Dér Ágnes cikkei

Új Covid elleni gyógyszert fejlesztenek magyar kutatók
Új Covid elleni gyógyszert fejlesztenek magyar kutatók, ami megakadályozhatja a súlyos, akár halálhoz is vezető szövődmények kialakulását. A laboratóriumi és az állatkísérleti kutatások első lépései alátámasztották a technológiával kapcsolatos várakozásokat. Ha a további állatkísérletek is sikeresek lesznek, akkor előreláthatóan 2023-ban kezdődhetnek a klinikai vizsgálatok.

Radványi Dorottya a rekorder műsorvezető - "Állandóan az egyensúlyokat keresem"
Radványi Dorottya műsorvezető, szerkesztő negyven éve vezet különböző televíziós és rádióműsorokat. A Magyar Rádió Ifjúsági osztályán kezdett el dolgozni még a 70-es években, majd bemondóként lett országosan ismert. Négy évtized alatt sem veszített semmit a kíváncsiságából, a vitalitásából. Túl a 60-on persze nemcsak a munkáról, de a maximalizmusról, a csöndekről, a természetről, a zenéről és a terveiről is beszélgettünk.

Majális és a Lila ruhás nő
Majális és a Lila ruhás nő - ezek a címek és a hozzájuk tartozó festmények még azok számára is ismerősen csengenek, akik nem jártasak a képzőművészetben. Mindkét híres kép alkotója a 19. század egyik legjelentősebb magyar művésze Szinyei Merse Pál. A festő életmű kiállítása tegnaptól látható a Magyar Nemzeti Galériában. 30 éve nem volt Magyarországon ilyen átfogó tárlat Szinyei munkáiból. Képes beszámolónk következik.

Pörög a kötél, pörög az élet – interjú Bánhegyi Adrienn ugrókötél-világbajnokkal
Bánhegyi Adrienn 14 évesen lett először világbajnok. Pályafutása során Több Európa- és világbajnoki címet szerzett ugrókötelezésben. Amikor felhagyott a versenysporttal, hat éven át a világhírű Cirque du Soleil társulatával lépett fel, a legnépszerűbb show műsorok, sportesemények vendége volt szemmel alig követhető, lenyűgöző produkcióival. Ma már főként utánpótlás-neveléssel és az ugrókötél-sport népszerűsítésével foglalkozik. INTERJÚ

"Ha kellek, ez vagyok én!" - interjú Székely Martinnal
Székely Martin ma az egyik legsikeresebb fiatal magyar blogger, vlogger, youtuber. Azaz videókat készít különböző témákban, amit több tízezren követnek az interneten. Mégsem ezért gondolom, hogy a története példaértékű. Egy isten háta mögött kis faluból küzdötte fel magát. Szülői támogatás, anyagi háttér nélkül, saját erejéből jutott el odáig, hogy ma már saját vállalkozása van, azzal foglalkozik, amiben nemcsak ő leli örömét, de mások is. Épp Budapesten járt, hogy a Goethe Intézet felkérésre a német nyelvtanulást népszerűsítse, amikor találkoztunk. Csupa mosoly és lendület. Pedig, amin keresztülment, és amit elért az nem hétköznapi. INTERJÚ

LOLLIPOP – olyan, mint otthon, csak jobb!
Dunakeszin van egy hely, ahová otthonról mindenki hazajár. Egy kétgyerekes anyuka találta ki és nyitotta meg a LOLLIPOP-ot, ami játszóházból néhány év alatt közösségi tér lett. Összetartó közösséggel, egymást támogató, segítő emberekkel, vidám foglalkozásokkal, rengeteg programmal. Mindennek a motorja Palancsa Eszter. ismerjétek meg Őt, érdemes! INTERJÚ

Beszélő fejek a Centrál Színházban
Mit tegyünk, ha a szomszédasszony egy nap megöli a férjét? Hogyan jelentsük fel felebarátainkat? Drukkoljunk-e, ha nyugdíjas édesanyánk váratlanul bepasizik? Hogyan hazudjunk magunknak? Alan Bennett meséi hétköznapi emberekről szólnak, akik extrém helyzetekben találják magukat. A Centrál Színház új bemutatója négy monológot fűz egybe - melyek hol humorosak, hol megrázóak, de mindig mélyen emberiek.

Hullámok, ívek fémbe zárva - DoraSilagyi ékszertervezőtől
Az ékszerek személyes stílusunk kiegészítőjeként a kapcsolódás jegyei a körülöttünk lévő világgal, különböző kultúrákkal, a jelennel és a múlttal. A DoraSilagyi darabok ebben a szellemben készülnek, megkapó hangulatokról és életérzésekről, történetekről mesélnek, az élet esszenciáinak kedves mementóiként válnak viselőjük mindennapjainak részévé. Szilágyi Dorottya fiatal ékszertervezővel az útkeresésről és kitűzött célokról is beszélgettünk. INTERJÚ

Rózsák, szentképek, vibráló színek - Romani Design a Ráth György villában
Körforgásban, ez a címe az Iparművészeti Múzeum sorozatának, melyben kortárs dizájnereket kérnek fel arra, hogy válasszanak ki néhány tárgyat a múzeum gyűjteményéből. A cél, hogy ezekre az inspiráló darabokra reflektálva alkossanak új műtárgyakat. Így kötik össze a múltat a jelennel, új életet adva letűnt korok alkotásainak. A legújabb kollekciót a Romani Design két alapítója tervezte, az alkotások a Ráth György Villában láthatók.

Rozmaring kunyhó és a gubák
Rozmaring kunyhó a címe annak az új bábjáték sorozatnak, ami ma este kezdődik az M2 Gyerekcsatornán. A Rozmaring kunyhó nagymamáé volt, aki nemrég a felhők közé költözött. Napraforgó, a kisunokája, azért megy a házikóba, hogy rendet rakjon. Ám nagy meglepetés éri, nincs egyedül: a bútorok közül előbújnak Mályva, Kele, Deske, Lári és Fári, vagyis a gubák.
Szenvedélye az utazás - Szűcs Tamással a világ körül
Szűcs Tamás újságíró, történész, szenvedélye az utazás. Évente átlagosan tízszer kerekedik fel, hogy új élményeket gyűjtsön. Ha csak teheti, útjaira elkíséri felesége és három gyermeke is. A célállomások kiválasztásakor egy lista van a segítségükre. Ez pedig nem más, mint az UNESCO Világörökségi helyszíneinek gyűjteménye. Tamás ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy az összes világörökségi helyszínt meglátogatja legalább egyszer. A világ 700 különböző pontján járt már, legutóbb Törökországban. INTERJÚ
Szeretjük a csokit, és ragaszkodunk a kedvenceinkhez
Lehet édes, keserű, ét, vagy tej, a csokoládé kétségkívül az emberiség egyik legkedvesebb édessége. Sokaknak elsőre a belga vagy svájci csokik jutnak eszébe, pedig a magyar csokoládégyártás is hosszú évszázadokra nyúlik vissza. A csokoládé tehát igazi szerelem sokunk számára, de mennyit is tudunk valójában kedvenc nyalánkságunkról?
Textilgyárból kreatív gyár Óbudán
Volt régen egy textilgyár Óbudán, amit a tulajdonos Goldberger család messze földön híressé tett. Újítók voltak és sikeresek. Akárcsak azok a vállalkozók, akik manapság működnek az egykori gyárépületekben. Egyikük, Remete Tibor, határozta el, hogy összefogja ezt a közösséget. Azért, hogy a teremtő energiából az egész városrész, Óbuda és annak lakói is profitáljanak.
Szirtes Marcell - gyerekszínészből nagykövet
Szirtes Marcell 15 éves nyurga kamasz. A mutálástól ugyan meg-megbicsaklik a hangja, de imponáló szabatossággal, választékos szókinccsel fejezi ki magát. Nem csoda, nyolc éves kora óta szerepel színpadon. Az egyik legsikeresebb gyerekszínész az országban. Ám a siker nem szállt a fejébe. Tanul, folyamatosan képzi magát és közben még arra is van ideje, hogy a kortársai problémáin próbáljon segíteni. Nemrég az UNICEF ifjúsági nagykövetének választották. INTERJÚ
Pécs fénybe borul - világszenzáció a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon!
Az ország első és egyetlen fényfesztiválja, a pécsi Zsolnay Fényfesztivál újra káprázatos fényalkotásokkal ragyogja be a várost! Ezen a hétvégén fényköntöst kapnak az épületek, fényszőnyeget az utcák, miközben a pécsi Székesegyház monumentális homlokzatát a nemzetközi verseny legjobb 3D-s, mozgóképes vetítései keltik életre. New York, Hong Kong, Amszterdam és Toronto után hazánkban most először látható a Talking Heads című fényalkotás; két híres Csontváry-festmény kel életre; miközben földönkívüli fénylényekkel is találkozhatunk!
BOGYÓLÉ – új bor, új alkotások
Hosszú évek óta figyelemmel kísérem a Bogyólé történetét. Szerintem a magyar borászat egyik legeredetibb ötlete született meg Villányban, több mint másfél évtizede. A Vylyan Pincészet a szezon első vörösborát, a francia beaujolais (ejtsd: bozsolé) kifejezés alapján keresztelte el Bogyólé-re. A friss bort rejtő palackok címkéit pedig minden évben megújítják. Fiatal művészeknek írnak ki pályázatot a borcímke megtervezésére. A szakemberek mellett a közönség is szavazhat, melyik alkotás kerüljön a borosüvegekre.
A stressz kezelése legyen olyan, mint a fogmosás!
Egy működő társadalomban helye van a civileknek. Kipótolják, kiegészítik azokat a tevékenységeket, amelyeket az állam már nem tud elvégezni. Ahogy a bölcsesség is szól: egy ember igazi mércéje az, hogyan bánik azzal, aki nincs hasznára. Civil Negyed rovatunkban hetente bemutatunk egy szervezetet, amely abban segít, hogy otthonosabban érezzük magunkat mindennapjainkban. Szigeti Réka pszichológussal a Lélekkel az Egészségért Alapítvány munkájáról, benne a Sulinyugi programról beszélgettünk.
Zene, szeretet - különszámmal jelent meg a Fedél Nélkül magazin
Különszámmal jelent meg a Fedél Nélkül című utcalap. Ez az az újság, amit otthontalan, nehéz körülmények között élő nők és férfiak terjesztenek közterületen, az eladásból származó bevétel pedig az övék. Nagy Szabolcs újságíró ötlete volt, hogy népszerű zenészekkel készült interjúkkal, zenei témákkal készüljön egy különszám a lapból.
Tüke Borház - a szőlő szolgát kíván
Pécs, Mecsek oldal, Tettye. A mediterrán város egyik legfestőibb része. Gyönyörű park, a középkori püspöki palota romjai, friss vizű patak. De nem csak ezért érdemes felkapaszkodni a hegyoldalba, ha Pécsett jártok. Itt működik ugyanis 2010 óta az a Tüke Borház, amit a vendégek nemrég a Dél-Dunántúl legjobb vendéglátóhelyének választottak. Ungurán József tulajdonossal az ide vezető útról és a jövőről is beszélgettem. INTERJÚ
Aki a hullámok hátán is táncol - Majoros Balázs
Egy baráti társasággal vitorlás kirándulásra voltam hivatalos a múlt hétvégén. A kikötőben találkoztunk Majoros Balázzsal, aki a kapitányunk volt. A fiatalember szelíd mosollyal vette tudomásul, hogy egy lelkes amatőr csapattal fogja tölteni a napját. Ő profi. Minden mozdulatán látszott, hogy a hajózás, a víz lételeme. Bár az idő csendes volt, békés nyárutó, Balázs tudott nekünk meglepetést szerezni: pár perc beszélgetés után ugyanis kiderült róla, hogy a vitorlázás csak a hobbija. Amúgy az Operaház szólótáncosa. INTERJÚ
Látogatás a fáraó sírjában
Nem, ez nem Agatha Christie eddig ismeretlen bűnügyi regényének címe, hanem a budapesti Szépművészeti Múzeum legújabb kiállítása. II. Amenhotep 3400 évvel ezelőtt uralkodott Egyiptomban. A fáraó sírjának feltárása a 19. század régészeti szenzációja volt. A gazdag kiállítás bemutatja a sírhely felfedezésének legizgalmasabb pillanatait és legértékesebb leleteit. Végül a látogató beléphet a fáraó sírkamrájának életnagyságú, valósághű másába.
Ahol a kovász is családtag – Sáfi Viki kenyerei
Van egy apró pékség Budán, ahol két év alatt szívós kitartással valósította meg nagy álmát Sáfi Viki. "A kenyerem" pékség üzlete mögött szobányi kis pékségében süti a vekniket saját receptjei alapján. A vadkovásszal készült kenyereket és illatos péksüteményeket minden nap gyorsan elkapkodják a környékbeli vásárlók. Ha mégis marad valamiből azt jót szível adja a rászorulóknak, vagy épp a buszsofőrnek.
Fotókba zárt harmóniák – Papp László @FALÓ
Nagyjából 25 éve találkoztunk először egy televízió stúdiójában. Ő volt a hangmérnök. Csendesen ült a vezérlőpult mögött, a hangját sem lehetett hallani. Minden más hang viszont remekül szólt, hamar kiderült, hogy profi. Szerettünk vele dolgozni. Aztán hosszú idő után a fotóira figyeltem fel a közösségi oldalán. Mint kiderült, mások is felfigyeltek rá. Papp László ma már a Nemzetközi Fotóművész Szövetség mesterdiplomájának birtokosa, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja. Nem csoda. A képei beszippantanak, nem eresztenek. Olyanok, amiket többször is meg kell nézni. Vagy mindig látni kell. INTERJÚ
Mikroműanyagok - az alattomos károkozók
A mikroműanyag alattomos szennyeződés. Ezek az 5 milliméternél is kisebb plasztik darabkák elárasztják az életünket és még csak nem is vesszük észre. Ezért a kutatók egyre hangosabban figyelmeztetnek arra, hogyha a szervezetünkbe kerülnek, maradandó károsodást okozhatnak!
90 éve született a magyar színészlegenda: Latinovits Zoltán
Imádták, vagy gyűlölték, de közömbös senki nem tudott lenni iránta. Latinovits Zoltán elementáris tehetség volt, aki művészetében, emberi értékekben nem tűrt megalkuvást. Bajor Gizi indította el a később nagy sikereket és csúfos csalódásokat hozó színészi pályán. Ma lenne 90 éves. Akár még köztünk is lehetne. Ha a sors, vagy ő maga – máig sem tudni melyik, másképp nem dönt.
Nőnek lenni a 21. században
Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Erről elmélkedik hétről-hétre egy pohár bor mellett. Ezen a héten arról, hogy számára milyen a női minőség és hol csúszhat félre.
Mindenki számít - Tudatos Vásárlók Egyesülete
Riasztó hírekkel szembesülünk nap, mint nap a Föld szennyezettségéről, túlterheltségéről. Elborzadunk, ha kipusztuló állat és növényfajokról, szennyezett vizekről hallunk. Hajlamosak vagyunk a nagy cégeket, iparvállalatokat hibáztatni ezért az állapotért. Pedig azok minket szolgálnak ki. Ha mi, egyes emberek önmérsékletet tanúsítunk és tudatosan vásárolunk, sokat tehetünk ennek a romboló folyamatnak a megállításáért, sőt visszafordításáért. Erre hívja fel a figyelmet, és segít a szokásaink megváltoztatásában a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
A magyar Mae West - Várkonyi Judit
Humorral és jó zenével lehet levenni a lábáról. Legendásan nem szeret főzni és ezt nem is titkolja. Operaénekesnek szánták, újságíró lett, végül sajtófőnökként dolgozott hosszú évekig az Operaházban. Tavaly, a pandémia idején néhány nap alatt robbant be a köztudatba vicces karanténiskola videóival. Közösségi oldalán azóta is nő a rajongótábora. Folyamatosan ír, szeret műfajokkal, stílusokkal kísérletezni. Kiszámíthatatlan és meglepő. Sistereg körülötte az energia és bugyog a nevetés minden szavára. Várkonyi Judit PR szakember, az ország "tancinénije" új terveiről is mesél. INTERJÚ
Van-e nyitja az apaságnak? - Süveges Gergő apakulcsai segítenek!
Férj, apa, újságíró, tanár, coach, kommunikációs tréner, tanácsadó. Süveges Gergő így mutatkozik be közösségi oldalán. Ebben a sorrendben. Számára a család a középpont. Bármiről is beszél, nem mulasztja el megemlíteni feleségét, Margitot, négy gyermeke édesanyját. Így, bár a nagyközönség elsősorban a Duna televízió és a Kossuth rádió műsorvezetőjeként ismeri, nem meglepő, hogy már három könyvet írt az apa-létről. A legújabb, Apakulcs című kötet a napokban jelent meg.
Szamárfuttató verseny Tribunjban
A falu legügyesebb legényei szamaruk hátán versenyre kelnek egymással minden év augusztusában a horvátországi Tribunjban. A családtagnak számító jószágok egykor nélkülözhetetlen segítők voltak a helyieknek a közlekedésben és a teherszállításban. Ma már csak a híres szamárfuttató verseny főszereplői. A csacsik híres csökönyössége itt nem a bosszúság, hanem a vidámság forrása. Az esemény igazi nyertese a közönség.
Új magyar filmet forgatnak a Balaton-felvidéken
A Badacsonyban nyaralók ezekben a napokban könnyen összefuthatnak több híres magyar színésszel a környéken. A Balaton-felvidéken új magyar filmet forgatnak. Az Együtt kezdtük egy „felnövés” történet, melyben kilenc fiatal találkozik újra, tíz évvel az érettségi után. A könnyed, mégis elgondolkodtató alkotás sok főiskolás tehetségnek adja meg az első bemutatkozás lehetőségét, de olyan ismert színészeket is láthatunk majd a filmvásznon, mint Mucsi Zoltán, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Zsurzs Kati és Szacsvay László.
Gundel, Aranyélet, Road Movie - a jó logó fél siker!
Vasvári Péter a világ legjobbjai közé tartozik. Sikeres cégek versengenek öt kontinensen azért, hogy ő tervezze meg a logójukat, arculatukat. A megbízói tudják, hogy milyen fontos az első benyomás, egy jó logó fél siker. A nemzetközileg elismert tervezőgrafikus a pandémia kényszerű bezártsága idején gyűjtőmunkába kezdett. A közösségi médiában osztotta meg az általa legfontosabbnak tartott logókat, hogy népszerűsítse a műfajt és a magyar alkotókat. A Scolar Kiadó felfigyelt rá, a napokban pedig már a nagyközönség kézbe is veheti a MAGYAR LOGÓK című hiánypótló albumot.
A kolibrihez hasonlít a 2021-es év rovara a Kacsafarkú szender
A 2021-es év rovara szavazásra a Magyar Rovartani Társaság és a Magyar Természettudományi Múzeum három olyan fajt választott, amely valami más állatra hasonlít, mint ami valójában. Közülük a kolibri alteregó, a kacsafarkú szender nyert. Ez a különös fajta szárnyaival másodpercenként akár 85-90-et is képes verni. Előre, hátra és oldalra is tud repülni, és ha sürgős dolga van, akkor a sebessége akár a 40-50 km/h-t is elérheti.
Határ a csillagos ég, avagy hogyan jelentkezzünk űrhajósnak?
Gyerekkoromban, ha azt kérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, sokáig azt válaszoltam: régész. Volt egy barátom, aki mindig azt felelte: űrhajós. A felnőttek persze megmosolyogták. Kevesen jutnak el odáig, hogy a gyerekkori vágyaikat megvalósítsák. Ahogy tapasztalom, még kevesebben vannak, akik felnőtt korukban mernek nagyot álmodni. Suha Péter közéjük tartozik. Jelenleg a Közlekedési Múzeum műszaki üzemeltetési és infokommunikációs főosztályát vezeti. Ám nemrég űrhajósnak jelentkezett az Európai Űrügynökség programjába. lehet, hogy ő lesz a következő magyar űrhajós?
Éltető színek 2.
Kinek a kék, kinek a sárga; mindannyiunknak van kedvenc színe… vagy több is. Szívesebben látjuk ezt a színt a ruhadarabjaink, a lakberendezési tárgyaink között, mint a többit. De gondoltatok már arra, hogy ez a jelenség megfordítható? Azaz, a megfelelő színek alkalmazásával elérhetjük, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Theresa Sundt képzőművész lesz a segítségünkre, hogy bepillantsunk a színterápia művészetébe. Nemrég sorra vettük a vörös, a narancs, a sárga és a zöld jellemzőt, most a kék, az indigó és az ibolyaszín következik. Meg a ráadás...
Bombasztikus élmény lesz az idei tűzijáték
Augusztus 20-án még soha nem volt olyan látványos tűzijáték, mint idén. A látványosság hagyományosan 21 órakor kezdődik. 34 perc alatt 239 kilövési pontról 40 ezer pirotechnikai elemet röpítenek a magasba. A részletekről Iványi Árpád művészeti rendezővel beszélgettünk.
Kórusmuzsika és vírus-rap
Egyházi kórusmuzsika és buli hangulat. Első hallásra összeegyeztethetetlen. De nem akkor, ha a Szent Efrém Férfikar produkciójáról beszélünk. A nyolctagú énekegyüttes nemrég Kővágóőrsön, a Kőfeszt keretében adott fergeteges koncertet. A kezdetben megilletődött közönség néhány dal után már hangos füttyögéssel, kiáltásokkal, zúgó tapssal fejezte ki elragadtatását. Bubnó Lőric művészeti vezetővel az antik és modern találkozásáról, a csendes és zajos sikerről is beszélgettünk.
A balett fenegyereke Budapesten
Ma este először lép fel Magyarországon Szergej Polunyin. A Margitszigeti Szabadtéri Színházban mutatja be társulatával a Raszputyin című táncdrámát. A táncos nehéz természetéről híres. Ezért is volt meglepetés, hogy a sajtó számára nyilvános mesterkurzuson, melyet a balettintézet növendékeinek tartott, egy csendes, barátságos, támogató Polunyinnal találkoztam. Semmi sztárallűr. S bár a menedzsere minden percét beosztja, a gyerekekre mégis kétszer annyi időt szánt, mint eredetileg tervezték. Később saját kisfiáról, a tanítás öröméről és természetesen Raszputyinról is mesélt.
Kötélhúzástól a breaktáncig
Ezekben a napokban az olimpia lázában ég több millió ember a világon. A 2020-as, azaz a Covid járvány miatt 2021-es olimpiai játékokon új sportágak is bemutatkoztak. Így a gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball, softball szerelmesei is drukkolhatnak kedvenceiknek. Ám aki ezen csodálkozik, annak eláruljuk, a megszokott sportágak mellett régen is voltak különös sportágak az olimpiákon. Ezekről beszélgettem Iváncsó Ádámmal, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum történész-muzeológusával.
Esély egy új életre
Egy működő társadalomban helye van a civileknek. Sőt! Egy társadalom civilek, civil szervezetek nélkül nem is igazán működőképes. Ahogy a bölcsesség szól: egy ember igazi mércéje az, hogyan bánik azzal, aki nincs hasznára. Civil Negyed rovatunkban hetente bemutatunk egy szervezetet, amely abban segít, hogy otthonosabban érezzük magunkat mindennapjainkban. Mai írásunkból kiderül, hogy a Magyar Szervátültetettek Szövetségének számos szakmai tevékenységén túl, talán a legfontosabb feladata, hogy reményt adjon.
360 tipp ínyenceknek - Balaton gasztrokalauz
Kilencedik alkalommal jelent meg a legjobb Balaton parti helyeket bemutató, a Magyar Konyha nyári lapszámához ajándékként hozzácsomagolt könyvecske: idén 360 étterem, vendéglő, kocsma, strandbüfé, újhullámos kávézó, sörfőzde, kézműves hamburgerező és pékség szerepel a kiadványban, köztük 65 új hely, ami jórészt idén nyáron nyitott. Vinkó József főszerkesztővel beszélgettünk a kínálatról.
A rovarrajongó rocker
A rovarokat legtöbben csak távolról szeretjük látni. Vagy úgy sem. Akadnak azonban, akiket lenyűgöz a sokszínűségük, a rendkívüli képességeik, és szépnek, vonzónak találják ezeket a lényeket. Sár József közéjük tartozik. Nemzetközileg elismert entomológus, azaz rovarkutató. Magyarországon több új rovarfajt fedezett fel. Többször is megjárta Brazília őserdeit, Létrehozta az első rovarmúzeumot itthon. Mindeközben örökifjú rocker, negyven éve püföli a dobokat. De hogyan fér meg a jellemzően csendes, magányos rovarászat és a hangos koncert-zenélés? Többek között erről is beszélgettünk. INTERJÚ
Szablya a kézben!
Akár könyvben olvastad, akár filmen láttad Gárdonyi híres történetét, az Egri csillagokat, biztosan emlékszel a szablyával harcoló, hős magyar vitézek alakjára. Ez a vívófegyver manapság újra fénykorát éli. Köszönhetően a 2012-ben alakult Magyar Szablyavívó Iskolának. Tagjai rendszeresen tartanak bemutatókat, szerepelnek történelmi játékokon, de rendhagyó tanórákon is népszerűsítik ezt az ősi technikát. A szablyavívás már a Hungarikumok sorába tartozik, mesterei pedig most azon dolgoznak, hogy az UNESCO szellemi örökség értékei közé is bekerüljön. Az iskola vezetőjével, Balogh Imrével beszélgettem. INTERJÚ
Uránvárosi csibészek
Nemrég meghívást kaptam a legnagyobb közösségi oldalon egy csoportba. Ezeket a lehetőségeket én általában kihagyom, nem szeretem, amikor kéretlen üzenetekkel árasztanak el. Most azonban egy percig se’ hezitáltam. A csoport neve ugyanis azonnal a gyerekkorom iránti nosztalgiával töltött el. „Uránvárosi csibészek”. Akik közé én is tartoztam 10 éves koromig. Ahogy nézem, mások is szép emlékeket őriznek a pécsi Uránvárosról, néhány hét alatt több mint 1200 tagja lett a virtuális közösségnek. De miért is volt különleges ez a hely? A csoport egyik alapítójával, Hadobás Bélával beszélgettünk róla.
Özönvíz nap mint nap, avagy mi történik az időjárással?
Itt ülök az ablak előtt és szakad az eső. Úgy érzem magam, mintha Indiában lennék monszun idején. Már kora reggel nyomasztóan nagy a levegő páratartalma, alig kapok levegőt. De miért van az, hogy mindig délután kezdődik az armageddon? Percek alatt esti sötétség lesz, megreped az ég, fülsiketítő égzengés rázza meg a levegőt és ömleni kezd az eső. Fejős Ádám meteorológust kértem meg, magyarázza el nekünk, mi történik?
Színek, formák, képek- a megörökített élmény
Szép tájakon járva gyakran érzem úgy, milyen jó lenne megőrizni egy-egy pillanatot. Ilyenkor csak a telefonomat tudom előkapni és készíteni néhány fotót. Vannak azonban, akik tehetséggel megáldva, más eszközökhöz nyúlnak. Ceruzához, festékhez, textilhez. Velük találkoztam a Sarlotta Lavanda Alkotótáborban.
Nyaralás négylábú kedvenceinkkel
Felmérések szerint átlagosan minden negyedik család tart háziállatot, így a gazdik ma már egyre gyakrabban kedvencükkel indulnak nyaralni. Ugyanakkor fontos az elővigyázatosság, hiszen a kutyákkal, macskákkal való utazáshoz elengedhetetlen a tökéletes tervezés és háziállataink kiváló egészségi állapota.
Hatalmas magyar siker Cannes-ban
Bemutatták Enyedi Ildikó új filmjét a 74. Cannes-i Filmfesztiválon. "A feleségem története" világpremierjét a 2000 fős Lumiere teremben tartották. A Füst Milán azonos című regénye alapján négy ország koprodukciójában készült alkotás hatalmas sikert aratott. A vetítés végén a közönség hosszú percekig állva ünnepelte az alkotókat.