tanulnom, hogy ő egy önálló ember, és hogy milyen felnőtt lesz belőle, azzal kapcsolatban óriási a felelősségem.”

Szergej Polunyin két példaképet említ, amikor arról faggatom, számára ki volt az az ikon, aki most ő ezeknek a magyar gyerekeknek.

„ Vladimir Vasilievet a Bolsojban láttam, a Spartacus címszerepében, óriási hatást gyakorolt rám. De az igazi példakép számomra Mihail Barisnyikov. Vele egyszer épp arról beszélgettünk, hogyan tudjuk lelkesíteni, befolyásolni, megihletni a gyerekeket. Ő azt mondta nekem, hogy nem kell megihletni, csak jó produkciót kell létrehozni és az elég lesz. Sajnos soha nem táncolhattunk együtt.”

Raszputyin szerepében Szergej Polunyin (fotó: Luca Vantusso)

Polunyin 2017-ben hozta létre saját társulatát, Project Polunin néven. Alkalmi alkotótársakkal a klasszikustól merőben eltérő produkciókat hoz létre. A művész hitvallása, hogy a balett reformra szorul. A műfaj jövőjét szerinte az új darabok, új zenék és új koreográfusi látásmód jelentheti. Ezek után nem meglepő, hogy a Raszputyin zeneszerzője Kirill Richter, és koreográfusa Yuka Oishi is az új művészgenerációhoz tartozik.

„A koreográfus hívta fel a figyelmemet erre a történetre. Mindig kerestem az erős személyiségeket, így azonnal megtetszett, hogy Raszputyinról szóljon a következő előadásunk. Előtte nem igazán ismertem ezt a karaktert. Raszputyin egy legenda, de mi ebben a történetben az embert is meg akarjuk mutatni az orosz történelem hírhedt alakja mögött.”

Polunyint és Rasputyint is különleges karizmájuk röpítette a magasba. Küzdöttek függőségeikkel és démonaikkal, de jelentős befolyással bírtak a környezetükre.

„Hatalmas boldogság és ajándék, hogy a balettnek köszönhetően bejárhatom a világot és a tánccal örömet szerezhetek a közönségnek.  Energiát nyerek ezekből a fellépésekből, ami feledteti a küzdelmes utat, ami idáig vezetett.”

Szergej Polunyin még mindig csak 32 éves, családjával Miamiban él. Ma este pedig a szerencsések meggyőződhetnek arról, hogy kimagasló képességeinek köszönhetően sikerült megszabadulnia a botrányhős stigmától és újjáépítenie magát. Polunyin először táncol magyar színpadon Raszputyin szerepében a Margitszigeten.

Ezt is olvasd el:

https://eletforma.hu/kul-tour/nagy-fruzsina-szineszno-szeretne-magyarul-is-jatszani/


Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.
6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is

6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is 

Amikor elutazol pár napra, a gondolataid jó esetben már az úton járnak, nem azon, hogy vajon minden rendben van-e otthon.
Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát

Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát 

Sokak számára a mozgás még mindig egy kipipálandó feladat.
Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be

Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be 

Egy hosszú nap után az ember nem gondolkodni akar, hanem megérkezni.
Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is

Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is 

Sokan a grillezést kizárólag a nyári hónapokhoz kötik, pedig a hideg időszak is kiváló lehetőségeket rejt a kerti sütögetés szerelmeseinek.
Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak?

Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak? 

Apák napja, június harmadik vasárnapja, remek lehetőség arra, hogy kifejezd szereteted és megbecsülésed a család fontos férfitagjaival szemben.
Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort?

Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort? 

  Amikor a nappali berendezésére gondolsz, a megfelelő szekrénysor kiválasztása az egyik legfontosabb lépés. Ez a helyszín, ahol pihenünk és társasági életet élünk, így a bútoroknak nemcsak funkcionálisnak, hanem esztétikusnak is kell lenniük.
A CBD olajok típusai

A CBD olajok típusai 

Manapság igen sokan választják a CBD olajat terápiás készítményként az egészségügyi problémáikra.
A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük

A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük 

A motorsportban a fékrendszer elengedhetetlen tartozék, ami a járművek és a versenyzők biztonságát hivatott megőrizni.