Suha Péter gyerekkorában motoros rendőr szeretett volna lenni. Aztán az MTVA archívumának vezetője lett. Ennek a munkának köszönhetően számtalan filmes dokumentumot nézett végig, többek között az első magyar érdekeltségű űrutazásról. A téma felkeltette a figyelmét, találkozott Farkas Bertalannal. Péter egy dokumentumfilmhez készített hosszú interjút az eddig egyetlen magyar asztronautával.
A kérdéseimre olyan válaszokat kaptam tőle, ami elindított ezen az úton, hogy próbára tegyem magam. Megkérdeztem tőle, hogy mik a tervei, mire azt válaszolta, hogy szeretné a következő magyar űrhajóst segíteni a felkészülésben - meséli Péter, mi történt nyolc éve.
Az első találkozásból barátság lett. Gyakran találkoztak, sokat beszélgettek. Suha Péter egyre többet tudott meg az egykori űrhajós kiképzésről. Aztán 2021. márciusában értesült arról, hogy az Európai Űrügynökség, 11 év után, ismét űrhajósokat toboroz egy jövőbeni küldetéshez. Péter pedig gondolt egy nagyot és jelentkezett.
Mi volt az első lépés?
2021 március 31. és május 28. között kellett beadni a szükséges dokumentumokat. Meg kellett csináltatni az előírt orvosi vizsgálatokat. Bizonyos alapfeltételeknek meg kellett felelnie a jelentkezőknek. Ilyen a felsőoktatási intézményben szerzett diploma, a biztos angol nyelvtudás, de az is hogy 150 és 190 centi között legyen a jelentkező, vagy, hogy meglegyen a repülőorvosi minősítése, ami egy magánrepülőgép pilótavizsgának felel meg.
Milyen orvosi vizsgálatokat végeztek?
Mondhatnám, hogy semmi különöset. EKG, vizelet-, vérkép, szem- és hallásvizsgálat, ezek az alap dolgok. A legfontosabb, hogy a vérnyomás és az éleslátás rendben legyen.
Hányan jelentkeztek a programra?
A jelentkezés feltételei ma már kötetlenebbek, mint Farkas Bertalan idejében, hiszen akkor eleve vadászpilóták közül válogattak. Ennek köszönhető, hogy az Európai Űrügynökség 22 tagországából összesen 20 ezren adták be a jelentkezésüket. Magyarországról 150 ember felelt meg a feltételeknek, Ők, mi vehetünk részt a következő rostákon.
Mi történik ezután?
Hat lépcsőben szűrik a jelentkezőket. Most különböző pszichológiai teszteket kell kitöltenünk online. Ezeknek az az egyik nehézsége, hogy nem lehet felkészülni rájuk. Egy-egy tesztben 60-70 kérdésre kell kifejtő választ adni, meghatározott időn belül. Többek között arra irányulnak a kérdések, hogy a jelentkező mennyire képes csapatban működni, hogyan tud másokkal együttműködni, milyen a kríziskezelő képessége. Néhány teszten már túl vagyok, de az eredményt még nem tudom. Idén októberben derül csak ki, hogy tovább jutok-e a következő szintre. Ott már fizikai, terheléses vizsgálatok lesznek.
Hány főre szűkítik le a létszámot?
A 20 ezer jelentkező 22 helyre pályázik. A 22-ből is csak kettő lehet úgynevezett karrier űrhajós, azaz asztronauta a végén. Ez a két ember vehet majd valóban részt űrprogramban. Ahogy haladnak végig a kiválasztáson, specifikusan bizonyos feladatokra képzik majd azt az űrhajóst. Tehát, hogy ki marad a végén, az attól is függ, hogy mi lesz a következő űrprogram célja. Milyen speciális tudásra lesz szükség a küldetés végrehajtásához. A többi húsz ember, ha végig tudja csinálni a kiképzést, és végül nem repül, az Európai Űrügynökségnél kaphat munkát – a háttérben. 2026-ra lesz végeredménye a válogatásnak.
Mit szól mindehhez a családod?
Édesanyám nagyon aggódik, hogy mikre adom a fejem. Ő ellendrukker kicsit, szerintem azért szurkol, nehogy sikerüljön. A fiam tíz éves, nagyon büszke rám.
Kicsit olyan ez számomra, mint amikor a magyar népmesében a legkisebb fiú elmegy szerencsét próbálni. Neked mi a célod ezzel?
Néhány éve kitaláltam egy show-műsort. Nagyrészt a Farkas Bertalannal folytatott beszélgetéseknek köszönhetően. Szerettem volna, ha kiderül, milyen komplex képességekkel rendelkező emberek mehetnek az űrbe. Részleteket nem szeretnék elárulni, mert még bízom abban, hogy ez a műsor egyszer megvalósul. Úgy gondoltam, ha jelentkezem az űrprogramba, első kézből szerezhetek tapasztalatokat, bármeddig jutok is. De minél tovább haladok, egyre többször felvillan előttem a lehetőség, hogy a határ a csillagos ég!
"Már megtanultam a jót is élvezni" - Rezes Judit a változásról