Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új Covid elleni gyógyszert fejlesztenek magyar kutatók

Új Covid elleni gyógyszert fejlesztenek magyar kutatók, ami megakadályozhatja a súlyos, akár halálhoz is vezető szövődmények kialakulását. A laboratóriumi és az állatkísérleti kutatások első lépései alátámasztották a technológiával kapcsolatos várakozásokat. Ha a további állatkísérletek is sikeresek lesznek, akkor előreláthatóan 2023-ban kezdődhetnek a klinikai vizsgálatok.

Az új Covid elleni gyógyszer megakadályozza majd, hogy a betegnek súlyos szövődményei alakuljanak ki. Hogy hogyan működik majd ez a gyógyszer és milyen stádiumban vannak a kutatások, erről Kacskovics Imre immunológus, egyetemi tanár, a fejlesztést végző ELTE TTK dékánja beszél:

Egy úgynevezett molekuláris csapdát hoztunk létre, amit úgy kell elképzelni, mint egy nagy fehérje gubanc.

Ennek a fehérje gubancnak az egyik vége csaknem hajszálpontos másolata annak a receptornak, amihez a koronavírus az emberi sejtek felszínén kötődik. Tehát tulajdonképpen becsapjuk a vírust, mert ha a fertőzött szervezetbe az új gyógyszerrel bejuttatjuk ezeket a molekuláris csapdákat, akkor a vírus nem a test sejtjeit fogja megfertőzni, nem a sejtek receptorához fog kapcsolódni, hanem a mi gyógyszerünkhöz, és ilyen módon semlegesítjük a vírust.- magyarázza a kutató.

Mi pontosan ez a fehérje gubanc?

Ez egy újfajta molekula. 2020 februárjában jelent meg egy tudományos közlemény, ami felveti ennek a molekulának a használatát a koronavírus szövődményeinek megelőzésében. Ez egy nagyon izgalmas fehérje molekula, ám az előállítása, különösen gyógyszermolekulává történő formálása bonyolult feladat. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológiai kutatócsoport vezetőjének és Richter Gyógyszergyár kutatóinak együttműködésével dolgozunk az új gyógyszer fejlesztésén. A kísérletek Pécsett zajlanak. Most elindultunk egy olyan úton, hogy hogyan lehet ezt a molekulát egyedivé tenni, vagyis szabadalmaztatni próbáljuk annak érdekében, hogy a hosszú fejlesztési út végén ez egy gyógyszer legyen, illetőleg természetesen gazdaságilag is megérje egy gyógyszergyárnak ezt termelni.

Ezek szerint az állatkísérleteken már túl vannak?

Az első lépéseken túl vagyunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a vírust először kémcsőben teszteljük. Igazoltuk, hogy ebben a rendszerben a hatóanyag valóban gátolta a vírust, és a vírus ezt követően nem tudta megfertőzni a sejteket. Ezután kísérleti állatokban, szíriai aranyhörcsögökben teszteltük a molekula hatását. A hörcsögöket először kezeltük a hatóanyaggal, majd ezt követően fertőzték meg Covid-vírussal az állatokat. Azt mutattuk ki, hogy az állatok enyhe tünetek után nagyon szépen meggyógyultak, a hatóanyag megvédte a szervezetüket a koronavírus-fertőzés szövődményeitől.

Az új gyógyszer kutatása jelenleg még a laboratóriumban zajlik (Fotó: depositphotos.com)

Mi a következő lépés?

A következő lépés, hogy körülbelül egy évig ennek a gyógyszernek egyre nagyobb és nagyobb adagjával kezeljük az állatokat, és azt vizsgáljuk, hogy a szervezetükben történik-e bármilyen kóros elváltozás. És ha mindez az elvárásoknak megfelelően alakul, tehát minden sikeres, akkor kezdeményezhetjük, hogy az Európai Gyógyszerügyi Hatóság engedélyezze számunkra, hogy klinikai vizsgálatokat kezdeményezzünk emberben.

Az új gyógyszer a fertőzés megelőzésére is alkalmas lesz?

Erre a kutatások jelenlegi stádiumában még nem lehet egyértelmű választ adni. Most azt látjuk, hogy az említett fehérje molekula nagyon hasonlít ahhoz az anyaghoz, amit a védőoltások hatására termel az emberek szervezete, amit ellenanyagnak hívunk. Mivel a sejt receptorát másoljuk le, ezzel semlegesítjük a tüskefehérjét. Vagyis a vírus, ha mutálódik, és most azt látjuk, hogy úgy mutálódik, hogy egyre erősebben tud a sejt receptorához kötődni, akkor a vírus mutációja nem fogja tudni kicselezni a mi gyógyszerünket, hiszen az sejtfelszíni receptor. Tehát az eddigi kutatások alapján úgy véljük, hogy ez a gyógyszer jobb lehet, mint az az antitest, amit a szervezetünk termel, egy korábbi törzsből előállított vakcinának a hatására. A másik előnye lehet az új gyógyszernek, hogy a kiürülése viszonylag lassú. Ez annyit jelent, hogy ha befecskendezzük az emberi szervezetbe, akkor már 6-10 óra múlva védett az illető és három-négy hónapig védett is marad.

Az új gyógyszer tehát azokon segít majd, akik megfertőződtek a Covid-vírussal. Mikor kell megkapniuk a szert, hogy hatásos legyen a szövődmények elleni védekezés?

A betegség kezdeti fázisában kell, hogy hozzájussanak az új gyógyszerhez a fertőzöttek. A Covid fertőzés első pár napjában a vírus szaporodása zajlik, és már ekkor megjelennek a kisebb mértékű gyulladásos reakciók: orrfújás, köhögés, tüsszögés. Ezek a figyelmeztető jelek. Ha ilyenkor adjuk ezt a gyógyszert, akkor megakadályozzuk azt, hogy a vírus nagymértékben elszaporodjon. A betegség későbbi fázisában a beteg állapotának romlása a különböző érintett szövetek, szervek súlyos gyulladása miatt alakulhat ki. reményeink szerint ezt az állapotromlást tudjuk megelőzni majd az új gyógyszerrel. Bízunk benne, hogy mielőbb eljutunk az engedélyezésig és az alkalmazásig.

Ezt is olvasd el:

https://eletforma.hu/elet-mod/mennyire-pontosak-az-otthoni-covid-tesztek-ime-az-orvos-valasza/


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.