„A gyerekem nem arra fog emlékezni, hogy milyen volt az autónk márkája, hanem arra, hogy beültünk, ölbe vettem, ő kormányzott, majdnem nekimentünk a fának, de végül is megúsztuk. Nem a ruhám márkájára fog emlékezni, hanem az illatomra, amikor együtt birkóztunk a padlón. Szóval élményekre, kapcsolódásra fog emlékezni” – mondja Süveges Gergő, aki négygyermekes édesapa. Tudja, mit beszél. Állítja, hogy apaként minden gyerekkel más a kapcsolódás, az alapvetések mégis tanulhatók.
Ezek szerint Te négygyermekes szülőként négyfajta apa vagy?
Hogyne, persze, sőt! Szerintem ennél sokkal több, mert a négy gyerek volt csecsemő, óvodáskorú, kisiskolás, most meg kiskamasz, meg nagykamasz, egyikük pedig már nagykorú. Tehát legalább évente másféle apja vagyok mindegyiknek. Úgyhogy, ha gyorsan összeszorzom, akkor négyszer tizennyolc, az 72-féle, minimum.
No, de ha ennyiféle apa típus létezik, akkor hogyan lehet kulcsot adni hozzá?
A könyv lényegére tapintottál rá. Azt tapasztalom, hogy imádunk történeteket mesélni egymásnak. Szeretjük a történeteket hallgatni is. Ám időnként beleesünk abba a csapdába, hogy azt hisszük, ezek a történetek általános érvényűek. Pedig a legtöbb történet az ott, abban a pillanatban érvényes, amikor megtörtént. Ezek olyan modellek, amelyekből lelkesedést, inspirációt tudunk meríteni, és ilyen értelemben nagyon hasznosak. De valójában mindannyian azt keressük, hogy egy-egy modellben mi az az alapelv, amelyet a saját életünkben tudunk használni.
A modell azt jelenti például, hogy ha nem látsz jól, akkor tessék, odaadom a szemüvegem, ezzel majd jól fogsz látni. Persze ez nem igaz, hiszen ez az én szemüvegem, te nem fogsz jól látni vele. Az alapelv meg azt jelenti, hogy nézzük meg, a te szemednek, annak a távolságnak mi passzol, mi felel meg, a saját életedre és a saját helyzetedre találd meg a jó szemüveget. A modellek és az alapelvek között kell alapvetően különbséget tenni.
Az Apakulcs ezekről az alapelvekről szól. Persze amellett, hogy tele van modell-történetekkel, amelyek az alapelveket alátámasztják. Az apakulcsok olyan alapelvek, amelyeket mindannyian tudunk használni az apai életünkben, mindig annak megfelelően, hogy éppen milyen helyzetben vagyunk apaként, gyerekként, családként. Mert van, aki házasságban él, van, aki párkapcsolatban él, van, aki egyedül él, van, aki a gyerekével együtt él, van, aki a gyerekétől külön, vagy mozaikcsaládban él. Van, aki vér szerinti apa, más örökbefogadó vagy nevelőapa, de lehet fogadott apa, vagy csak úgy apafigura. Ezt a számtalan variációt modellekkel, azaz történetekkel nehéz lenne segíteni. Az alapelvek viszont könnyen érthető fogódzót jelentenek.
Alapvetően három apai alapelv, azaz apakulcs létezik: a tudás kulcsa, a jóakarat kulcsa, meg a szövetség kulcsa.
Vagyis: ismerd, szeresd, támogasd a gyermekedet. Hogy hogyan csináld, az már mindenkinek az egyéni döntése, de ha szem előtt tartom a három kulcsot, akkor nagyon nem tévedhetek el. Ehhez ad segítséget az Apakulcs.
Négy gyermek apukájaként volt honnan tapasztalatot szerezz. Miért volt fontos neked, hogy erről könyvet is írj?
Úgy látom, mi, apák, kezdünk ráébredni arra, hogy nemcsak úgy lettünk apák, hanem ezzel feladatunk van. És egyre többen mondják ki – coachként, trénerként magam is sokakkal találkozom –, hogy szeretnének jó apák lenni, de nem mindig tudják, hogy kell azt csinálni. Egyre többen jönnek rá, hogy az apaság nem azt jelenti, hogy én megmondom, hogy mi lesz, mert „amíg az én kenyeremet eszed, addig itt az van, amit én mondok”, hanem hogy ez egészen másképpen is tud működni.
Tanulható, hogy valaki jó apa legyen?
Ehhez a fontos kérdésekre őszintén kell válaszolni. Ismered a gyerekedet? Hagyod, hogy ő ismerjen téged? Tudsz neki jót akarni? Döntés alapúan is képes vagy szeretni, nem csak érzelmi alapúan? Tudod-e a gyerekedet támogatni, segíteni a növekedésében, a fejlődésében? Melyik területen működsz jól, és melyiken lenne szükséged fejlődésre? A könyv abban segít, hogy milyen kapaszkodókat, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni akkor, amikor valaki elkezd erről gondolkodni.
Mikor kell felkészülni az apaságra?
A tizenhét éves fiam kérdezte tőlem, hogy ő elolvassa-e ezt a könyvet. Azt mondtam neki, hogy ártani nem fog, de lehet, hogy még egy kicsit korai. Talán akkor érdemes, amikor először bevillan egy férfi fejébe a gondolat, hogy igen, ezzel a lánnyal képzelem el az életemet, még az is lehet, hogy vele lesz családom. Onnantól már szerintem érdemes tudatosan készülni az apaszerepre. Hiszen ha két ember összeköti az életét, az minimum két nagy hivatással jár együtt. A férfi egyrészt férj lesz, másrészt pedig apa is lehet.
A jellemző férfi hozzáállás ma még, hogy a gyerekkel majd akkor kezd el foglalkozni az apja, amikor beszél, és el tudja mondani, hogy mit akar. Addig nem tudnak vele mit csinálni. Erről is beszélsz a könyvben?
Ha arra gondolok, hogy ismerni, szeretni és támogatni akarom a gyerekemet, akkor az ismeretben már csecsemőkorban is, sőt már magzati korban is előreléphetek. Mondjuk például azzal, hogy tudom, hol tartjuk a cumisüvegeket. És ezzel nyilvánvalóan a gyermek édesanyjának is sokat segítek, de hát része vagyok az életének! Az is az ismeret része, már csecsemőkorban, hogy tudom, milyen pelenkát használunk, vagy milyen kenőccsel szoktuk a fenekét kenni. Az is a szeretet része, hogy megpróbálok odafigyelni az igényeire: az életritmusára, az alvás-ébrenlét ciklusára. A támogatás az valószínűleg tényleg később lép be a képbe, de hát abban a pillanatban, hogy elkezd mozdulni, fordulni, négykézlábra állni, mászni, kúszni, akkor az apa, ha jelen van, már a növekedését, a fejlődését tudja támogatni.
A könyvnek és a hozzá kapcsolódó internetes tartalmaknak lesznek interaktív részei is. Mik ezek?
A könyvhöz kapcsolódik egy weboldal, amelyik kaput nyit arra, hogy apák, akár önállóan, akár szervezett módon továbbtanuljanak. Tesztek, kérdőívek szerepelnek ezen az oldalon, amelyek segítenek az apáknak felmérni saját magukat, a gyerekeikkel való együttműködésüket.
A könyvben is szerepel egy 24 kérdéses alapteszt. Ezt kitöltve megtudhatjuk, hogy a tudás kulcsában, a jóakarat kulcsában meg a szövetség kulcsában mennyire vagyunk erősek, mennyire működünk jól. A teszt arra is rávilágít, hogy a három terület mennyire képes harmóniában működni egymással. Hiszen a három kulcs együtt, egymást támogatva tudja legjobban szolgálni apa és gyermeke kapcsolódását. Ha kiderül, hogy valamelyikben gyengébb vagyok, akkor célzottan azt tudom kicsit fejleszteni. A weboldalon ennek a tesztnek a bővebb, alaposabb, mélyebb változata szerepel.
Ezen kívül még hat teszt várható a weboldalon. Az egyikben a saját édesapámmal kapcsolatban tudom feltérképezni, hogy milyen apai örökséget hozok magammal, milyen csomagjaim vannak. Mert a csomagjaim alapján működöm sokszor zsigerből. Ha meg tudom nézni azt – nem a hibáztatás, hanem a feltárás, a fejlődés szándékával –, hogy a saját apukámtól ismeret, szeretet és támogatás területén milyen csomagokat hozok, akkor ebből ki tudok indulni és tudok döntést hozni a saját apaságommal kapcsolatban. A másik tesztet – és ez nagy bátorságot igényel – a gyerekem töltheti ki rólam. Ő hogyan lát engem, hogy ő hogyan látja ennek a három kulcsnak a működését az életünkben? Aztán van olyan teszt, amelyet a társam tölthet ki rólam: vajon ő milyen apának lát engem? Ha ezt a kettőt a saját tesztem mellé teszem, akkor kiderül, hogy vannak-e nagy különbségek, vagy nagyjából egyformaképpen látjuk-e az életünket. Az is ki fog derülni, hogy melyik terület az, amelyiken érdemes előrelépnem. És ha már tudom, hogy melyik területen szeretnék fejlődni, akkor van három úgynevezett Mélységi teszt a weboldalon. Külön-külön a tudás kulcsára, a jóakarat kulcsára, meg a szövetség kulcsára.
Érthető, hogy Te férfiként apakulcsokat adsz az olvasóid kezébe. De szerinted kellenének anyakulcsok is?
A feleségemmel sokat beszélgettünk erről, hogy mennyire másképp működünk. Ennek a könyvnek a kulcsszava a kapcsolódás. Úgy hiszem, az apák nagy többségének a kapcsolódás jelenti a kihívást. Az anyák nagy többségének pedig talán inkább abban lenne szüksége segítségre, hogy hogyan tudják fokozatosan, de határozottan elengedni a gyerekeiket. Ez ugyan ellentétes irányú mozgás, de mindkettőben lehet fejlődni.
Süveges Gergő Apakulcs című könyvét az Ünnepi Könyvhéten mutatja be. Személyesen is találkozhattok vele szeptember 5-én 12 órakor Budapesten, a Vörösmarty téren.
Ezt is olvasd el:
Nem mindegy, hány évesen válik apává egy férfi
Milyen az, amikor együtt él a nagycsalád?