Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. Ugye, nektek is megvan ez az alapvetés? Beismerem, én nem is jutottam sokkal tovább a rovarok világában. Ha kirándulások alkalmával találkozom is néhány érdekes formájú, vagy színű példánnyal, inkább csak messziről csodálom őket.
Hogyan kerültél ennél közelebb a rovarokhoz?
Gyerekkoromat Pécs belvárosában a nagymamámékkal töltöttem – meséli Sár József. A ’60-as évek elejéről beszélünk. Velem egykorú gyerekek nem voltak a környéken, a házhoz viszont tartozott egy nagyon szép kert. Egyedül játszottam, és ott tűnt fel először, hogy a rovarok milyen szépek és változatosak. Általános iskolás koromban már volt egy kis gyűjteményem is. Gimnazista voltam már, amikor „beütött” a rock, a lázadás, el is tanácsoltak az iskolából. Csuti Tibor remek biológiatanár volt az osztályfőnököm, az ő támogatásával kerültem, 17 éves koromban, a Pécsi természettudományi Múzeumba. Ez volt az első munkahelyem.
Hogyan jutottál Brazíliába?
Nyolcadikos voltam, amikor először olvastam Molnár Gábor: Kalandok a Brazil őserdőben című könyvét. Ő volt a 20. század második felének legnépszerűbb utazó, vadász írója. Egy 1930-32 közötti brazil expedíció élményeit írta meg ebben a könyvben. Elvarázsoltak az élményei és elhatároztam, hogy nekem ezt egyszer látni kell. Aztán végül három kutatóúton vettem részt Brazíliában. Az ott gyűjtött anyagból számos példányt ajándékoztam a Magyar Természettudományi Múzeumnak. Egyszer pedig zenészként is jártam az dél-amerikai országban.
2008-ban, amikor Molnár Gábor születésének 100. évfordulója volt, akkor jártam kint utoljára. Vittem egy emléktáblát, amit el akartam juttatni Amazóniába, ahol Molnár dolgozott. Ezt sajnos egy súlyos sárgaláz járvány meghiúsította. A tábla a Sao Paolo-i magyar múzeumban maradt. Ezért mindenképp szeretnék még legalább egyszer visszamenni oda, és teljesíteni a vállalásomat.
Mindeközben létrehoztad Magyarország első rovarkiállítását. Hol látható?
Évtizedek óta rendszeresen hívnak előadásokat tartani. De szerettem volna, ha a gyűjteményemnek állandó helye lenne. Először egy kis ormánsági településen, Kétújfaluban nyílt meg a Rovarház. Később a Duna–Dráva Nemzeti Park jóvoltából Drávaszabolcsra telepítettük a gyűjteményt. Ma is ott látogatható, előzetes bejelentkezéssel.
Mik ennek a gyűjteménynek a „leg”-jei?
Nagy vágyam volt egy óriáscincér. Ez ma a Föld legnagyobb, ismert bogárfaja. Amazóniában őshonos. Nekem sajnos nem sikerült példányt gyűjtenem, de amikor a Müncheni Természettudományi Múzeumnak dolgoztam, akkor egy óriáscincér volt az egyik honoráriumom. Ő a legnagyobb példány a gyűjteményemben, 15 cm-es. A legkisebb, a bunkóscsápú hangyászbogár alig 1,2 mm-es, csak mikroszkóp alatt lehet alaposan megfigyelni. A méretén túl az élete is nagyon érdekes. Hangyafészkekben él, ami azért nagy dolog, mert a hangyák mindent felfalnak, ami a közelükben van. De ez a faj a váladékával elkábítja a hangyákat, akik bódult állapotukban, nemcsak hogy eltűrik a jelenlétét, de még táplálják is. Sőt, még egy „leg” ezzel a fajjal kapcsolatban, hogy lengyel borostyán-leletek alapján bizonyított: a hangyászbogár és a hangyák kapcsolata már 50 millió éves!
Egy rovarkutató számára mi a legnagyobb siker?
A gyűjtőmunkám alatt 11 új rovarfajt kutattam fel eddig az országban. Ilyen például a sárkánybogár, ami egy másfél cm-es szép lila bogár, amit addig Magyarországon nem ismertek. De találtam itthon egy holyva-fajt, aminek a fő elterjedési területe ugyan Afrika, de a felmelegedés miatt egyre több szubmediterrán, sőt trópusi faj is akklimatizálódik nálunk. Ez az egyik. 2013-ban a Magyar Rovartani Társaságtól megkaptam a Frivaldszky Emlékplakett ezüst fokozatát. Ismeretterjesztő cikkeim, tudományos publikációim és a Rovarház létrehozásának elismeréseként.
Itthon most mit csinálsz?
Hetedik éve dolgozom a Duna–Dráva Nemzeti Parknak, jelenleg egy Somogy megyei erdő faunisztikai feltárását végzem. Meg kell vizsgálnom a fafajokat, azt, hogy milyen idősek a fák. Majd meg kell tervezni a gyűjtési módszereket. Alkalmazkodni kell az egyes fajok rajzási idejéhez. Az egyik legegyszerűbb gyűjtési technika az egyelés. Ilyenkor kövek, fakéreg alól szedem össze a rovarokat. A tömeggyűjtő módszerekkel - fűhálózás, vízihálózás, éjszakai lámpázás, csapdázás - sok példányt lehet egyszerre begyűjteni. A munka következő fázisa az adatok feldolgozása: a rovarok preparálása és leírása. Egy ilyen feltáró munka ideje legalább három év.
Említetted, hogy rendszeresen tartasz előadásokat. Hol lehet veled találkozni?
A rovarok csodálatos világa címmel most éppen Tolna megyében vagyok körúton az Illyés Gyula Megyei Könyvtár szervezésében. De bárhová megyek, ahová hívnak. A rovarok általában a „nemszeretem” állatok közé tartoznak. Abban bízom, hogy egy-egy ilyen előadás után a hallgatóság másképp, elfogadóbban, érdeklődőbben tekint ezekre az élőlényekre.
Az életed másik nagy szenvedélye a dobolás. Ez hogyan fér meg a rovarok mellett?
Ennek a szenvedélynek a gyökere is a gyerekkoromba nyúlik. A házunk emeletén lakot egy fiatal hölgy, aki mindig az erkélyen napozott és közben egy kazettás magnóról zenéket hallgatott, elsősorban az Illés együttes dalait. Ez a zene olyan nagy hatással volt rám, hogy elkezdtem dobolni tanulni és azóta sem hagytam abba. Jelenleg is négy zenekarban játszom. A Kárikittyom Anticeleb Orchestra formációval autentikus magyar népzenét dolgozunk fel. Velük koncerteztem négy éve Brazíliában is. „40 éve a dobok mögött” címmel pedig éppen egy új könyvet írok.
Milyen végletes ez: a csendes, magányos rovarászkodás és a hangos, közönség előtti dobolás. Hogyan illeszkedik ez a kettő benned?
Minden életforma ritmusos. Az élet, a szaporodás, a táplálkozás is meghatározott ritmusban zajlik. A dobolásnak is a legfontosabb instrumentuma a ritmus. Ez a közös a kettőben. Ez a kettő az életem.
Ezt is olvasd el:
https://eletforma.hu/kul-tour/erdely-szerelmese-a-vilagjaro-fotografus-kasa-bela/
https://eletforma.hu/kul-tour/sikeres-magyarok-a-tavol-keleten/
